És igen.
Szalagavató. Ezt is túléltük.
Igazság szerint már a kezdete előtt elegem volt az egészből, az állandó felhajtásból meg az összes hülyeségéből. Aztán jött pár még kellemetlenebb tényező közben is; a családom jól lebaszott, pedig értük csináltam az egészet... és ez meg is adta a kezdő löketet az afterpartyra.
Ott folytatódott, hogy mikor mi már elindultunk volna a helyszínre, a metró már nem járt. A legkisebb fogalmunk ezzel el is veszett a tájékozódással kapcsolatban. Lövésünk sem volt, hova kellett volna mennünk. Az egészből végül egy másfél órás séta lett keresztül-kasul a városban, és mivel Annával mindketten délben ettünk utoljára, kaját is kellett volna szereznünk. Mikor már fél Pestet átsétáltuk és egy nyitva lévő boltot sem találtunk, kezdtünk igencsak bosszússá válni. Aztán az egyik saroknál felkiáltottunk:
- NON-STOP!!
- MANNA!
Igen, a Manna Non-stop Abc-t találtuk meg.
Vettünk egy satnya szendvicset, elfeleztük, és végre a gyomrunk elégedett lehetett. Valamennyire. Miközben hol egyikünk, hol másikunk evett, szorgosan hívogattuk Barbit, mivel már mindenki ott volt rajtunk kívül. Hála neki aztán éjfélre már el is jutottunk a Közgázhoz, ahol is egy morcos biztonsági őr fogadott - először ki se nyitotta nekünk az ajtót - aztán pedig beállhattunk a ruhatár kígyózó sorába. Álltunk, álldogáltunk, kezdtük unni, mikor is a ruhatárosok kijelentették, hogy nincs több szabad hely. A tömeg felbolydult, indokoltan, bárhova nézett az ember, üres fogasokat látott. Pár magabiztosabb ember felcsattant, mire a két fazon nem épp odaillően kezdett el ordibálni és hadonászni.
- Nincs több hely, fel tudod fogni?! Nem tetszik, el lehet takarodni!
Én pedig álltam és próbáltam visszatartani az idegességtől és az egész faszomkivan hangulattól a könnyeimet. A végén Réka sietett segítségünkre, mivel ő kicsit tökösebb ember, mint én és Anna együtt véve, és végül kiderült - csodák csodájára! - hogy basszus, hát van még hely és kártya is hozzá!
Hogy mik vannak!
Így hát flegma arccal, nagy kegyesen hajlandó volt elvenni tőlem a kabátot és mellé beszedte a 200 ft-os díjat is. Csak azon gondolkoztam el, hogy mi a francnak vettem meg az X ezer forintos karszalagot, ha konkrétan mindenért levarrnak még tőlem és még seggparasztok is?
Mert a pultosok sem voltak jobbak, egyik fancsalibb pofát vágott, mint a másik. Komolyan... Milyen hely ez...? Ezekben fel sem merült, hogy értünk dolgoznak, és ha normálisak, talán máskor is visszajövünk...? Bah...
Na mindegy.
Miután sikeresen megszabadultunk a kabáttól, lementünk a többiekhez. Ők már igencsak jó hangulatban voltak, így úgy döntöttünk, mi sem maradunk le tőlük. Elfurakodtunk a pultig, ahol iszonyatos tömeg volt. Az első kört nagyjából negyed óra várakozás után tudtuk csak megvenni, aztán rájöttünk, hogy ez egy négy oldalú pult, és a többi oldalon kevesebben vannak. A felfedezésünk örömére gyorsan vettünk még pár kört bal oldalon, és hamarosan már mi is pont olyan vidámak voltunk, mint kedves barátaink.
Nehézkesen ment a feloldódás, de utána nagyon király volt az egész. Mindenki bulizott, táncolt, nagyon jó volt a hangulat. Ilyen jól még nem éreztem magamat. Szinte egész este zúztam,általában változó társaságban.
Tényleg jó volt. Visszasírom.
Csak akkor vált kellemetlenebbé a helyzet, amikor megtalált egy fazon és sehogysem tudtam levakarni magamról. Na, hát az kimaradhatott volna igazán.
Zárás körül mentünk, igaz mi még Annával simán visszamentünk volna, de a tömeg már felfelé jött. Hazasétáltunk, beszélgettünk még úgy fél órát a már hazaérkezett sráccal - a szendvicsen még mindig jót mosolygok - aztán hat körül lefeküdtünk aludni. Tízkor már talpon is voltunk és hamarosan már hazafelé tartottunk.
Szalagavató csak egyszer van az ember életében. Akármennyire is foglalkozunk vele, mindenkinek fontos. És akármennyire is igyekezett a világ, én akkor is jól éreztem magamat. Hát, ez van.
Csak úgy mellesleg, ez itt az osztálytáncunk:
Leljétek örömötök benne.
