Megpördült tengelye körül,hitetlenkedve bámult rá a férfira. Az közömbösen nézett vissza rá,majd tovább nézegette a farkast. A lány nyelt egyet,majd megszólalt.

-Ez farkas.- Préselte kiszáradt ajkain keresztül,várva a reakciót.

Amaz felvonta szemöldökét,és jobban szemügyre vette a Tolvajt. A csuklya miatt azonban nem tudott sokat megállapítani róla.

-Ismerjük mi egymást?- Összefonta két kezét,elgondolkodva méregette továbbra is őt.

-Semmiképp sem.- Elnézett oldalra,próbált unott arcot vágni.

-Hát mindenesetre engem Mykeenak hívnak.- Közölte jókedvűen,egyik kezét nyújtva felé. A lány szíve nagyot dobbant,miközben remegő kezével megszorította azt.

-Örvendek.- Biccentett egyet hozzá,a férfi tekintetét látva kicsit bizonytalanul állt tovább.

-Téged hogy hívnak?

-Nos...- Sebesen gondolkozni kezdett,mit is mondjon neki. -Azt nem árulhatom el.

-Hogy mostanában mindenki ilyen titokzatos...- Dünnyögte.

-Hova indultál?- Vetette fel a kérdést,továbbra is közömbös hangon.

-Oda,amit mindenki csak Fekete Templomként emleget.- Mykee hirtelen megkomolyodott,és felült a lovára.

-Micsoda véletlen,én is oda akartam menni... Veled tarthatok?

-Miért is ne?- Mérte végig. -Remélem elég ügyes tolvaj vagy.

A lány már pattant is fel farkasára,majd útnak indultak.

-Egyébként...- Szólalt meg később a Tolvaj. -Ha mindenképp hívni akarsz valahogy,hívj Szarkának.

-Szarka...?- A paladin elgondolkozott ezen. -A madarak tolvaja. Érdekes név.

Némán haladtak tovább,mindketten magukba süllyedve. Általában az elflány haladt hátul,így volt ideje arra,hogy méregetni kezdhesse régi barátját.

Az egykor még jóval alacsonyabb kisfiú most már vagy egy fejjel magasabb volt a lánynál,fekete haja hosszabb volt,mint valaha is látta. Erős páncélzat védte testét,amitől sokkal félelmetesebbnek tűnt. Tekintete egy komolyabb,tapasztaltabb személyiséget tükrözött.

Annyira elkalandozott gondolataival,hogy mikor egyszer hirtelen megtorpantak,majdnem leesett Shilysről.

-Innentől óva...- Pillantott hátra a fiú,értetlen arckifejezéssel megköszörülte torkát. -Szóval...innentől óvatosabban. Sok a szörny,és allisok is járnak erre.

-Persze,nemgond- Hadarta,miközben visszakászálódott az ülésbe.

-Majd csatlakozik hozzánk pár ember.- Jegyezte meg tovább haladva Mykee. -A Templom előtt van megbeszélve a találkozó. Persze a legjobb esetben is még három napba telik az út nekünk.

-Valamikor meg is kéne állni pihenni...

-Így van. Ha látsz valami védett helyet,azonnal szólj.

-Igenis,uram.- Mormogta az orra alatt sértődötten.

Nemsokára a ködös,szürke tájat felváltotta a vulkánokkal teli,füstölgő Hellfire. A Tolvaj kifejezetten utálta ezt a helyet. Megint pár régi kép villant be neki.

Ismét a jó öreg Ezüsthold falai között lépkedett.

-Zdravko mester! Zdravko mester!- Kiabálta szüntelenül már egy ideje,de sehol sem találta a férfit. Lassan kezdte feladni,mikor megpillantotta az illetőt. A vérelf feldúltnak tűnt,sietős léptekkel haladt a lány felé.

-Lányom...- Kezdte,vállára téve egyik kezét. -Egy igen fontos küldetéssel bízlak most meg. De meg kell előtte ígérned,hogy senkinek sem szólsz róla.

-I-igen,persze...

-Kérlek ezt vidd el Velenának.- Egy kis dobozt nyomott a kezébe. -A közeli erdő legmélyén lakik. Add oda neki,tudni fogja,mit csináljon vele.

-Értem,mester.- Elrakta a csomagot,aztán visszanézett rá. -De miért ilyen sürgős ez?

-Kérdésekre nincs időnk. Siess,ahogy csak tudsz!

A lány megfordult,majd rohanni kezdett a kijárat felé.

-Ég veled,tanítványom.- Suttogta maga elé Zdravko. Megvárta,míg a Tolvaj eltűnt,aztán ő is elhagyta a várost.

A küldönc az erdőbe beérve lassabbra vette a tempót. Előkotorta erszényéből a kis dobozt,szemügyre vette.

Teljesen átlagosnak tűnt első ránézésre. Ám egy tolvaj sokkal több mindent figyel meg egy tárgyon. Neki nem elég,ha csak egyszer átfutja tekintetével...olyan dolgokat keres rajta,amikre más nem is gondolna. Így tett a lány is,és pár perc múlva kacskaringós írásokat fedezett fel rajta. Alig látszódott,de a fény rávetülése elárulta helyét. Próbálta elolvasni,de olyan nyelven íródott,amit még ő sem értett. Egyébként semmi jele nem volt,hogy bárhol ki lehetne nyitni.

Még nézegette egy ideig,aztán vissza csúsztatta táskájába,és haladt tovább.

Továbbra sem értette,miért ennyire fontos kézbesítenie ezt,de mivel mestere kérte meg rá,megtette neki.

Nemsokára megpillantott egy kis,fehér épületet az erdő közepén,és afelé indult. Egy üres szoba fogadta őt. Csupán egy lépcsőt lehetett látni,ami lefele vezet. Mivel nem volt sok választása,lement a pincébe. Eleinte ott sem vett észre semmit,és lassan sétálni kezdett egyre beljebb.

A semmiből hirtelen előtte termett egy nő egy tépett,szürke köpenyben,ami az egész testét eltakarta.

-Miért jöttél ide?- Búgta földöntúli hangon,hosszú körmével beletúrt kócos,fekete hajába.

-Velenához van szerencsém?- Préselte ki magából,miután már meg tudott szólalni.

-Én vagyok az.- Bólintott a nő,felvonta szemöldökét. -Mit akarsz tőlem?

-Eeegy...dobozt hoztam magának. Zdravko mester küldi.- Kapkodva elővette ismét,és felé nyújtotta.

-Egy doboz?- Lassan,elgondolkozva végigmérte a lányt. -Vagy úgy.- Kivette kezéből,és hátat fordítva neki halkan mormogni kezdett valamit.

-Hát akkor én...megyek is.

-Maradj itt.- Vetette oda neki,tovább kántálva pár szót.

A Tolvaj értetlenül megtorpant. Tovább akart menni,de úgy érezte,hogy valami mégis visszatartja.

A lábait kezdte egyre nehezebbnek érezni.

-Miért kéne-

-Azt mondtam,itt maradsz!- Dörrent rá a nő,őrült tekintetét rászegezve.

A döbbenettől már megszólalni sem volt képes. Valami varázslat a földhöz láncolta lábait,de egyre inkább kezdett ez a merevség feljebb is terjedni. Pár perc múlva már a kezét sem tudta mozgatni.

A nő tovább mondta a varázsigéket,hangja egyre erősödött. Aztán a kis dobozon az eddig láthatatlan írásokból zöldes fény tört ki. Hirtelen szétrobbant a doboz,de az írások továbbra is a levegőben voltak. Körülzártak valami ijesztő,sötétzöld aurát.

A boszorkány leemelt a falról egy ívelt,ezüst fejpántot,egy pillanatra se fejezve be a kántálást. Visszafordult a zöld dolog felé,és belehelyezte. Az mintha valami forró vízben lenne,lassan fel-le lebegett. Lassan már kiabálva áldozata felé fordult,tébolyult vigyorral. Az utolsó pár szót kiejtve rámutatott,és kacagva visszasétált.

A zöld írás eltűnt,a gomolygó aura felszívódott. Egyedül a fejék maradt ott a levegőben. A nő óvatosan megkerülte a dolgot,és még véletlenül sem érve hozzá odavitte a lány elé. Homlokára illesztette,és távolodni kezdett tőle.

A fájdalomtól Szarka szemei ijedten kitágultak. Hirtelen minden összezavarodott elméjében. Olyan érzés volt,mintha minden egyes idegszálát lassan,élvezettel szétszakították volna. Érezte,ahogy egy másik lélek is belekerül testébe,de minél inkább próbálta kilökni magából,annál jobban erősödött a fájdalma. Felsikoltott,majd továbbra is tágra nyílt szemekkel összeesett.