Nóri hazafele menetelt,és semmi kedve nem volt zongorára menni.Már alapjáraton akkor késésben volt,mikor hazaért.Nem mintha zavarta volna,nagy nyugodtan lepakolt,és az ebédjét kezdte sütögetni.Nagyjából tíz perc múlva kész is lett a tojásos nokedlijével (igen,ilyet is tud),és nyugdíjas tempóban eszegetni kezdte.Ekkor háromnegyed öt volt,és ugyebár ekkor kezdődne a zongora is."Mostmár úgyis mindegy" gondolatokkal evett tovább.Hamarosan a kottáit kezdte összekaparni a legérdekesebb helyekről,majd miután összeszedte mind az ötmillió könyvet,elégedetten elindult.Ekkor öt óra öt percet mutatott az óra.
Lassan haladt lefelé a lépcsőházban,mikor is a fölöttük lakó,mindig porszívózó szomszéd bácsival futott össze.
-Jónapot..
-Szerbusz aranyom,hát hogy vagy?
"Na,már csak ez kellett..." mormogta magában Nóri,majd egy bájmosolyt villantott meg.
-Jól vagyok,köszönöm.
-Milyen érdekes,van,amikor hónapig nem látjuk egymást,most pedig már harmadszorra futunk össze..!
-Öhm...igen..
-És a bátyád hogy van?
-Jól van,köszöni.
-Őt is milyen rég láttam már...mikor is? ...Hm... Júliustól kórházban voltam,és még azelőtt... Igen... Na mindegy,nem tartalak fel tovább,szerbusz aranyom!
-Viszláát...
És Nóri már húzott is tovább,mint a szélvész.
Már csak egy saroknyira volt a zenesuli,mikor egyszer csak az út másik oldaláról egy nő ordított felé.
-Ne haragudj,de merre van a Corvini Domini?
Úgyhogy útbaigazította.
"Még a sors is ellenem van..." kínjában már csak vigyorogni tudott,de a hideg következtében gyorsan lefagyott a mosoly az arcáról.