Nóri nyugodt lélekkel kapcsolta ki hajnali egy-kettő fele a gépét, hiszen aznap nem kellett korán kelnie. Nem volt oka aggódásra. Szépen elbandukolt az ágyáig, majd komótosan álomra hajtotta fejét. Fél óra múlva már répákat püfölt zöld réteken egy gumikalapáccsal.
Talán még Shilen, aznap este fontolgatott karaktere is feltűnt két álom rése közt, bambán vigyorogva, ahogy az megszokott tőle.
Aztán - ki tudja, mennyi idő múlva - mikor épp egy ember állt előtte, és valami nagyon fontos dolgot vitattak épp meg - mert Nóri emlékezik, hogy fontos volt, bizony ám - bekövetkezett az, amire se ő, se pedig a vele tárgyaló férfi nem számított.
A digitális óra hangja.
Itt a világ vége.
Nóri kevés hangot utál jobban ennél a sípoló hangnál, ami egyre hangosabb és egyre idegesítőbb és mindjárt letépi a saját arcát, így hát nem is csoda, hogy az álom ködjét gyorsan elhessegetve maga körül kiugrott az ágyból, az asztalához szökkent, és reflexből hatástalanította azt a nyomorult órát. Még körülnézett, hátha ott áll a fontos dologról értekező férfi, de nem. Ez már a valóság volt.
Értetlenül pislogott pár pillanatig, pontosabban addig, míg az apja be nem nézett az ajtón.
- Ma angolod van, beviszlek.
Nóri ködös, értelem nélküli tekintete fátyolosan csillogott arra, amerre nemrég még apja állt. Egy kérdés fogalmazódott meg intelligens fejében.
- Mih?
- Angolod van - ismételte türelmesen a másik, közben elindult visszafelé a nappaliba.
Nem, az nem lehet, gondolta magában Nóri, miközben fáradtan előkotorta valahonnan az angolos papírját. És akkor rádöbbent: de, mégis lehet.
Hétfő, szerda, péntek. Fél kilenctől délig.
Ó, bakker.
Gyorsan megfürdött, hajat mosott, megszárította, közben azon reménykedett, hogy hátha, hátha mégsem indul el a csoport?
Nyolc után pár perccel én-erre-még-nem-készültem-fel-arccal lépett ki a házból, majd beült a kocsiba. Hamarosan a Métisz előtt állt, továbbra is ugyanolyan ábrázattal. Lassan megindult az épület felé, ami csöndes volt. Nyilván csöndes, forgatta meg a szemét, csak én vagyok olyan hülye, hogy ilyen korán jövök ide.
Bizonytalanul ácsorgott már egy ideje a titkárnő mellett, igazából nem tudta, mit mondhatna. Egy másik nő előtte ült, és valami lapot töltött ki. Nóri csöndesen állt egyik lábáról a másikra, mint akinek nincs is jobb dolga fél kilenc előtt öt perccel, míg végül a titkárnő megkegyelmezett rajta.
- A négyes teremben lesztek. - Mondta elnéző mosollyal, Nóri rögtön penderült is az emelet felé.
Bent már ült egy lány, elsőre sokkal idősebbnek nézte. Aztán kiderült, fél évvel fiatalabb nála. Vannak még csodák.
Hamarosan Isti is megjelent hasonlóan felkészülve, álmatag képpel ült be a sarokba, ahol rögtön be is verte a fejét. Ezen kívül még két nő is a csoportba tartozott. Harmincon aluliak a bizarr hajnali koránkelésen továbbra sem voltak képesek túllépni, harmincon fölüliek csöndben elővették tollukat, füzetüket, és gondosan elhelyezték az asztalon.
Aztán következett az, amit Nórinak jövő két péntekig még el kell viselnie.
A tanóra.
És utána csak rosszabb lesz.
