Most épp van net. Vagy nincs. Ki tudja? Szeretlek titeket, Datanetesek. Kapjátok be a vacsorát...
Ma sok hülyeséget álmodtam. De kezdjük az egészet azzal, hogy az egyik felettéb magasröptű (amire már nem is emlékszem) álmom után, félálomban heverésztem az ágyamon, mikor is eszembe ötlött, hogy beállítottam-e az ébresztőt a mobilomon? Lenyúltam ágyam mellé, és ijedten tapasztaltam, hogy hát bizony nem, mivel ott sem volt. Kipattantam az ágyból (mellesleg ismét vendégem a mandulagyulladás...), és felkapcsoltam a kislámpát. Az óra 6:38-at mutatott. Általában hétköznap 6:40-kor kelek, úgyhogy tiszta büszke voltam magamra, hogy fel tudtam időben kelni, óra nélkül... Elindultam a fürdő felé, ám ahogy ráléptem a hideg csempére, megakadtam a mozdulat közepén. Milyen nap is van ma...? Visszafordultam a szobámba, és kissé ködös tekintetemet az órára emeltem, ami vígan jelezte, hogy DAY: SUNDAY... Gratulálok, Nóri. Képes voltál vasárnap hajnalban felkelni.
Ezután a felettébb ledöbbentő cselekménysorozat után visszadőltem az ágyamba, hogy ismét jó sok baromságot álmodhassak. Ott kezdődött, hogy az idei osztálykirándulás kellős közepén találtam magamat. Egy nagy, kényelmes buszban (amiben még hátul is volt sötétítő, és nem sütött be a Nap!), és egy Röjtökmuzsajhoz hasonló nevű falu felé utazgattunk. Késő délután lehetett, igazából nem tudom. Nagy, dimbes- dombos tájakat hagytunk magunk után, olyan igazi hullámvasút fílingje volt az embernek. Aztán csodák csodájára megálltunk, mindenki kiszállt, és természetesen az egész táj legmagasabb pontja felé kezdtünk el vánszorogni. Ott volt egy kis házacska, fel kellett mászni egy létrán, hogy bemehessünk a bejárati ajtón. Nekem az egész színvilágról és elhelyezkedésről a blood elfek épületei jutottak az eszembe... Én voltam az utolsók között, kedvetlenül ténferegtem itt és ott. Először Nono talált meg, mondott valamit, én meg egyet értően bólogattam szavaira. Hogy mit mondott? Fogalmam sincs. Aztán Peti talált meg, és azt kezdte elemezgetni nekem, hogy milyen idegesítő néha, hogy 29 lánnyal jár egy osztályba. Erre is csak megértően bólogattam, és közben elgondolkoztam, hogy akkor a jelenlegi helyzetemben én nem számítok lánynak? De hagytam is a témát, és a kis előszobából kiléptem a teraszra. A falakon növények futotak végig, és nem messze, U-alakban székek voltak körbe rakva. Bárhova néztem, csak a messzeségbe nyúló tájat láttam, hisz mi voltunk a legmagasabb helyen. Az első csoport, aki megnézte az itteni látványosságot, épp akkor jött vissza. Leültem az egyik üres székre (Anikó mellé), és egy faszi elkezdett rizsázni - gondolom a helyszínről. A lábam mellé odatelepedett egy fehér szőrű cica. Meg akartam simogatni, szóval lenyújtottam a kezemet hozzá, de az csak annyival tűntetett ki, hogy beleharapott. Oké, értem én a célzást... Gyorsan elvetettem előző tervemet, és elhúzódtam a dögtől. Ámde a macska nem hagyta ennyiben. Elkezdte karmolászni a lábamat (halászgatyában voltam), és mindenképp az ölembe akart mászni. Egy idő után megelégeltem, és arrébb toltam a lábammal az állatot (nem rúgtam bele), és felálltam. Mindenki csak csodálkozva nézett rám, úgyhogy közöltem velük távozásomnak okát: "Nem hagy békén az a dög." Az eddig rizsázó faszi majdhogynem a szívéhez kapott ezeket a szavakat hallva, és drámai arccal elkezdte mesélni, hogy a kis Mangum (a macska) szinte a második gyerekük, és én ne nevezzem Magnumkát dögnek. Én csak kedvetlenül elhúztam a számat, aztán odaszóltam: "Hát de belém karmolt..." Utána visszaporoszkáltam az előszoba felé. Peti és Nono még mindig ott volt, épp egymással vitatták meg nézeteiket, én meg csak nézelődni kezdtem. Mikor ismét visszakóvályogtam az osztály nagyobbik feléhez, kiderült, hogy én lemaradtam az utolsó csoport indulásáról is. Odamentem Annához, és megkérdeztem, hogy mit nem láttam, mire ő megvonta a vállát, és közölte: "Valami foszforeszkáló állatokat." Én csak megilletődve pislogtam rá, de hamar bevette a gyomrom ezt a dolgot, és sajnálkozva gondoltam bele, hogy én ma kimaradtam ilyen csodákból. Kicsivel később már a buszban ültünk, és a szállást kezdük keresni. Nem találtuk. Végül aztán, úgy fél óra buszozgatás után ugyanarra a helyre érkeztünk meg, ahonnan elindultunk, és a sofőr boldogan közölte, hogy megérkeztünk.
Ezután egy kisebb (?) váltás jött, és abban az uszodában voltunk, ahova hét évig úszni jártam. Mindenki fürdőruhában feszített, még én is. Becsobbantunk a vízbe, és úszkálni kezdtünk. Igen ám, csakhogy mindegyik sávban tanítás folyt. Levettem az úszószemüveget, mivel úgy éreztem, nincs szükségem rá. Réka megdöbbenve mutatott az uszoda egyik sarka felé, miközben kinyögte, hogy "Jól látom, amit látok?" Én is arrafelé pillantottam, és a hirtelen sokktól kiesett a kezemből a szemüveg. Balázs, és egy C-s fiú (aki az én olaszcsoportomba jár, és állandóan gameboy-ozik, a nevét meg nem tudom), kézenfogva haladtak az öltöző felé. Öt percig csak megsemmisülten bámultunk utánuk, aztán eszembe jutott, hogy nincs nálam a szemüvegem, úgyhogy keresni kezdtem. Az eggyel arébb lévő sávban süllyedezett, elindultam felé, de valahogy alig tudtam mozgatni magamat. Mintha valami súly húzta volna az összes végtagomat... Felkapta a cuccost egy nálam pár évvel idősebb, és még hozzá elég helyes fiú, odaúszott elém, kifejezéstelen arccal rámnézett, aztán átdobta a másik sávba a szemüveget, és dolga végeztével visszaúszott. "Zavart az úszásban." Vágta még a képembe. Megsemmisülten pislogtam utána, aztán megint a szemüveg után kezdtem úszni... Abban a sávban viszont még idősebb fiúk pillangóztak, és én pont elrontottam az egyiknek a mozdulatát. Odajött hozzám, és dühösen fejbe vágott, aztán nekembaszta a szemüveget. Teljesen magamba roskadva úsztam kifelé, mert már elegem volt abból, hogy mindenhol útban vagyok. Épp másztam volna ki, de akkor meg egy kislánynak a labdáját vertem ki a kezéből véletlenül. "Mindjárt eltűnök, és senkit sem fogok zavarni..." Dünnyögtem oda az ideges kölyöknek, aztán másztam tovább. Remegett a kezem az idegességtől, és kis híján elsírtam magamat. Timi épp akkor ugrott volna be a vízbe, de rám pillantott, és értetlenül megállt. "Mi a baj, Nóri?" Kérdezte még, de én csak megráztam a fejemet. Még egy ideig figyelt, aztán vállat vont, és beugrott a vízbe.
Ismét lemezszakadás, és tesóm jött felém boldogan itthon, kezében egy telefonnal. Elégedetten újságolta, hogy most hívták a Datanettől, hogy rendbe rakták a rendszert, és van net. Én meg örültem vele. Még vége se lett ennek az álomnak, mikor bátyám a valóságban robogott be a szobámba. Mivel látta, hogy aludtam (volna), suttogva közölte velem: "Most hívtak a Datanettől, van net!" Normális esetben ilyenkor úgy teszek, mintha aludnék, de a mostani alkalommal el kellett mondanom neki, hogy pont most álmodtam ezt. Bizarr, mi?
Amúgy azóta megint nincs net. Illetve van. Vagy nincs. Ki tudja?
