Lassan esteledni kezdett,bár ez jelenleg nem nagyon számított. Egy lány magányosan támaszkodott neki a korlátnak,miközben rövid,ezüst haját fáradtan fújta a szél. Elgondolkozva bámulta a fodrozódó vizet,és az épp lemenni készülő Napot. Idővel aztán visszaballagott a hajóba,ahol (rajta kívül) mindenki jól szórakozott. Ott voltak osztálytársai is,csak épp az a pár ember nem,aki számított valamennyit is neki. Csöndben besétált a középső kis szobába. Épp filmet néztek az ott ülők,természetesen horrort,mint minden buli alkalmával. A lány is leült közéjük,abban reménykedve,hogy most végre megbírja nézni. Pár perc után azonban ismét elfogta a rosszullét a látványtól,így hát inkább otthagyta őket. Csatlakozott pár lányhoz,akik épp nagyban stírölték a pasifelhozatalt. A különc lánynak nem volt valami nagy élmény,mivel egyik sem volt számára érdekes. Egyetlenre mondhatta nagyvonalúan azt,hogy nem olyan ronda. Unottan ücsörgött tovább itt,néha-néha körbetekintve. Nagy kínkeservvel eltelt egy fél óra,és a lány már nagyon unt itt lenni. Még utoljára rápillantott arra a nem túl ronda fiúra,aki épp az egyik barátjával smárolt. Ennyi elég is volt neki,magába süllyedve elindult az egyik irányba. Belebotlott egy társaságba,akik vetkőző pókert játszottak. Egy barna bőrű fiú épp az egyik osztálytársáról húzta le a fölsőjét. Szinte harapni lehetett a levegőben lévő érzelmi fűtöttséget. Elhúzta a száját,szomorúan kilépett az erkélyre. A különbség csak az volt egy erkély és eközött,hogy ennek a bal oldali és szemben levő oldala fal volt. A berendezés egy szekrénysorból,egy tévéből és két nagy fotelből állt. Leroskadt az egyikre,és bámulni kezdte a tévét. Pár perc múlva rájött,hogy az be sincs kapcsolva. Egy szomorút sóhajtva hasra feküdt,összefonta két karját,és fejét ráhajtotta. Már épp kezdte volna elemészteni magát,mikor egy eddig nem látott barátja lépett be ide. Nem szólt semmit,csak leült a lány mögötti fotelra.

-Mi a baj?- szólalt meg végül a vörös hajú,megtörve a depressziós csöndet.

-Semmi...- motyogta halkan a másik,hátrapillantva.

-Nézz oda...- mutatott a tévé képernyőjére. -Mond el,mit látsz belőlem.

-Nem látok semmit.- suttogta amaz,elfordítva fejét.

-Be van csukva a szemed?- mozgolódni kezdett a fiú,de az ezüst hajú nem látta,mit csinál.

-Igen.- mormogta félálomban.

A vörös lassan felállt,és társához lépkedett. Leguggolt mellé,majd fejét felemelte,és nyaka köré fonta két kezét.

-Kérlek,ne szomorkodj...- suttogta fülébe,gyengéden végigsimítva haján. -Csak légy az,aki régen voltál...

A lány könnyes szemeit kinyitotta,elidőzött a másik tekintetében. Barátja lassan közelebb hajolt ajkaihoz,majd bizonytalanul egy csókot lehelt azokra. Pár perc múlva felállt,és elindult a fotelja felé.

-Ne hagyj itt...kérlek...- szorította meg csuklóját kétségbeesetten a lány,szomorú pillantásokat vetve rá. A fiú elmosolyodott,majd a mellette lévő helyre ült le. Az ezüst hajú odabújt hozzá,továbbra is sírva. Barátja nyugtatóan átölelte,majd letörölte könnyeit.