KaiBlog

A napom azzal kezdődött, hogy fiú voltam, és egy undorító lány volt a barátnőm, és... és... jaj, ezt még leírni sem tudom.
Szóval hozzá kellett érnem.
Egy lányhoz.
Olyan borzalmas volt!
Kivételesen hálát adtam Istennek, amikor anyám hétkor becsörtetett hozzám és felhúzta az összes redőnyt az ablakomon, szellőztetni kezdett, rendet rakni és még egyéb olyan dolgot, amit normális ember nem csinál reggel hétkor. Közben mondta, hogy keljek fel, meg hogy mindjárt indulunk, meg hogy válogassam ki a blúzaimat. Szót is fogadtam neki, a fejemre tettem a párnámat és egy órát aludtam. Anya agyvérzést kapott, apa bement a fürdőbe. Szóval tovább aludtam. Anya megint agyvérzést kapott, apa kijött a fürdőből.
Ekkor hajlandó voltam kimászni az ágyamból, beslattyogtam, kislattyogtam, felvettem a fekete gatyámat meg a blúzomat.
Ugyanis a félunokaöcsém keresztelőjére mentünk.
Én sosem szerettem templomba járni. Kiskoromban mindig elrángattak, unatkoztam egy órát, aztán visszarángattak. Az egész csúcspontja a végén volt, mert akkor anya általában vett nekem képregényt.
Na, szóval ez a vallás dolog engem sem fogott meg igazán.
Akárhányszor belépek egy templomba, mindig az jut az eszembe, hogy na most azért illene visszafognom magamat, és legalább ebben az egy órában nem gondolni semmi mocskos dologra. Az első negyed óra könnyedén eltelik. Aztán ránézek egy kisgyereket tartó apára, ahogy csimpaszkodik bele, és milyen kicsi, és hogyha ezt átrakjuk az én világomba akkor...
És itt kezdődnek azok a dolgok, amik közben nekem hanyatt-homlok rohannom kéne a gyóntatófülkéhez.
Azért egyszer mókás lenne... atyám, vétkeztem... és egy órán keresztül sorolom, hogy mit láttam pl. a puruttyán vagy aznap este épp mit olvastam...
Hű, mennyi miatyánkot kéne elmondanom utána!
Na szóval inkább megkímélem magamat és a gyóntatót is ezektől a... hosszas percektől.
Mindig is azon gondolkoztam, amikor a telitemplomos (hehe) miséken ültem, hogy vajon itt az összes ember tiszta szívből hiszi azt, hogy ez majd segít rajta? Hogy idejön minden vasárnap, egy óráig dalolgat, imádkozik, adakozik, és ettől neki tisztább a lelke? Olyan furcsa...
Nem mondom, hogy a vallás rossz dolog, hiszen az emberek normáit foglalta keretbe az évezredek alatt, de... nem tudom... már én is a korcsosuló generáció vagyok. : D
És amit sosem tudok megérteni, az a mise végén van.
- A mise véget ért, távozannak békével.
- Istennek legyen hála!
Hát ezt most akkor hogy is kell értelmezni?