Átlagos itthon elmélkedős korszakomba érkeztem ismét,ami általában viccesen sül el.

Igazából ma ritka jó hangulatban éltem a suliban,még én is meglepődtem magamon,hogy milyen aktív tudok lenni,ha kedvem is van hozzá.Remélem azért a barátaim meg tudnak bocsátani a mai hiperaktívságomért,holnap úgyis fáradtabb leszek.

Na,de...kezdem egy héttel előbbről.Már akkor is akartam írni,csakhogy akkor az önsajnálaton kívül másra nem nagyon futotta részemről.Kedd este elhatároztam,hogy "majd én megmutatom a népnek,hogy ki is vagyok én", így hát teljesen felbuzdulva mostam hajat,szárítottam meg,és tényleg sikerült az önbizalmamat egy teljes fokkal feljebb tornáznom.
Másnap reggel még mindig elszánt mozdulatokkal válogattam ki a ruhámat,és életemben először elégedett voltam a külsőmmel.Na jó,nagy vonalakban az voltam.
Még a hévet is sikerült elérnem,futás nélkül.Kezdtem egyre vidámabb lenni.Felszállva találkoztam egyik volt osztálytársammal,így mp3-t benyomtam a zsebembe a fülemből,és vele kezdtem el beszélgetni.
Leszálltunk,elköszöntünk egymástól,elindultam a villamos felé.Ilyentájt még elég kába és fáradt vagyok (mikor nem),így az arcom egy igencsak flegma ábrázatot ölt föl,ha egyedül vagyok.Engem végülis nem zavar.
Pár perce már állok a megállóban,mikor rájövök,mi hiányzik a reggelemből,és elkezdem előkotorni a zsebemből az mp3-t.Természetesen ez egy igencsak bonyolult művelet,mivel a zsinór köztudottan annyira tekeredik és gubancolódik össze,amennyire csak teheti.De én nem adom fel,törhetetlenül guberálgatom ki magamból a fülhallgatókat.
Pár pillanat múlva arra eszmélek,hogy épp belémállt egy társaság (hát ezt nem tudtam magyarosabban leírni).Gyilkos szemekkel háborgatóimra emelem tekintetemet,majd egy fintor kíséretében két lépéssel arrébb megyek.Amazoknak ez igencsak szemet szúrt,és mivel sikerült épp egy emos-kurva-társaságot kifognom,elkezdtek mustrálni.
"Úristen..."
"Hogy néz ez ki..."
Egy pillanatra megakadtam addigi tevékenységemmel (épp a fülhallgatót raktam föl),és rájuk néztem.Azok csak tovább folytatták szakértői véleményük kifejtését,ami engem igencsak felkavart legbelül.Annyit készültem erre a napra...erre meg leszólnak.
Méltóztatott befutni egy villamos,így zaklatottan felmásztam rá rögtön,és célbavettem az egyik középső részét.Nekidőltem a falának,és kibámultam az ablakon.
Ennek a négy kis szarnak sikerült a föld alá döngölnie az épp éledező önbizalmamat.
Mostmár nem érdekel (annyira),de akkor tényleg nagyon magamba süllyedtem.Csak két perc kellett ahhoz,hogy ismét csak egy porszemnek érezzem magamat a sivatagban.Talán még annyinak se.

Azóta elgondolkoztam,hogy ha szépen nézek,kapok-e fegyvertartási engedélyt.

Szóval ez volt az előző hetem.
A hétvégén már nyugodtabb lettem,és mivel hétfőn se kellett suliba mennem,így plusz egy napom volt,amit végigelmélkedhettem.
Mostanában elég gyakran gondolkozok el azon,hogy egyáltalán megéri-e,hogy barátom legyen.Nem mintha olyan sok tapasztalatom lenne e téren,de ami van,az nem tartozik a jó emlékeim közé.Valahogy mindig ott lyukadok ki,hogy miért van az,hogy csak én akarom ráerőltetni magamat valakire?Miért nem volt egy olyan testközeli kapcsolatom,ahol éreztem,hogy nem csak azért csinálja,hogy meg ne bántson,vagy csak tudja,hogy pár nap,és megszabadul tőlem?
Persze ilyenkor az jön,hogy "várni kell az igazira".Hát basszátok már meg!Azelőtt szeretnék egy tartós kapcsolatot,mielőtt az öregek otthonába kerülök...
Ebből csak annyit akartam kihozni,hogy én belefáradtam az egyoldalú rohangálásba.Nincs kedvem megint a semmibe beleölni egy csomó energiát.Megkímélem magamat a következő csalódástól,és bele sem kezdek.Ha valaki akar tőlem valamit,ő jöjjön oda hozzám,én nem fogok senki után koslatni.
Csapó,ennyi!