Nóri hazafele baktatott,önmagát emésztve,és már a földrajz dolgozat gondolatától is kirázta a hideg.Pontosan tudta,hogy nem fog eleget tanulni rá,mint ahogy mostanában mindigy,mindenre,és örülhet ha kap rá egy hármast.
Egyáltalán minek kell tanulnia,ha soha a büdös életben nem fogja használni?Egy hülye sincs,aki a föcit venné fel faktnak,hát ő meg végképp kerülte az egészet.Minek kell teletömni a fejét ennyi ócskasággal,ahelyett,hogy valami hasznosat tanítanának neki?Mert biztos,hogy ha elmegy egy faluba,nem azt fogja nézni,hogy egyutcás falu-e vagy sem...
Görcsösen szorongatta kezében a kabátját,miközben felnézett a felhőtlen,kék égre.
"Ahelyett,hogy siratnám magam,igazán tehetnék is már valamit...a hetek egyre csak telnek,és én még mindig csak a saját kis világomban élek,a valóságtól elzárva.Mostanában várok valamit,vagy valakit,aki segíthetne rajtam...De csoda nem fog történni,senki sem fog felkeresni,hogy kirántson ebből a szörnyű világból,és végre teljes szívemből élhessek...Hülye vagy,Nóra...Ne álmodj tovább,végre kezdj el élni..."
Teljesen ledöbbent saját gondolatain,mivel ismét sikerült a saját fejéhez vágnia az igazságot.Elszontyolodva mászta meg azt a két emeletet,aztán ledobta táskáját a földre.Gyomra sértődötten kordult egyet,nem is tétovázott sokat,a hűtő felé lódult.Kivette az aznapi kaját,bevágta a mikróba,majd körülnézett.Szeme megakadt azon a kukoricapelyhen,amit reggel már nem tudott enni.Gondolt egyet,öntött tejet,és amíg az ebédje melegedett,elkezdte enni.Igazából még ő sem tudta,honnan jött ez az ötlete...egyszerűen kellett neki,és hát miért ne?
"Ma még zongora is lesz...nagyszerű,ma is hallgathatom a vén banya monológját...na meg nem lesz elég időm föcit tanulni...fasza...."
Elpusztítva aznapi ebédjét,már indulhatott is az órájára.A táskáját ismét sikerült olyan helyre raknia rendrakáskor,hogy most 10 percig keresnie kellett.Belehányta a kottákat,az ellenőrzőt ismét kereste egy ideig,aztán végre el is tudott indulni.
"Miért kell nekem ezt csinálni?" ,vetődött fel hirtelen benne a kérdés,miközben a kulcsot a zárba rakta. "Miért kell nekem most zongorára mennem?Miért kell bezárnom az ajtót?Mi értelme van ennek az egésznek?Miért vagyok én itt?" Kérdések tömkelege lepte el gondolatait,miközben automaikusan zárta az ajtót. "Nekem ehhez semmi kedvem...azt csinálom,amit mondanak nekem...egy egyszerű báb vagyok..." Elindult lefele a lépcsőn,űzött tekintetét a fokokra szegezve. "Mindig megyek valahova,de nem én irányítom a testemet...Mintha valaki más tenné helyettem a lábaimat,nézne körül az úton,mintha én csak egy szemlélő lennék..." Kiért a főútra,a kellemes őszi szél végigsimította arcát.Értetlenül nézett körül,mintha sosem látta volna még ezt a helyet. "Miért...mégis miért vagyok én itt?Milyen célra lettem én a világon?Kinek a játékszere vagyok?" Ránézett egy parkoló kocsira,de nem tudta kivenni élesen a körvonalait.Két szembe jövő emberre hasonlóképp bámult rá,de mintha egy teljesen másik dimenzióban élne,úgy látta őket.
"És mi van,ha csak én létezem?Ha a többi ember csak egy illúzió nekem,hogy azt higyjem,egy valós világban élek?A barátaim biztos valóságosak?És egyáltalán én az vagyok?"
Lassan elért a zeneiskolához,nagyot sóhajtva tolta be a nehéz faajtót.Szinte azonnal ott is termett a 305-ös ajtónál.Unottan kopogtatott,majd benyitott.
-Csókolom...
-Szerbusz drágám!- köszöntötte őt tanárnője,miközben épp púderezte magát. -Milyen jó,hogy ma nem késtél. -Nóri enyhe grimaszt vágott erre a megjegyzésre.Pár pillanat múlva ismét rápillantott a nő. -Nóri,te vörös lettél?
-Öhm,hát,igen... - halványan elmosolyodott,majd előkotorta az aznapi kottaadagját.
Miután mindketten leültek,még vagy fél órán át hallgathatta,hogy Anna néni is be fogja festetni a haját hamarosan,csak most sötétebb szőkére,és hogy a vörös nagyon jól áll neki,egy kollégája is befestette vörösre és szintén nagyon jól áll neki,meg le is vágatta,sötétbarna volt eredetileg és...
-Na,mit tanultál mára? -Nóri hálát adott az égnek,hogy végre eljutottak idáig.
-Még mindig csak a szonatina első felét tudom... -motyogta,miközben lapozgatni kezdett.
Párszor elzongorázta,majd a tanárnő elhessegette a székről,és ő is eljátszotta.Ez viszont nagy hiba volt a részéről,mivel ismét elragadták gondolatai Nórit.
"Hogy lehet megtanulni játszani egy hangszeren?Az ember csak nyomkodja a billentyűket,és közben nem is nagyon van tudatában annak,mit csinál...Ha egy percre is felemeli a kezét,el is felejti,hol tartott...Nem értem..."
Még az utolsó öt percben vértizzadva eljátszotta a második részt is,amit egyébként most látott életében először...
Végezve a zongoraórával,haza indult,és haza is ért.Bebotorkált a szobájába,majd körmölni kezdte a föcit.Már a felénél tartott,mikor nem bírta tovább,és az asztalra görnyedt,lehunyta szemét.
"Hát ez nem igaz...nem fog menni...nem tudom megtanulni..."