Este volt,a nagy szavannán csend honolt. Még a hiénák és egyéb állatok is békésen szunnyadtak. Ebbe az idilli hangulatba csupán egy utazó rondított bele,aki szélsebesen suhant végig az úton farkasán. Arcát eltakarta fekete maszkja,csak két világító,ide-oda cikázó zöld szeme volt látható belőle. Lassan már vagy egy fél napja utazott,de mivel következő nap el akarta érni Ezüstholdat,inkább nem állt meg pihenni. Na meg,nem is ő fáradt a legjobban az úton,hanem hátasa.
A Nap már kezdett lomhán felmászni a horizont fölé,mikor végre az utazó meglátta a fényűző várost. Elégedetten hümmögött egyet a látványra,leszállt a farkasról,és innentől gyalog ment tovább. Belépve az óriási kapun,rögtön megpillantott egy embert,de kifejezetten nem érdekelte. Kesztyűjét igazítgatva közeledett felé,unott ábrázatát ráemelte. Ellenben amint felismerte amaz,hogy épp egy halálos ellenség tart felé,támadás helyett futásnak indult. Az elf egy pillanatra értetlenül megtorpant,aztán megvonta a vállát,és ugyanazzal a tempóval az aukciós felé indult.
-Üdvözlégy itt ilyen korán,vérelf.- Köszöntötte az egyik őr,ő csak biccentett neki,nyugodt tempójában sétálgatva tovább. Nemsokára elért a kerek épülethez,és belépett ívelt ajtaján.
-Szép reggelt,barátaim!- Rikkantotta el magát,miközben lehúzta fejéről a csuklyát. Tejfölszőke haja vállaira omlott,miközben rákönyökölt az aukciós asztalra.
-Viszont kívá...- Motyogta félálomban az egyik,de mondata felénél elakadt,mikor félig nyitott szemét ráemelte az érkezettre. Amint felismerte,az álmosság hirtelen elillant belőle,és felpattant a székből. -Az Istenekre,hát te meg mit keresel itt?!
-Én is örülök,hogy látlak.- Vágott enyhe grimaszt a lány,közben szórakozottan elkezdett birizgálni egy medált. -Hát nem nagyszerű?- Fordult oda beszélgető partneréhez lelkesen. -Végre sikerült felfejlődnöm a maximumig!
-Ügyes vagy,gratulálok...de te is tudod,hogy az igazi erőt az évszázados bölcsesség adja.- Mondta,miközben fontoskodva megigazította gallérját.
-Hát persze,tudom én.- Most egy tőrt vett figyelembe. -Nincs valami hazai italod? Az út porától már nagyon kiszáradtam...Meg már olyan rég ittam igazi ezüstholdi szeszt,hogy el is felejtettem az ízét. Mindig csak az a tanarisi,kulacsos lötty...
Barátja sóhajtott,és hátat fordítva tölteni kezdett egy aranyozott,mintás pohárba valami lila színű,csillogó folyadékot.
-Nem változtál sokat,úgy látom...- Szólalt meg,mikor visszafordult hozzá,elé tolva a kelyhet.
-Szerintem 200 év elég ahhoz,hogy valakinek kialakuljon a jelleme...- Vágott ismét grimaszt,és kortyolgatni kezdte italát.
-Hol vagy te még attól,kis taknyos! A felét is alig érted még el...
-Nemrég múltam 168 éves.- Morogta oda neki,felhajtotta az italt. -Most távozok,ha nem bánod,van még pár dolgom. Jó munkát,és vigyázz a Tolvajokkal.- Hamis mosolyra húzta száját,és a következő pillanatban már el is tűnt.
Az aukciós fáradtan csóválta fejét,aztán rendezgetni kezdte az eladásra váró tárgyakat. Kellett pár perc hozzá,hogy rájöjjön,mire is célzott a lány utolsó mondatával...
-Hova tűnt a nyaklánc és a tőr?!- A közeli madarak ijedten felrepültek,és még a mágikus seprű is megállt egy pillanatra a söprögetéssel. A vérelf lány arcára elégedett vigyor ült ki,miközben nyakába akasztotta frissen szerzett zsákmányát. Majd elindult egy szoba felé,hogy végre álomra hajthassa fejét.
A Nap már lefelé tartott útján,mikor felébredt. Még egy ideig bámulta a baldachinos ágyról leomló áttetsző függönyt,azon gondolkozott,pontosan mikor volt itt legutoljára. Lassan kezdett felderengeni benne egy régi emlékfoszlány,lecsukta szemét,hogy tisztábban lássa.
Sokkal fiatalabb volt,és pár évvel azelőtt kezdett el komolyan tanulni és edzeni. Épp barátnőjével találkozott,kiskoruk óta ismerték egymást...szinte olyanok voltak,mint két testvér. Annyi volt a különbség köztük,hogy az egyik tolvaj,a másik varázsló. Meg persze a másik lánynak rövid,fekete haja,míg neki hosszú és szőke haja volt. És talán egy kicsivel alacsonyabb volt barátnőjénél. Milyen rég volt már...
-Mi újság veled,Holló?- Kérdezte a szőke,csípőre téve kezét.
-Képzeld...- Kezdte az említett izgatottan, a füle mögé rakta haját. -Megkérték a kezemet..!
-Ejha,sok boldogságot!- Mosolyodott el amaz. -És ki az? Hogy néz ki?
-Ő is tolvaj,mint te... Magas,fekete haja van,és nagyon erős.- A szőke kezdett attól félni,hogy Holló az egyik pillanatban elolvad.
-Szerencsés vagy...- Sóhajtott fel. -Én bezzeg senkit sem érdeklek...
-Ne félj,nem kell sokat várnod,és egy falka fog letámadni.- Kacsintott rá. -Na én megyek tanulni,szia!
-Szia...- Félszegen intett neki,aztán lassan lépkedni kezdett Ezüsthold kijárata felé. Nem volt kedve elmenni a szörnyekhez,így leült az egyik sarokba,és a fel-le járkáló őröket kezdte nézegetni.
„Egyszer én is ilyen erős leszek... Milyen messze van az még...”
Kezére támasztotta fejét,és úgy nézelődött tovább. Ezüsthold nem volt valami nyüzsgő hely,nagyjából csak a fejlődő vérelfek járkáltak ki-be. Már majdnem elszunnyadt,mikor érezte,hogy valaki figyeli őt.
Kinyitotta szemét,körülnézett. Nem messze tőle egy férfi támaszkodott neki a falnak,maga elé meredve. Hosszú,szőke haja hasonlított a sajátjáéhoz,csak egy árnyalattal volt sötétebb színe. Elgondolkozva kezdte méregetni,majd rájött,hogy már egy ideje egymás szemébe néznek. Zavartan elnézett máshova,aztán inkább felállt,és elindult a tanítókhoz. Igazából nem tudta,miért is indult el erre,egyszerűen csak nem akart egy légtérben lenni azzal a férfival. Ahogy odaért,bizonytalanul megtorpant.
-Szeretnék...tanulni.- Mormogta,miközben zavartan megvakarta fejét. A férfi ráemelte tekintetét bosszúsan,majd halk,de mégis éles hangon megszólalt.
-Ma már másodszorra jársz itt,és már az előző alkalommal sem volt mit tanítanom neked. És ha nem fejlődsz,nem is fogok tudni. Indulás!
-Bocsánat...- Behúzott nyakkal elsomfordált a helyszínről,aztán hátra fele tekintgetve csoszogott tovább. A következő saroknál azonban teljesen gyanútlanul nekiment valakinek.
-Bocsáss meg...- Lépett arrébb a szőke férfi,egy pillanattal hosszabban időzve a lány tekintetében,mint kellett volna.
-Nem,én tehetek róla...bocs.- Mindketten megálltak egymás előtt,kissé zavartan kezdték nézegetni egymást.
-Egyébként a nevem Davey.- Erőltetett mosoly jelent meg arcán,de hirtelen ismét megkomolyodott,és letérdelt a vérelf lány elé. -Mond...Lennél a feleségem?
-Öh?- Ledöbbenten bámult rá kérőjére. „Miért is ne?” -Persze...- A férfi gyengéden a kézfejére lehelt egy csókot,ennek következtében a lány még jobban elpirult.
-Örülök,hogy ezt hallom...- Kis szünetet tartott,mintha gondolkozott volna,elmondja-e újdonsült kedvesének a dolgot. -Már régóta figyellek...mióta tolvaj vagy,nem tudom levenni rólad a szememet.
