(13:36)
Épp a környezetvédelemnél tartok, azért is kezdtem el blogozni, hehe.
JAJ NE, HOLNAP SULI!
ÉS SZÓBELI!
Lehet, mégsem fogok előrehozottozni. Kell az az emelt. Inkább egyszer állok neki, mint kétszer. Hmm... vajon február körül van érettségi? Na mindegy, ezt még van pár napom eldönteni.
Azért tök jó, hogy az első nap se leszek suliban, meg utána kirándulás, aztán megint nem leszek suliban. Oszt mire beindul a hardcore tanulás, meg is érkezem. Hát már alig várom.
Mikor reggel kiléptem a házból, sikeresen rájöttem, hogy most már kevés a halászgatya és a póló... mert hideg volt, bizony. Éljen!
Most így a tételdöglés közben megnéztem a PT honlapját is, de még nincsenek fent képek az idei táborról. Kár. Megnéztem volna azért.
És büszke vagyok magamra, mert nem vérzett be a kezem a szúrás helyénél.
Szóval, most már kéne valami értelmes indokot is találni arra, hogy miért írok.
Öööö...
Hát jó.
Alig várom, hogy hordhassam a gatyácskámat. Mondjuk holnap tutira nem veszem fel, mert nem akarom, hogy lepontozzanak. Lehet, nem tennék meg, de lehet, azt hinnék, hogy azért vettem fel, hogy bevágódjak. De neem, nekem nem kellenek ilyen praktikák holmi vizsgákhoz. Legalább is az egoizmusom ezt súgja.
Szar lesz ez az év. Én már előre látom.
De - mint ahogy azt már tavaly is szépen megfogalmaztam - a suliban legalább látni fogom, hogy nem csak engem szivatnak. 33 osztálytársam szenvedő arca fog végigkísérni az érettségin. Ha-ha-ha.
No, azt hiszem, most már ideje enni valamit.
(14:50)
Nah, másfélszer végignyálaztam őket, most már egy kicsit punnyadhatok.
Megint olvastam olyat, amitől csak fáj a lelkem. Sikeresen ismét rámtört a melodráma, szóval asszem innentől rosszkedvű lesz a post.
Azt hiszem, a legpontosabban így tudom meghatározni a hangulatomat: kerülget a hányinger. Magam miatt és a társadalom miatt is. Talán túl sok hatás ért a nyáron, talán nem, én már nem is tudom.
Nekem igazából nem is kell senki.
Mindig csak a szenvedés, az erőlködés, és aztán mégsem megy, mert én képtelen vagyok rá. Azt hiszem, az életem tragédiája az, hogy én, aki minden nap ír, olvas, álmodozik, reménytelentül romantikus, és még sorolhatnánk, a valóságban képtelen a szerelemre.
Igen, nyilván csak jönnie kéne egy olyan embernek, aki nekem megfelel. Jött, de annak én nem kellek. Akkor meg miről van szó?
Olyan ember nem létezik, aki mellett boldog leszek.
És igazából ne is jöjjön. Nem kell. Élek ugyanúgy tovább, mint eddig, naponta csalódok, naponta okozok csalódást... De ha egyszer másra képtelen vagyok?
Ez van.
Így is gondolom, még ha néha meg is jelenik az életemben valaki.
Itt vannak a barátaim, velük majd jól érzem magamat, ha van rám idejük. A maradék időben meg csinálom ugyanazt, mint eddig. Ennyi. A szerelmet meg hagyjuk meg csak szépen, elvi alapon. Ott legalább létezik.
Bah, ennek nincs is semmi értelme. Igazából csak le akartam írni. Bár tudom, senkit sem érdekel a szubjektív nyavalygás. Éppen ezért sem szoktam ilyeneket írni.
Ti se tegyétek.
