Háhá,rátaláltam a saját blogomra! xDNa szóval,ma a suliból hazajövetelről fogok írni.Mivel annyira megihletett az izzadságszag és a táskámtól zsibbadó kezem.Nyjajj.
Tehát,végre kicsöngetnek péntek utolsó órájáról,TESIRŐL.Itt mindig felmerül bennem,hogy ki az az állat,aki képes a tesit péntek 6. órára tenni?Illetve ezzel még nem is lenne gond,de miért az ÉN órarendbemben van ilyen?!
Az osztályom betámolyog velem együtt az édes aromákkal teli öltözőbe,és mindenki (jobbik esetben) egymás hegyén-hátán öltözni kezd.Persze én vagyok az utolsó emberek között,aki elhagyná a kis lyukat (elnézést...öltöző),meg időközben a barátnőim is meguntak várni rám,úgyhogy egyedül vágok neki a hosszú és gyötrelmes útnak a ketrec felé.A suli egyik végéból a másikba...és még egy emeletet mászni is kell...brühühű...
Előhalászom a táskám legaljából a kulcsot,majd fél órás szenvedés után sikerül is kinyitnom.Bevágom az egyik sarokba az én egyetlen és hőn szeretett tesicuccomat,majd ha még ott kóvályog pár osztálytársam,elköszönök tőlük.
Kilépve a bejárati ajtón már látom,hogy a villamosra nem kevesen várnak.Magamban elkezdek morogni,de kénytelen-kelletlen én is közéjük állok.Utálom a tömeget.De tényleg.
Röpke negyed óra múlva meg is érkezik kedvenc 3-as villamosunk,amire valahogy feltuszakolja magát az a párszáz ember,aki eddig erre várt.Sajnos én is köztük voltam.
Itt még annyira nem is volt vészes,levegőt tudtam venni.Azonban a következő megállónál felszállt egy nő,aki enyhén átázott az alkoholtól,legalábbis én erre jutottam a szagából ítélve.Hmmm,fincsi.
Egy megállóval hamarabb szálltam le,mint ahogy szoktam,mert nem bírtam tovább azt az állapotot,amibe kerültem.Lecsusszantam az aluljáróba,ahol is a szórólaposztogatók kisebb csoportja letámadott,és különböző méretű és mintájú fecniket próbált rámerőszakolni.Mivel egyik fazon sem volt szimpatikus,hiába próbálkoztak.Átvergődtem magamat rajtuk,kissé űzött arccal fürkészve a többi járókelőt,arra számítva,hogy egyikőjük mindjárt rámveti magát "Feltehetek pár kérdést?" kiáltással.Szerencsére erre nem került sor,úgyhogy senkit sem kellett felrugnom.Elérkeztem a hév peronjához.Az átlagos népesség háromszorosa várt épp arra a hévre,ami csak negyed óra múlva futott volna be.Tök jó,mert addig még szaporodni is fognak.
Beálltam a kávéautomata elé (ez az egyik kedvenc helyem),és enyhén flegmán méregetni kezdtem az embereket.Hátha ettől a átható tekintettől valamelyikőjük meggondolja magát,és úgy dönt,hogy inkább busszal megy...
Eközben hirtelen ott termett mellettem Anita,amin én kifejezetten ledöbbentem,hisz őt csak úgy 3-4 óra múlva kéne errefele sejteni.Na de mindegy,most itt volt,és ez a lényeg.Volt kivel szívni.
Megérkezett a hév,és a tömeg ismét mint a szardíniák,felnyomták magukat a hévre.Valamelyik észlény előző utas egy banánhélyat hagyott az ajtó előtt,gratulálni tudok neki.Amúgy nem estem el rajta.
Szóval,sikerült a banán mellett találnom egy helyet,precíz távolságot tartva attól.Anita meg az ajtónak lett nekinyomva,ami persze minden megállónál kinyílt.Nameg be is csukódott,haha.
Közben barátnőmnek elkezdtem elemezni,hogy angolból megint szereztem egy hármast,töriből még mindig nem tudja anyám azt a két hármast...tök jól kezdtem,satöbbi.Aztán mikor leszállt,akkor vettem észre,hogy édes jó anyám nagyjából 5 méternyire áll tőlem.Ilyen az én formám.Igyekeztem minnél jobban láthatatlanná válni.
Szóval Imre utcánál leszálltam,anyámmal egyetemben,aki elment vásárolni kaját nekünk.Énis maradtam vele,cipelni a zacskókat,viszont mivel van érdekesebb dolog is ezen kívül,ezért egy másik délutánomat írom le innentől.
Ezt most meg kellett osztanom veletek.
Tehát,hazafelé menet három csoporttal találkozhatsz:
-az első,aki szinte azt sem tudja,hol van,és nyugodt szívvel kisétál minden kocsi elé,nagyokat csodálkozva,mikor rádudálnak
-a második,aki előtted megy,és szinte ugyanott lakik,persze ezt nem tudja,és azt hiszi,hogy követed
-a harmadik,aki mögötted megy,fél centire a sarkadtól,de meg nem előzne,viszont az igyekezettől majd' eltaknyol
Normális emberek pedig nem léteznek.
Ámen.
