Ééééés a finálé!Remélem nem okozok csalódást :)

A következő napok is nagyjából ugyanígy teltek,a lány pedig egyre jobban kezdte megismerni barátja új arcát. Sosem gondolta volna,hogy egyszer ilyen komollyá fog válni...

Két-három nap múlva a távolban már látszódott a Fekete Templom körvonala. Egyszerre sóhajtottak fel megpillantva azt. Úgy döntöttek,most már nem állnak meg pihenni,így egy fél nap alatt már a vészjósló kapu előtt ácsorogtak.

-Hé,Mykee!- Intett feléjük egy másik vérelf egy kisebb csoportból. -Na végre,hogy ideértetek.

-Üdv,Ken!- Vigyorgott rá. -Hoztam erősítést is. Ő itt Szarka.

-Érezd otthon magad köztünk!- Kezetcsókolt a lánynak,amit úgy látszott,Mykee nem nagyon díjazott.

Miközben Mykee régi bajtársait üdvözölte,a másik paladin sorra bemutatta őket a Tolvajnak. Mindannyian vérelfek voltak,s mindnek ugyanolyan köpenye volt – fekete,földig érő,a tetején egy felirattal: A Szövetség Rémálma.

-Tehát,térjünk a lényegre.- Csapta össze kezét Ken kis idő múlva. -Mikor indulunk?

-Hát...most?- Szarka ártatlan pillantásokat vetett a többi tagra.

Mormogva megfontolták ezt a felvetést, aztán úgy döntöttek, még egy fél órát várnak, hogy mindenki ellenőrizhesse a fegyvereit és a páncélzatát. Végül aztán egyszerre beléptek az örvénylő kapun.

-Mindenki utánam jön,rendben?- Fordult feléjük Ken,a maradék egy kurta bólintással válaszolt.

Egy halálvágtával felérő út után végre megérkeztek az első számú főellenséghez. A nyolckarú nő vérszomjasan indult el feléjük. A Tolvaj hátrálni kezdett Mykee felé,mivel tudta,hogy nem túl ütésálló.

-Ne félj- Súgta oda neki a fiú. -Megvédelek.

A Tolvaj csak bólintott egyet bizonytalanul,de továbbra sem érezte sokkal biztonságosabbnak a terepet. Lassan odaért hozzájuk az ellenség,akit Kent kezdett el kaszabolni. A lány felülkerekedett félelmén,és már ugrott is segíteni neki.

Fél óra múlva már a lépcsőkön futottak felfele,felkészülve a végső összecsapásra.

-Mindent bele,emberek!- Kiáltotta Mykee,megpillantva Illidant.

Amint észrevette őket a hatalmas férfi,rögtön támadott is. A lány érezte,hogy homlokán a fejpánt felizzik...

Egyszerre iramodott neki az a hét elf,reménykedve győzelmükben. Sokkal nehezebb volt őt megsebezni,mint az elsőre tűnt. Hihetetlenül erős volt. Egyes támadók kezéből még a fegyverük is kirepült,annyira váratlanul érte őket ereje.

Illidan először Mykeet vette célba,akinek az volt a szerencséje,hogy tudta gyógyítani magát. Szarka is közelebb merészkedett hozzá,bár még így is csak maximum a térdét érte el neki. Akármivel is próbálkozott,nem sikerült még csak megkarcolnia sem. Ahogy körülnézett,azt kellett tapasztalnia,hogy nem csak ő van így ezzel.

-Ez így nem lesz jó...- Motyogta talán csak magának,miközben próbálta megkeresni gyenge pontjait.

A férfi egy másik társukat vette célba. Neki nem kellett sok,pár ütés múlva holtan esett össze. A már eddig is ingadozó összpontosítás most még jobban megrendült mindenkiben,ezzel még kevesebb esélyt adva annak,hogy az életben egyszer legalább megsebezzék. Eközben a démon tovább szedte az áldozatokat – a szerencsésebbek csak pár perc után borultak le a földre. Lassan már csak Ken,Mykee és Szarka maradt talpon,mikor Illidan úgy döntött,megunta,hogy egy kis valami a sarkát karistolja,ezért felé suhintott egyik kardjával.

A lány ijedtében felkiáltott,de nem tudott elugrani előle. Nekicsapódott a falnak,és elvesztette eszméletét.

Eközben arcáról lecsúszott a csuklya.

-Szarka!- Ordított kétségbeesetten Mykee,majd odarohant hozzá. Minden kitörlődött fejéből,mikor meglátta a lányt. -...Tolvaj?- Nyögte döbbenten,végigsimította arcát. -Ez...nem...

-Mykee,hagyd már ott!- Dörrent rá Ken,miközben egyedül próbálta visszatartani Illidant. -Nézheted majd eleget,ha megöltük Illidant!

Mintha meg sem hallotta volna,úgy bámulta tovább barátját. Zavart tekintete homlokpántjára tévedt,majd egy hirtelen gondolattól vezérelve remegő kézzel megérintette,ami ennek következtében felfénylett. Felnyögött,felpattant,és inkább visszatért az ellenségük csépeléséhez.

„Az egyik barátod szerint szükség van rám.” Hallotta Tolvaj a fejében. Zsibbadó testét megpróbálta mozdítani,de rá kellett döbbennie,hogy továbbra sincs magánál. Ismét megpillantotta messziről azt a régi fekete űrt,ami akkoriban fogva tartotta.

Izmai önmaguktól kezdtek mozogni,és lassan feltolta magát a földről. Arcát felemelve ismét megpillanthatták a kacskaringós jeleket,s haja lassan ezüstös fehérbe váltott.

Elindult a másik démon felé,ám léptei most hangtalanok voltak,s lába alig érintette a talajt. Ennek ellenére mégis valami nyomasztó légkör települt az ittlevőkre.

-Illidan...- Szólt,ajkait alig mozgatva. -Odáig süllyedtél,hogy ilyenekkel ütöd el napjaidat?

-Diras?- Torpant meg egy pillanatra a férfi. -Pont te mondod? Földi lények testében élsz,és csak akkor tudod irányítani,ha hagyja.

Megfeledkezve a többi jelenlévőről,rögtön egymásnak is ugrottak.

-Hát ez meg mi?- Kullogott oda Ken Mykeehoz.

-Tolvaj...- Suttogta,miközben tovább bámulta a lányt.- Hát végre megtaláltalak...

Igaz Dirasnál nem volt semmilyen fegyver,így is meg tudta állni a helyét Illidannal szemben. Óráknak tűnő percek után végül a férfi hörögve esett össze lábai előtt.

Csönd ült a három életben maradtra. Diras kifejezéstelen arcát az imént legyőzött démon felé fordította,a jeges szél belekapott hófehér hajába. Már úgy tűnt,hamarosan megfordul,mikor a folyamat közepén felnyögött,és összeesett. Mykee rögtön odarohant hozzá,karjaiba vette a testet.

-Tolvaj...miért?- Szegezte neki a kérdést,de az csak eszméletlenül feküdt tovább.

Kellett egy kis idő,hogy a jelek végre kezdjenek felszívódni arcáról. Remegő pilláit felemelte,kába tekintettel nézett rá a fiúra.

-Megölte?- Kérdezte elcsukló hangon,lassan oldalra fordítva fejét.

-Igen... Megmenekültünk...- Egy hirtelen indulattól vezérelve szorosan átölelte a lányt. -Jaj,Tolvaj...

Visszaölelt,elmosolyodott.

-Bocsáss meg...- Nyögte végül,elfordítva arcát.

-Semmi gond. Nem ez a lényeg.- Lassan abbahagyták egymás ölelését,és mélyen egymás tekintetébe fúrták szemüket.

-Várunk még egy Illidant,vagy tovább is fogunk menni?- Nézett rá kérdően Tolvaj.

-Szerintem várjunk még egyet.- Hamisan elmosolyodott,ismét végigsimítva arcán.

Hosszú percekig csak pásztázták egymást,szinte belefeledkeztek a körvonalakba.

-Öhm...bocs,hogy zavarok,csak...már unom tartani a gyertyát...- Mormogta sértődötten Ken,összepakolva az összes szerzeményt.

Mykee felállt,s felsegítette Szarkát is. Mindhárman csöndbe burkolózva és véletlenül sem egymásra nézve hagyták el a Templomot.

Pár nap múlva egy szakadék szélén ült a két régi barát,mindkettejük haját játszi könnyedséggel fújta a szél. A lány elgondolkozva bámulta a kék eget.

-Nimré.- Szólalt meg hirtelen,továbbra is felfele nézve.

-Tessék?- Pillantott rá értetlenül barátja.

-A nevem. Nimré.- Rámosolygott.

-Tudom.- Mosolygott vissza rá elnézően,majd a döbbent arcról a táj felé fordította tekintetét.