Emlékszem, két évvel ezelőtt ilyentájt kötötték ki tőlünk otthon a netet, és ugyanitt gépeltem a bejegyzéseket. Az iskolában, sok ember között, és utáltam itt lenni. Most is utálok, de csak akkor, ha a hátam mögött is léteznek diákok. Főleg így blogozás közben. Pöh.
Már csak háromnegyed óra és három. Utána már csak fél óra és szóbeli. Ezért is vagyok itt, mert nem volt értelme hazamennem. A billentyűzet túl hangosan kopog és én túl gyorsan gépelek. Nem szeretem ezt a helyet.
Lassan kezdek a két hetes írástalan korszakomba lépni, ami nem jó. Egy csomó dolgot írnék szívesen, de a hónapok 10. és 20. napja között mindig nagyon keveset tudok produkálni. Csak onnan tudom, mert három-négy hónapja dátumozok mindent szösszenetet, és inkább a hó első felében alkotok. Tiszta furcsa. Nem szeretem az ihlettelen napjaimat.
Életek értelme a 20. oldalnál tart (ezelőtt valahogy elszámoltam a lapokat, azért volt több), mással még nem volt hajlandó elkezdeni foglalkozni.
Hűha, mindjárt három. Gyorsabban telik az idő, mint vártam...
Jaj, de mekkorát fogok én ma még égni. Óriásian kibaszottul nagyon nagyot, és meg kell tennem. Remélem valami könnyű témát kapok, különben tényleg meghalok.
Most ideült mellém egy lány és belémolvas szóval befejezem.
