Ismét túlestünk az éves osztálykiránduláson.
Nem bánom, egész jóra sikerült. Bár a végén már a tököm tele volt az úttal, meg hogy minden szarságnál megálltunk. Emellett még rohadt meleg is volt, szokásosan. A buszban meg persze nem volt se légkondi, se ablak, és még függöny sem, állandóan ránk sütött a nap.
Esküszöm, hogy Pesten kevésbé bunkók az emberek, mint azokban a városokban, amikben most jártunk. A pofám leszakadt ezektől a lényektől. Pedig én tényleg azt hittem, hogy Pestnél rosszabb nincs. Hát rájöttem, hogy mégis van.
EZ VOLT AZ UTOLSÓ KIRÁNDULÁS. BRÜHÜHÜHŰŰ!
Egyre inkább úgy alakul az életem, hogy bármire gondolok, csak félni tudok. Mi lesz még velem? Mi fog még tönkre menni? Mert tényleg lehet mindennél rosszabb... és még a legfontosabb dolgaim megvannak. Nem akarom azokat is elveszíteni.
És de jó, ma már olvastam nyolcvan oldalt az első kötelezőből. Olyan jó érzés volt. Úgy hiányzott... Nem is tudom, hogy tudtam leélni ezt a három hónapot enélkül.
