(Sokan azt mondták, hogy ez a bejegyzés szexuálisan túlfűtött tartalmú. És akkor még én vagyok a perverz......)

 Megismerkedtem az elektromos fogkefével.

Apám nagyjából egy hete beállítot egy csomaggal a lakásba. Az még nem is lett volna gond, hogy hazajött, ámde az a dobozka gyanús volt. Felettéb gyanús.

-Egyik barátunk mondta, hogy le van árazva.- Hallottam a szobámból, igazából akkor még nem érdekelt. El voltam foglalva a billentyűzet koptatásával. Pakolásztak, beszélgettek, néhányszor rohangáltak az ajtóm előtt - az ötödik alkalomnál meguntam, és behúztam az ajtót. Én egy szociális ember vagyok, igen. Fél óra múlva apám megtalálta a fúrót.

Nyugodt eszmefejtegetésemből ennek a tárgynak a gyönyörű, és fülbemászó hangja ijesztett ki. Meghökkenve néztem becsukott ajtómra, mivel felállni lusta voltam, hogy kinyissam. Annyira azért nem volt fontos.

-Te meg hova fúrsz?!- Csendült fel anyám hangja, amint hisztérikusan fel-alá járkált.

-Há' ide.- Válaszolta bőszavúan apám, és tovább fúrt.

Nagyjából tíz perc elteltével sajnos vége lett az oltári hangzavarnak, és visszatért a laposság. Végre folytatni tudtam a gondolkozást. De hát ez csak a vihar előtti csend volt. Ezután egész délután azt kellett hallgatnom, hogy hogyan kell használni azt a micsodát. Nem tudtam rájönni, hogy pontosan miről beszéltek.

-Apád vett egy elektromos fogkefét.- Tévedt be hozzám anya, egy ezer vattos vigyor kíséretében.

-Nagyszerű.- Nyögtem oda neki unottan, és tovább bővítgettem az épp aktuális mondatomat a történetemben.

-Olyan, mint egy csiszoló.- Láttam, hogy elmereng, szóval kihasználtam az alkalmat, és nem válaszoltam. -Nem rossz.

Megütközve néztem rá, de aztán folytattam az addigi tevékenységemet. Hogy lehet egy csiszoló "nem rossz"?

-Nem próbálod ki?

-Nem.- Ekkor csodálkozva nézett rám. Nem értettem, miért.

-Nem is fogod?- Feszegette tovább, amivel egy szemöldökfelvonást ért el nálam.

-Majd talán, igen.- Hagytam rá, miközben tudtam, hogy nagyjából akkor fogok ilyet használni, mikor a számba dugják, és ki sem veszik onnan többet. Nehogy másra gondoljatok. Egy fogkeféről írok már fél órája... *fogja a fejét*

Aznap ennyivel ez le is rendeződött.

Ámde!

Ma délelőtt eléggé unatkoztam. Jobban mondva nem unatkoztam, csak egyedül voltam itthon. És ha egyedül vagyok itthon, akkor mindig csinálnom kell valamit, amit sose csinálnék, amikor nem vagyok egyedül itthon. Hú, imádom ezt az utolsó mondatot.

Épp hajmosáshoz készültem, mikor a látóterembe siklott az a bizonyos dolog. Az elektromos fogkefe és annak tartója. Vizsgálgattam egy ideig, persze tisztes, egy méter távolságból, nehogy még a végén önálló életet kezdjen, és rámvetődjön. Túl szép és fiatal *khöm*  vagyok még ahhoz, hogy ilyen szánalmas körülmények között elhalálozzak.

Szóval nézegettem egy ideig, aztán egy banális ötlet jutott eszembe.

Mi lenne, ha kipróbálnám?

De gyorsan el is vetettem. Ilyen hülyeségek is csak nekem jutnak az eszembe. Még hogy fogkefét használjak...

Sikeresen megmostam a hajamat, törölközőbe csavartam, és öltözködni kezdtem. Szemem valahogy mindig azon a szaron kötött ki, és végül elhatároztam. Kipróbálom. Elvittem még a mobilomat meg a pizsimet a fürdőből, aztán...

Megálltam a csap előtt. Kezembe vettem a kütyüt, és mustráló szemekkel vizslatni kezdtem. Nem volt szimpatikus. Megfogtam az kis fogkefe-fejet, és rányomtam. A piros csíkos fej lett az enyém. Még szép, hogy.

A motorfelén két gomb volt. A ki- és bekapcsoló gomb, meg még egy. Pontosan nem tudom mire volt jó, biztos csak a dizájn miatt rakták rá. Hisz párosan szép az élet. Feszengve néztem hol erre, hol pedig a fogkrémre. Rárakni biztos nem fogom... egyelőre még nem akarom beborítani magamat fogkrémmel (Látjátok, zseniális vagyok! Anélkül, hogy egyszer is bekapcsoltam volna, rájöttem, hogy túl gyorsan forog hozzá a fej!!). Kínosan elvigyorodtam, és ismét gondolkozni kezdem a megoldáson.

Mivel még tíz perc múlva sem jöttem rá a (valószínűleg) helyes megoldásra, jól kiröhögtem magamat. Végül lecsavartam a tubus kupakját, és a számba nyomtam egy keveset belőle. De most komolyan, máshogy hogy lehet?!

Megnyomtam a gombot, és az hangosan zümmögve el is indult. Idegenkedve méregettem, latolgatva az esélyeket, vajon hány fogam lesz használhatatlan ezután, aztán megkeményítettem a szívemet, és a számba nyomtam.

Őőőő... Csak én nem tudom becsukni közben a számat, vagy tényleg nyitva kell hagyni?

A cucc szorgosan végezte is a dolgát. Túl szorgosan. Olyan gyors volt, hogy azt sem tudtam, kínomban mit csináljak. Aztán az egész művelet végül egy felröhögésbe torkollott, mivel nem bírtam tovább nézni az idióta pofámat a tükörben. Kikapcsoltam, lemostam, és gyorsan elhúztam a helyszínről.

Ezt többet ki nem próbálom.