Enyhén elbambult állapotban találtak rá barátai,eleinte észre sem vette,hogy előtte álltak. Csak akkor fogta fel,mikor az egyik – később már rájött,hogy Brige – megbökdöste.
-Abby,élsz még?
-...Hogy? - Pillantott föl gondolatai közül. - Jah,szia. - Egy mosolyt eresztett meg felé,aztán feltápászkodott a betonról. - Úr Isten,többet aztán nem ülök le ide. - Motyogta,miközben porolgatta a ruháját.
-Látom,megint elkalandoztál. - Mondta a lány fejcsóválva. Hosszú,barna haját pajkosan lengette a szél,mélykék szeme érdeklődve csillant barátnője felé. Ő sem öltözött túl,egy póló meg egy rakott szoknya volt rajta,plusz még egy papucs. - Merre jártál?
-Itt-ott-amott. - Vonta meg vállát,majd végignézett a színes társaságon.
Ott volt még Liam,aki eddig a buszmegálló bódéjával foglalatoskodott,ám most felé fordult.
-Hi. - Köszönt tömören neki,miközben közelebb oldalgott. Arcán egy mosolyt is felfedezhetett,amit csakis és kizárólag felé villantott.
Hosszú,fekete haja kissé kócos volt,s nagyjából ugyanilyen színű szem társult ehhez. Hosszú pólót és egy deszkásgatyát húzott magára,mint mindig. Nem sokkal Abby előtt állt meg,kezét természetesen zsebre dugva.
-Neked is szia. - Visszamosolygott rá,miközben még szedegette a dolgait.
-Abby,ha mi nem lennénk,szerintem itt is aludnál. - Vigyorodott el a fiú. - Na gyerünk emberek,jön a busz. - Terelni kezdte a többieket a megálló felé,vörös hajú barátnője hátát még utána is tartva. A lányt különösebben nem zavarta,sőt,leginkább észre sem vette,mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Azért még felületesen végignézett az arcokon,hányan,és kik vannak még itt.
Másik barátnőjének számító személy is velük volt,nevezetesen Lea,aki enyhén gótikus öltözékével kissé elütött a társaságtól kinézetre,ám tudott ő kedves is lenni.
Alex is velük tartott,neki szőke haja volt,ideális kék szemekkel. Szintén deszkás ruhában ácsorgott,egyik oldalzsebébe most rakott el egy követ. Rossz szokásai közé tartozott az is,hogy minden lányra elbűvölően rámosolygott,így most Abbyvel is ugyanezt tette. Neki már fel sem tűnt,hogy a fiú megint kikezdett vele,annyira megszokta már.
Brian a csoport leghátulján lézengett,nem kötődött annyira hozzájuk,Abby először nem is értette,hogy verődött ide,hisz nem barátkoztak egymással aktívabban. Egyszerű,fehér galléros inget,és egy farmert hordott. Amennyire beleolvadt a köznépbe,innen úgy lógott ki a sorból. Barna haja rendezetten állt fején,nem úgy,mint az itteniek zömének. És még a keze se volt zsebre dugva...
A busz nagy zajjal,de megállt egy kicsivel előbb a megállója előtt,ezért gyalogolniuk kellett egy kicsit,hogy elérjék az ajtót.
-És hova megyünk? - Kérdezte Lea,miközben egykedvűen lehuppant egy 
szakadt helyre. Erre a kérdésre mindenki a vörös felé fordult,aki értetlenül pislogott vissza rájuk.
-...Miért pont én mondjam meg? - Nyavalygott Abby,Brigere pillantva,hátha neki van valami ötlete.
-Jól van hát. - Sóhajtott fel amaz. - Valakinek valamilyen ötlete? - Néma csönd. - Rendben. - Már épp leülni készült,mikor felpillantott. - Alex,nem te mondtad,hogy lesz valamilyen koncert?
-Hogy én? - Meglepetten nézett végig rajtuk,majd széles mosolyra húzta száját. - Hát dehogynem. KC lesz a stadionban. Csak az a baj,hogy holnap.
-Remek. - Morrant föl Liam,aki eddig csöndben firkált az ablakra,most ártatlanul elrakta filcét. - A kis park például az utunkba esik. A deszkáspálya is. Meg egy-két érdekesebb bolt.
-Ma már nem megyünk semmilyen boltba. - Szögezte le a barna lány,leülve barátnője mellé. - Neked nincs semmi szösszeneted? - Nézett rá.
-Az pont elfogyott. Viszont a parkba mehetünk is akár. Vagy boltba is. - Vigyorgott rá Liamre,aki rögtön viszonozta mosolyát.
-Remek,remek. Tehát park. Ellenvetés? - Brige körülpislantott,hátha valamelyik elvetemült képes mondani valamit,de nem tették. Ismerték már eléggé a lányt,hogy tudják a dolgot.
A busz időközben zötykölődve elindult szokásos körútjára,s mint mindig ilyenkor,elég üres volt az utazórész. Egyedül még pár velük hasonló korú ifjú ült hátrébb,meg egy öregember.
Hosszan tartó percek után ledöglött a járművük,épp mielőtt beértek volna a célállomáshoz. Abby már látta,hogy a sofőr hajol előre,mikor megtörtént a katasztrófa.
-Ez is csak velünk történhet meg. - Prüszkölt Alex,miközben pár szitokkal áldotta meg a buszt.
-Mi bajod vele? Már majdnem a parkban voltunk. - Vágott közbe Abby. Nem szerette,amikor valaki így viselkedik. Igazán nem tehetett erről senki,és még szerencsésen meg is úszták.
Válaszként csak odamotyogott a fiú egy „jóvanmá”-t,ezután pedig odasomfordált Lea mellé,aki ugyanolyan fapofával sétált utánuk,mint eddig. Váltottak pár szót,aztán a fiú inkább Liamhez csapódott,aki vigyorogva fogadta.
A parkjuk nem volt valami nagy dolog. Középen egy kikövezett út haladt végig,oldalán néhol egy-egy pad árvállkodott,rendszerint foglaltak voltak,de most csak páron ültek. Abby ezen hosszú ideig gondolkozott,miért is volt ez,de nem jutott sokra. Ismét barátnője zökkentette ki gondolatmenetéből.
-Abby!
-Mi? Hogy? - Pislogott értetlen szemekkel,mire a csoport egyöntetűen elmosolyodott.
-Éppen arról beszéltünk,mi van veled. Ennyire azért nem szoktál bamba lenni. - Vigyorgott arcába a lány.
-Hm,köszönöm. - Egy grimasszal le is zárta részéről ezt a témát,aztán a többiek felé fordult. - Mi jót csináltatok eddig?
-Voltunk boltban. - Jelentette ki Liam büszke kifejezéssel,Brige-re emelve tekintetét. Az csak idegesen megforgatta szemeit.
-Csak nem egy...deszkásboltban? - Kérdezte tettetett csodálkozással a vörös,mintha ez egy igen nagy csoda lenne.
-De bizony!
-Sajnos... - Nyögte Brige,és kezébe temette arcát. - Már látom,hogy fogok meghalni. Egy deszkásbolt előtt,erre – Liam felé bökött. - várva.
Igen,Abby ezt a képet egyszerűen el tudta képzelni,mivel sokszor ő is ott állt a lány mellett. Legemlékezetesebb ilyen alkalmak azok voltak,mikor majdnem halálra fagytak és/vagy megsültek a napon. Mi nem lépünk be több ilyen boltba – határozták el még az ősidők kezdetén,és fogadtak is a fiúval. Azóta még nagyobb előszeretettel tért be oda. Az emlékekre keserű mosoly terült szét arcán.
-Átérzem a fájdalmadat,Brige. - Tette együttérzően a lány vállára kezét.
Még sokáig tárgyalták az ilyen és ezzel kapcsolatos témákat,természetesen egymást piszkálva vele. Időközben áttértek egy boltba is,hogy egyenek valamit,aztán pedig csak rótták a köröket a városban. Brian lassan távozott tőlük,arra hivatkozva,hogy a barátnőjével találkozik. Hosszú idő után Abbynek az jutott az eszébe,hogy talán meg kéne nézni,hány óra is van. Elrágódott ezen a gondolaton,aztán kis idővel utána hanyagul felemelte bal karját.
-Emberek,fél hét van.
-Ez igen,megint ellógtunk egy napot! - Örvendezett Alex.
-A kicsiknek ideje hazamenniük,még a végén büntetést kapnak. - Karolt Brige barátnőjébe,és rákacsintott.
-Bizony,úgy van,ahogy mondod... - Helyeselt Abby,és továbbra is egymásra akaszkodva indultak tovább,enyhén dülöngélve,és a világért sem egyenesen.
-Nekem még...dolgom van. - Mondta halkan Lea,a buszmegálló felé tekintgetve. - Sziasztok,majd még találkozunk. - Intett nekik,észrevéve a vészesen közelgő buszt,és el is suhant afelé. Természetesen a kórusköszönés nem maradt el most sem.
-Látjátok,milyenek vagytok? Mindenkit elijeszetetek. - Csóválta meg fejét a szőke fiú.
-Még hogy mi...! - Csattant fel Brige. - Hallod ezt? - Bámult rá a továbbra is magával rángatott lányra.
-Hallom,méghozzá tisztán. Mindent ránk akar fogni... - Válaszolt sírós hangon.
-Én ezt nem bírom tovább. Sziasztok... - Lépett gyorsan olajra Alex,ő a villamos felé vette az irányt.
-Szia! - Ordította kórusban a maradék,mire a fiú megugrott,és gyorsabbra vette a tempót.
A két lány most Liamre meredt,aki félve hátrébb lépett egyet.
-Most...most mi van?
-Velünk tartasz? - Kérdezte Brige komor hangon. Kis szünet után érkezett csak válasz. Illetve egy bólintás. - Helyes!
Liam már rögtön ott is termett Abby oldala mellett,és egy hirtelen mozdulattal belekarolt. Így hát hárman csinálták most már az előbbit.
Nem sokáig szórakoztak ezután,és mivel egy irányba laktak,együtt indultak hazafelé. Abby szállt le legutoljára a buszról (hisz ő a végállomásnál lakott). Nyugodt léptekkel közeledett a házuk felé,a bejárati ajtóhoz érve elszöszölt kicsit a kulcsokkal. Már megfigyelte,hogy a kulcscsomó valamiért mindig táskája és/vagy a zsebe legaljára kerül,hogy ilyenkor legalább öt percet szenvedjen az előkotorásával. Végre előkaparta,és nagy lendülettel belevágta a kulcslyukba. Tudta,hogy ezt már csak így lehet rábírni,hogy ki is nyíljon.
Egyik lábát hanyagul végighúzta az első lábtörlőn,ami közvetlenül az ajtó után feküdt. Már kiszámolta,hogy innen pont a másik lábára érkezik a következőnél... Ezért nem is aggódott kifejezetten a következményektől. Teljesen belefeledkezett gondolataiba az öt lépés közben,és csak azt érezte,hogy a bal lába nem egy puha dolgon landol. Megtorpant és lenézett,értetlenül tapasztalta,hogy fél lábbal hátrébb van,mint kéne. Visszahátrált,hogy ismét megbizonyosodjon róla,és megint ugyanott lyukadt ki. Megcsóválta fejét,aztán előretolta kicsit,és elégedetten mászott tovább a lépcsőkön.
-Hahó.. - Köszönt be félszegen a nappaliba,cipőjét rugdosva épp le magáról. A szemben lévő órán látta,hogy nyolc óra előtt érkezett kicsivel. Mindenki lustán visszaköszönt neki,így nyugodtan tisztázta,hogy nincs gond otthon. Berobogott szobájába,ahol is először a redőnyt engedte le. Értelmetlen munka volt ez az egész redőnyhúzogatás,hisz nem volt semmi haszna belőle. Na de majd holnap...
Abby elsüllyedt kicsit emlékeiben. Holnap kell valamit csinálnia? Jelenleg semmi sem jutott eszébe,de úgy érezte,mintha mégis lenne holnap valami. Csak kiderül akkorra...
Ezzel meg is nyugtatta magát,és lehuppant íróasztalához,közben benyomta a számítógépet is. Nem akart semmi különösebbet csinálni a gépen,csak kicsit kikapcsolódni. Akárhogy is vesszük,egy napi barátos lógás sokkal fárasztóbb,mint amilyennek tűnik. Szó sincs róla,Abby szeretett velük lenni – de csak addig,amíg sikerült formában tartania magát.
Szinte már automatikusan ráklikkelt az MSN ikonjára bejelentkezés után,és megszokta,hogy ilyenkor általában döglik kicsit a gép. Megszokta,és átállítani sem kedve,sem tudása nem volt. Ahogy nézegette,elvileg a vírusirtónak köszönhette ezt,úgyhogy végképp úgy hagyta,ahogy.
Végre megjelent az ismerős msn-es kis ablak. Szomorúan látta,hogy nincsenek sokan fent. Az viszont érdekes volt,hogy Liam máris ott van. Az igaz,hogy közelebb lakik,de MSN-re nem nagyon jelentkezett föl. De mikor itt volt,mindig jókat beszélgettek. Abby örült is ennek,mert elég sok emberrel csak köszönés-szinten tartott,azután abbamaradt a csevegés. Boldogan nyomta rá egerét Liam nevére (ami itt Rave volt),de a fiú már megelőzte őt. Igen,általában így volt ez; Abby már nem is csodálkozott,hogy ez történik.
Még körülpásztázta a listát,pár emberre rákattintott,aztán a böngészővel kezdett szórakozni. Amíg anyja meg nem jelent ajtajánál,rá sem nézett az órájára,de akkor döbbenten tapasztalta,hogy már 11 óra van. Pattant is,hogy megfürödjön,mert a szülei szobája mellett volt a fürdőszoba,és tudta,hogy nagyon nem szeretik,ha későn teszi meg ezt. Főleg,hogy minimum fél óráig bent szokott lenni.
Fürdés után még visszaült kicsit a géphez,de csak azért,hogy kikapcsolja. Érezte,hogy mindjárt lefejeli az asztalt,úgyhogy inkább célba vette az ágyát. Profi módon haladt szobájában,továbbra is elég szemétdomb-hatású volt az. Csalódottan pillantott körbe,de lefeküdve rögtön el is felejtette.
