KaiBlog

Sose feledjétek, barátaim, hogy az ember mosolyának szélessége fordítottan arányos a lelkében okozott károkkal.

Na, hát ma csak ennyit akartam közölni.

És Májki kedvéért őt is ideírom. Csak hogy lásd, mit meg nem teszek érted. XD

Noshátkéremszépen, szombat van. Festjük az előszobát.

A fekete gyémántokból már csak 150 oldal van hátra. Halleluja!

(November 13, csütörtök)
Az osztály úgy döntött, hogy fél nyolcra kell a suliba menni, és úgy nyolc fele az erdélyiek is befutnak.
Én negyed nyolckor ébredtem fel. Nem szólt az az áruló mobilom. Hogy ebből mi következik? Szerintem ki tudjátok találni.
Szóval miután villámgyorsan kiugrottam az ágyból, és küldtem Rékának egy sms-t, a fürdőszoba ajtaján kezdtem dörömbölni, hogy tesóm engedjen be oda (épp borotválkozott). Magamra kapkodtam a ruháimat, és a váltáskámba kezdtem pakolni. Mobil... pénztárca... bérlet... rágó... bla bla... Bátyám közben kissé álmos tekintettel figyelte, ahogy nyüzsgök.
Tíz perc múlva már a hév felé ügettem.
És, mint ahogy azt Isten is megírta a nagy könyvben, az vígan suhant el az orrom előtt. Nekem akkor még volt egy utcányi távom. Általában ilyenkor nem kezdek el futni, de most megtettem. Feszültséglevezetés. Hosszú hév volt, szóval még esélyem is volt elérni. Már szinte vetődtem volna a kocsik elé, úgy négy méter volt még a távolság, mikor a hév becsukta az ajtaját, és elment.
Még életemben nem szidtam ennyire a hévet.
Oké, hát mindegy, beálltam a megállóba, és vártam. És vártam. És vártam.
Negyed óra múlva méltóztatott egy busz feltűnni a horizonton, és láttam, hogy mögötte jön mégegy. Hosszá kell fűznöm, hogy ez a 276E egyedi bája, hogy fél óráig kimarad, aztán kettő jön egymás után. Az első tömött, a második hót üres. Most is így volt, szóval önkényesen úgy döntöttem, hogy megvárom a második buszt.
Csakhogy az nem 276E volt.
Ha ha ha.
Szóval ismét várhattam negyed órát, mire jött az én buszom. Természetesen dugig tömve, és sok hangszeres kislány volt rajta.
A további odautat nem részletezném, mindenesetre egyszer csak odaértem. Mindenhol az osztálytársaim futkostak, és hirtelen nem tudtam, hogy hova is kéne mennem. Elindultam az osztályteremhez. Ott rátaláltam Rékára, Vivire, Renire, meg még egy tucat emberre, szóval ott maradtam. Kénytelen voltam eltűrni a "Jóreggelt!" köszönéseket, és a "Nahát, felébredtél?" típusú kérdéseket.
Nemsokkal ezután odamentünk az ebédlőbe, ahol az erdélyiek is voltak. Nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy egyet se ismertem fel belőlük. Hát ez van.
Észre vettem, hogy valamiért az ellenőrzőm is ott van a táskámban. Hogy miért, arról lövésem sem volt.
Úgy egy óra múlva elindultunk a Magyar Nemzeti Bankhoz. A metró bejáratánál már rájöttem, hogy miért van nálam az ellenörzőm.
A reggeli sietségben nem figyeltem, és az ellenörzőt raktam be a bérlet helyett.
Gratulálok, Nóri.
Persze simán bemehettem volna a tömeggel, de nem akartam, mert a metrónál egyébként is egy csomó kaller van, sötöbö. Mivel az Örsön voltunk, az ofő hazaküldött érte.
Így hát balkanyar, és galopp a buszhoz. Két perc múlva indult, pont optimális. Gyorsan odaértem, és felültem az üres buszra. Ez kicsit gyanús volt, de nem nagyon foglalkoztam vele.
Úgy két perc múlva nézelődni kezdtem, mivel még a sofőr sem volt a buszban... és akkor megpillantottam, hogy egy 276E vígan indul el előlünk.
Két busz állt egymás mögött.
A kezdeti sokkot túlélve leszálltam a buszról, és hat perc idegeskedés után végre el tudtam indulni hazafelé.
De a buszon ott volt a szomszéd bácsi, akiről már írtam itt (szerdánál). A várható dolgok előkerültek, de most nem voltak hozzá idegeim, szóval egy "Bocsánat, de sietnem kell!" Megszólalás után elszeleltem. Vajon tényleg nem tűnt föl neki, hogy csütörtökön, 11 óra körül mit keresek én ott?
A szobámat felforgattam, de sehol sem találtam a bérletet. Az összes gatyámból kiráztam a még nem létező dolgokat is, az összes táskám tartalma a földre került, és az asztalom is kaotikus kupacoknak adott helyet. Aztán megtaláltam a rajzfüzetem alatt. Há lol.
Fél óra múlva leszálltam a hármas metróról, és tanácstalanul néztem körbe. Még nem jártam a banknál. Megkérdeztem vagy hét embert (két boltost, egy bkv-s embert, két külföldit /XD/, és két nőt), és egyik sem tudott eligazítani. Aztán jött egy öreg néni, aki végre tudta az utat.
Röhelyesen közel volt. A legközelebbi utcán kellett bemenni, és egy kereszteződés után ott is volt. Lehetett vagy 20 méter...
Kissé bizonytalanul léptem be oda, a lépcsőnél két égimeszelő őr fogadott. Előadtam a történetemet, mire ők a vigyorgást visszafojtva az emeletre küldtek. Ott megint két őr volt, egy hasonlóan magas férfi és egy öreg néni. Nekik is előadtam a mesémet, mire kaptam egy jegyet, és tovább küldtek. Az osztály akkor épp egy átlátszó falú teremben ült, egy előadáson. Tudjátok, kinek van kedve bemenni oda. Hát még akkor, ha azt látom, hogy a szemben lévő, pihe-puha kanapén Timi ül, és odahív magához.
Odamentem.
Aztán az egyik őr is, hogy mégis csak vegyem le a táskámat, és vigyem a ruhatárba. Így hát így tettem. Azok a csomagmegőrzők számzárasak voltak. Amíg el nem mentünk onnan, attól rázott a hideg, hogy ki is tudjam venni onnan a táskámat. És sikerült!
Az előadás után Barbi és Anna (és még a fél osztály) vigyorogva megkérdezte, hogy "Már is itt vagy?" Nem, rosszul látjátok, vazzeg.
És Barbinak milyen igaza volt, mikor megállapította ezek után, hogy
"Nóri, ez nem a te napod..."
Hát még akkor mennyire így éreztem, mikor a Jövő Házában a "Kalória égetés" csoportba kerültem. Egyszerűen sérti az egómat ilyen helyre kerülni. Ezt Panka mégis hogy gondolta?! xD
 

Na, az előszoba kétszer átfestve, anyám épp cipősszekrényt van venni. Nekem.

(November 14, péntek)
A mai nap első programra a Planetárium volt. Annával megbeszéltem, hogy hétkor találkozunk az Árkádnál, ahova én ki is értem időben, csakhogy ma Anna aludt el kicsit. Szóval úgy fél órát ácsorogtam, és a héten először éreztem azt, hogy egy pulcsiban mintha fáznék.
Aztán csak öt percet késve értünk oda. De a műsor (vagy mi a pék az) még nem kezdődött el, szal nagyon jó volt. Miután beültünk, és elsötétedett minden, valahogy úgy éreztem, hogy mindjárt benyomom a szunyát. Rékát sem kellett ám bíztatni..! Én végül mégsem aludtam, csak azon gondolkoztam, hogy mennyi mindent lehetne csinálni ilyen sötétben anélkül, hogy bárki is észrevenné... Köhöm.
A Láthatatlan kiállításon már voltunk, szóval volt szabad négy óránk. Barbi és Réka átjött hozzám, és megcsodálták gyönyörűséges villámat. És a vízfestékhez nem találtam ecsetet. A Parlamenthez indulás előtt bementünk a Szamócába, ahol is ismét tapasztalnom kellett, hogy rohadt drága minden. Jégkása pedig nem volt. Réka vett egy sütit, de nem akarta egyedül megenni, szóval Barbival vettünk egy nagy sütit, és így fejenként csak 200-200 forintot kellett fizetnünk.
Mire odaértünk a Parlamenthez, a lábamat alig éreztem, annyit álltam már mindenhol. Meg minden más testrészem is fájt, nyűgös voltam. Vártunk vagy háromnegyed órát, mire végre bejutottunk.
Nekem nem tetszik a Parlament. Pont.
Timivel közben kitárgyaltuk, hogy mennyire hangulatromboló lehet egy ilyen helyen csinálni. Na mit, na mit.
Ezek után Annával elmentem a Városligetbe, aztán a Westendbe, mert ott igyenes a wc. Meg vettünk pogácsát is a büfébe. Mert ugyebár a következő hely, ahova mentünk, az a Gólyabál volt a suliban.
Tudjátok, a metró huncut közlekedési eszköz. Az még hagyján, hogy az ablakokon hiába nézel ki, nem látsz semmit egy falon kívül, és egy út során ötvenszer átolvasod az összes reklámot, szabályt (a kisbetűs részeket is), illetve olyan nagy zajjal közlekedik, hogy nem hallod a másik beszédét. Ezt már megszoktuk. Immunissá váltunk. Az viszont már elég szokatlan, hogy minden egyes "Tessék vigyázni, az ajtók záródnak" és megállóbemondás előtt egy jellegzetes, "galamberegető" hangot ad ki a hangfal.
Az eredmény kézenfekvő: Annával egymásra meredünk, majd kitör belőlünk a röhögés. Minden megálló között háromszor. A többi utas meg csak fapofával mered ugyanoda, ahova eddig is, csak néha pillant ránk megrovóan.
Hát tehetünk mi róla, hogy a vezetőnek cifrafosása van?
A Gólyabál ugyanolyan volt, mint két évvel ezelőtt. Csak most csocsóztam is. Az erdélyiekből meg elegem lett. Tudom, naiv vagyok, de belőlük annyira nem néztem ki, hogy bunkó parasztok lennének. Pedig azok.
Fél tízkor Timiért jött az anyja, szóval én is hazaindultam. Mivel péntek volt és este, azt hittem, több zűr lesz az utakon, de kis híján ki volt ürülve az egész Örs, meg minden. Szóval tök nyugisan hazajutottam.

A mai program nem volt kötelező (bobozás Visegrádon, ahol már kismilliószor voltam nagyszüleimnek köszönhetően), szóval nem is mentem. Bár pihenni nem tudtam, mivel anyám kilenckor kivert az ágyból, hiszen ő festeni akart. Igaz, tízig meg se moccantam az ágyban. Este tizenegykor indul az erdélyiek busza, szóval arra se fogok menni. Őszintén szólva nincs túl sok kedvem, anya se akar elengedni, és nem akarok tíz körül hévezni, metrózni, villamosozni.

Szóval nagy vonalakban ilyen volt az erdélyi diákcsere. Számomra nagyjából olyan volt, mintha kaptam volna két napot arra, hogy a barátnőimmel sétálgathassak a városban. Egy erdélyivel sem beszéltem öt szónál többet. És tudjátok, nem is nagyon érdekel.

Miután hazajöttem, és megállapítottam, hogy nem tudok melegszendvicset csinálni magamnak, mivel penészes a kenyér, ezért rántottát sütöttem, aztán leültem a tévé elé, és összemorzsáztam az egész kanapét a frissen kibontott keksszel, úgy döntöttem, felpofátlankodok ide. Ti is utáljátok a hosszú mondatokat?

Holnap jönnek az erdélyiek. Olyan furcsa, mert eddig mindig csak úgy néztem erre, hogy "hát, majd egyszer jönnek", holnap meg már az osztálytermünkben lesznek. o_O Azért kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni. Remélem azért jó lesz. Vagy valami olyasmi.

Erről jut eszembe, az ötezrest holnap beviszem. Egye fene.

Olyan jó érzés volt öt réteg piros ruhát hordani ma. :D Ne kérdezzétek, hogy miért, egyszerűen csak jó érzés volt. Bár néha melegem volt, de ennyi bajom legyen.

Valószínűleg még mindig szép az élet, csakhogy engem elkerül az a bizonyos szépsége jelenleg. Vagy ez lenne a szép benne? Elég lelombozó volna...

Tudjátok, miután tíz percig egy muslincát figyeltem az asztalomon, kezdem úgy hinni, hogy enyhén lelassult a felfogásom...

Na, szóval! Tegyük félre szubjektív hülyeségeimet, meg az iskolában szerzett gyönyörűséges jegyeimet, és beszéljünk a... aaa... HÜVELYGOMBÁRÓL.
Te jó ég. Ezt nem én mondtam.

Anyától kaptam pénzt a fodrászra. Fél éve után már illett is. Nem-e? Szóval a közeljövőben majd valamikor ellibbenek, csak nem tudom, merre van az új szalon. Háháhá.

Fázik a lábam. Lehet, a gondot megoldaná, ha felvennék egy zoknit. Illetve kettőt. Elvégre is két lábam van.

Egyébként már megint sok eszem van, mert épp három dolgot kéne megcsinálnom, és a blogírás ebbe nem tartozik bele. Gratulálok, Nóri.

Igazából csak azért írtam le ezt a rakás hülyeséget, mert Májki mondta, hogy írjak valamit a blogba. HÁT TESSÉK. Ha nincs ihlet, akkor nincs ihlet.

Legyen szép napotok, drága mézes puszedlijeim!!

Az Ananász expressz öl, butít, és nyomorba dönt.
Aki a megszabottnál több agysejttel rendelkezik, az messziről kerülje el ezt a filmet. Viszont ha valaki csak be akar ülni a moziba, megnézni valami emeletes baromságot, az most startoljon el. Na és persze, ha gondjaid vannak a fűvel, akkor csukd be a szemed, és fogd be a füled.
"Ne, azt ne! Seggbe ne!"
"...de én örülök, hogy beléd dugtam a tollam."
"Vigyázz! Fák! Fák! Mókusok!!"
Nekem rohadtul tetszett, ebből is látszik, hogy milyen színvonalú filmeket szeretek. XD

Elárulom nektek, hogy ma egész nap a Rékával voltam. Ez már mindent megmagyaráz?

Először az Árkádban néztünk szét, mivel kedves barátnőm mindenképp új fölsőket akart venni magának. Az egész csak arra volt jó, hogy rájöjjek, a most bejövő "divat" egyszerűen borzalmas. Voltunk vagy hat nagy ruhaboltban, és egyikben sem volt egyetlen egy rohadványos, normális fölső sem. Egyszerűen felháborító!
És még röfis tollat sem kaptunk.

Utána ugyebár jött a mozi. De előtte még vettünk magunknak egy-egy szelet pizzát, amit nekem sikerült úgy röpke 20 perc alatt megennem (jobban mondva nem ettem meg, mert a végén már én is besokalltam, és kidobtam). Bocs, Réka, de nem tehetek róla, hogy utálok tömeg előtt enni!

A mozi végeztével átmentünk a Skálába, és ott egy olyan dolgot vettünk, amit mindenki saját sötét, perverz fantáziájára bízok.

Aztán elmentünk a Siriusba, és szerencsére a szekrényben is volt egy szabad hely, szóval azt foglaltuk be. Forró fehércsokit ittam, ami isteni volt. ^^ A gatyám is kapott belőle, annyira ízlett.
Olyan furcsa, hogy szünet van.
Bár nem rossz, mivel két hónap után mostanra érte el az agyam a kritikus pontot, még pár nap, és tényleg nem bírtam volna tovább. Egy hét nyugalmat sosem fogok siratni. Már csak öt nap. Az egy egész sulihét... Azta. SZÉP AZ ÉLET!

Na végre kész van a folyosó.
Két nap kellett hozzá, hogy kipakoljuk, és kifessük. Ma meg visszapakoltunk.

Tesóm még előtte lenyúlta tőlem a két gigányi zenémet, mivel tudta, hogy ha az ő zenéje menne közben, akkor három percenként kezdenék el hisztizni, hogy kapcsoljon már be valami normális dolgot, vagy széttöröm a laptopját. Szóval hat perc múlva már ott figyelt az ő gépén is a zeném.
Tudjátok, ilyenkor mindig van bennem egy olyan érzés, hogy mi van, ha olyan is volt rajta, ami nem túl publikus..?

De ugyan már... ezek csak zenék.

Két napig nem is volt gond ezzel, ma viszont a laptop mókás hangulatában volt, és megtalálta a "Szarok" mappában lapító Prosectura együttest. Ugye, milyen jó számaik vannak, Májki? Olyan jó, hogy átküldted... XD

Szóval miközben a cipősszekrényeket hordtuk vissza, és miután csak én és tesóm maradt ott -hála Istennek- ,felcsendült a fülbemászó Kéz nélkül szám...
"JÓ LENNE MEGPRÓBÁLNI KÉZ NÉLKÜL MASZTURBÁLNI"
...
"Gergő, ezt anya meg ne hallja..."
"Már az ügyön vagyok" , és gyorsan kiiktatta a lejátszó listából.

Azért kíváncsi lettem volna anyám reakciójára. Ti nem?

Mindjárt felrobban az agyam.

De tényleg.

Tíz perce értem haza nagyjából, és most kezdtem el írni a magyar házit. Recenziót kell írnom. NEM MEGY. Nekem ez ma már túl sok, meg egyébként is... milyen szó az ,hogy recenzió?! Miért nem lehet azt mondani, hogy írjuk le a véleményünket? A lófaszt kell itt szakszavakkal dobálózni...

Szombaton suli volt, szóval csak ma, azaz vasárnap aludhattam (volna) tovább. Édes, egyetlen anyámnak hála azonban már nyolckor ébren voltam. Az mondjuk már más kérdés, hogy csak kilenckor másztam ki az ágyból, és akkor is csak azért, mert anyám lehúzta a takarót rólam. Kegyetlen, önző dolog volt tőle. Aztán meg befoglalta a szobámat, és ott kezdett el tanulni. Aztán még ő hisztizik, amikor kizavarom, mert fel akarnék öltözni... Hihetetlen, mik vannak!

Recenzió... recenzió... recenziórecenziórecenzió....

Még jó, hogy a jövő hét csak három napból fog állni. Jobban mondva, három napig kell csak suliba menni. Az már viszont kevésbé tetszik, hogy ezalatt a három szaros nap alatt két dogát írok. Hát hol itt az igazság?! Alig várom már a szerda délutánt... vagy nem... attól függ, megkapom-e a bioszdogát addigra. A magyar jegyeimet is közölni kéne valamikor. Na nem vagyok olyan hülye, hogy a szünet előtt elmondjam. Még jó, hogy nem!

Reeeceenzióóóóóó...

Na, mostmár nekiállok a házinak. Már csak valami ötlet kell hozzá.

Tudjátok, ha egy hét ennyire szar, akkor ennyire szar. De ez már képtelenségnek számít... Komolyan hihetetlen, hogy még azokat a minimális dolgokat sem kapom meg, amik bolhafasznyi jelentőségűek lennének, és egy másodperc kéne hozzá.

Elment az életkedvem is.

Nem fogok én itt siránkozni, vagy nyavalyogni, csak ennyit akartam közölni. Faszom tele van a világgal, és nem látok semmi jót benne. Hát ez van. A hangulatemberek élete szar.

További szép napot.

Höe...

Holnap magyar témazáró. Ez még nem is lenne gond, csakhogy a fakton kicsit többet követelnek, mint sima magyaron. Bizony. És még tanulni sem tudok, mert rohadtul fáj a fejem. Illetve erre fogom azt, hogy miért nem tanulok.

Azt meg sem említem, hogy délután egy történetemet írtam. :D
De kész vagyok vele, szóval nagyon büszke vagyok magamra. Bár a vége nem tetszik. Hát ez van... Kicsit több, mint négy oldalas lett, és be van fejezve. *vállon veregeti magát*

Mondjuk nem mintha valami hihetetlenül magasröptű dologról lenne szó... de nem baj.

De hogy is van ez? FMA-s történetemhez naponta jó, ha fél oldalt tudok írni, ezt meg egy nap alatt leírom? Hol itt a logika, emberek? Azért kár, hogy nem fordítva működik a történeteimnél... No mindegy.

Péntektől hétfőig a szüleim Bükön lesznek. HALLELUJA! Legalább ez az egy jó lesz ebben a hétben.

És elmegy az olasztanárom... Nem akarom... Már hozzászoktam, és egyébként is jól tanít, és most beszereztem így elsőre egy kettest olaszból, és fogalmam sincs, most hogy fogom kijavítani... annyira, de annyira szar... Nem akarok új tanárt. Nem akarom, hogy helyettesítsenek, hogy elmaradjanak az óráink, hogy valami pösze olasztanár próbáljon tanítani minket. Én a tanárnőt akarom! És a legszarabb az egészben az, hogy nagyon váratlanul ért. Jövő héten már nem lesz. Hát kösz.

Attól félek, hogy megutálom az olaszt is.

Ma egész jól éreztem magamat.

A suliban az egyetlen egy jó dolog az volt, hogy kaptunk sulinaptárt. Vicces dolog, de tisztára feldobódtam attól, hogy ebben az évben is lesz... Szóval utána tiszta elégedett voltam a sulival.

Aztán duplaangol után nem volt kedvem hazamenni, elvégre is péntek van, nem kell tanulni... Timit gyorsan beszerveztem mellém, és hamarosan már a Városliget felé tartottunk. Olyan szép volt az idő! De tényleg. A szél alig-alig fújt, a Nap néha sütött, és még bárányfelhők is voltak fölöttünk. És persze kellemesen hideg/meleg volt. Nyugodtan körbesétáltuk az egészet, és közben minden féléről beszélgettünk. Hogy mikről, azt elég hosszú lenne leírni, elvégre is vagy három órán át folyamatosan beszéltünk. Aztán a végén leültünk a Pecsa mellé, a lépcsőkre, és ott folytattuk a szóáradatot. Ritkán érzem úgy, hogy valakivel jó beszélgetni, és egyik fél részéről sem elhúzott, vagy kínos a beszélgetés. Most jó volt. Tök mindegy, mi volt épp a téma, jó volt elmondani a véleményemet, és meghallgatni a másikat. Az ilyen délutánok kincset érnek.

Kár, hogy már jövő héten sem lesz ilyen idő... valószínűleg.

Höjj.

Utálom a szerdákat.

Most végeztem a házikkal, most még a házban kell futkosnom egy sort, hogy rend legyen, aztán meg is dögölhetek. Szóval én tényleg utálom a szerdákat.

Eszembe jutott egy történet. Csak az a baj, hogy kétlem, hogy le is fogom írni, mivel egy elég szomorú hangvételű dologról lenne szó, és én úgy csak ritkán tudok fogalmazni. De majd, egyszer, talán leírom. Majd ha végeztem az Álmatlan estékkel, amit lehet, nemsokára átnevezek. Most, hogy kezd kikerekedni a történet, nem passzol a cím igazán hozzá... mert igazság szerint teljesen más alaptörténettel kezdtem, de aztán a kettő összegyúródott. Ahhoz tök jó volt, de a mostanihoz... ehh. Egyelőre még nem tudom. Nem tudok jól címeket adni, ahogy összefoglalókat sem tudok írni.

Anyám az ágyamon ül, és olvas. Tökéletesen rálát a monitorra. Idegesít. Tudom, hogy nem olvas, hanem azt vizslatja, hogy mit csinálok. Bizony. Lebuktattalak, anya.

Na de visszatérve az eredeti témához: még mindig utálom a szerdákat.

Kezdek (én is) kigyógyulni.

És ma van Animecon. És én nem vagyok ott. És holnap sem leszek. És tudom, hogy éssel nem kezdünk mondatot. És akkor mi van?

Kai üzenete:
azért érted
Kai üzenete:
egész nyáron moziba járunk
Kai üzenete:
és amikor moziünnep van
Kai üzenete:
feleáron kapnánk jegyeket
Kai üzenete:
AKKOR NEM MEGYÜNK XD
sleeping sun üzenete:
hát igen
sleeping sun üzenete:
mit vártál?
sleeping sun üzenete:
ezek MI vagyunk :D
Kai üzenete:
jah tényleg
Kai üzenete:
hupsz

Hát, ennyit erről...

Ez a hét annyira zavaros volt. De tényleg... Eleve nem éreztem, hogy előtte lett volna egy hétvége, aztán meg alig volt időm. Mindig úgy 5 óra fele értem haza. Én nem ehhez vagyok hozzászokva. HIÁNYZIK A NAPI HÁROM ÓRA! Helyette kaptam 7-8 órákat... hüpp...

Az útinapló még mindig nincs kész. A hétvégén meg kéne csinálnom, mivel máskor úgysem fogom... de most sincs több lelki erőm. Ez az egész tanév annyira elveszi az összes kedvemet, hogy már a történetemhez sincs ihletem... Mindent elrontanak... Pedig most jönne csak a jó rész az egészben, de hát se időm, se hangulatom.

Annyira igazságtalan az élet.

Főleg a Yahoo Messenger.
Nem elég, hogy újratelepítettük a Winfost, még ennek is szívóznia kell. Kérdem én, mit vétettem ellene? Miért nem tud úgy működni, mint a többi jámbor program? BRÜHÜHŰŰ...

Oké, a heti önsajnálós bejegyzés kész. Találkozunk jövő héten. :D

Csak nem beteg vagyok? Óh, dehogy nem. Hisz már nem nyár van. C:

Tegnap megint anyámmal jöttem haza. Jobban mondva egy héven jöttem vele, mert másik vagonban voltunk. Észre sem vett volna engem, ha nem megyek oda hozzá. Ehh. Na de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy elmentünk a zöldségezhez. AHOL! Vettünk szilvát és citromot.

XD

De nem erről akartam írni...
Hanem...
Én épp csöpögő orrocskával a zöldséges előtt toporogva nézelődtem, mikor egy öreg nénit fedeztem fel a horizonton, egy nagy, aranyszörű kutyával. Fajtára nem tudom besaccolni, mivel nem vagyok jártas az ilyenekben. Mindenesetre a kutya úgy combközépig ért, és tök jófej volt. Póráz nélkül haladt a néni mellett, aztán odajött hozzám, és megszimatolgatott. Meg ami ilyenkor történni szokott. Én csak rámosolyogtam, de megsimogatni inkább nem simogattam meg... szelídnek tűnt, de engem nem tudott átverni... :D Egy idő után a néni visszafordult hozzánk, és odakiáltotta:
-Edward, gyere!
És a kutya engedelmesen odatipegett. Hát én azt hittem, rögtön át is zuhanok Kínába... 8D

Na hát csak ennyit akartam megörökíteni az utókornak. Unalmas hetem van. Mondjuk hétfőn párszor pofára estem hazafele, de egyébként semmi más említésre méltó nem történt. Hahh. Kezdek kiábrándulni magamból.

Most épp van net. Vagy nincs. Ki tudja? Szeretlek titeket, Datanetesek. Kapjátok be a vacsorát...

Ma sok hülyeséget álmodtam. De kezdjük az egészet azzal, hogy az egyik felettéb magasröptű (amire már nem is emlékszem) álmom után, félálomban heverésztem az ágyamon, mikor is eszembe ötlött, hogy beállítottam-e az ébresztőt a mobilomon? Lenyúltam ágyam mellé, és ijedten tapasztaltam, hogy hát bizony nem, mivel ott sem volt. Kipattantam az ágyból (mellesleg ismét vendégem a mandulagyulladás...), és felkapcsoltam a kislámpát. Az óra 6:38-at mutatott. Általában hétköznap 6:40-kor kelek, úgyhogy tiszta büszke voltam magamra, hogy fel tudtam időben kelni, óra nélkül... Elindultam a fürdő felé, ám ahogy ráléptem a hideg csempére, megakadtam a mozdulat közepén. Milyen nap is van ma...? Visszafordultam a szobámba, és kissé ködös tekintetemet az órára emeltem, ami vígan jelezte, hogy DAY: SUNDAY... Gratulálok, Nóri. Képes voltál vasárnap hajnalban felkelni.

Ezután a felettébb ledöbbentő cselekménysorozat után visszadőltem az ágyamba, hogy ismét jó sok baromságot álmodhassak. Ott kezdődött, hogy az idei osztálykirándulás kellős közepén találtam magamat. Egy nagy, kényelmes buszban (amiben még hátul is volt sötétítő, és nem sütött be a Nap!), és egy Röjtökmuzsajhoz hasonló nevű falu felé utazgattunk. Késő délután lehetett, igazából nem tudom. Nagy, dimbes- dombos tájakat hagytunk magunk után, olyan igazi hullámvasút fílingje volt az embernek. Aztán csodák csodájára megálltunk, mindenki kiszállt, és természetesen az egész táj legmagasabb pontja felé kezdtünk el vánszorogni. Ott volt egy kis házacska, fel kellett mászni egy létrán, hogy bemehessünk a bejárati ajtón. Nekem az egész színvilágról és elhelyezkedésről a blood elfek épületei jutottak az eszembe... Én voltam az utolsók között, kedvetlenül ténferegtem itt és ott. Először Nono talált meg, mondott valamit, én meg egyet értően bólogattam szavaira. Hogy mit mondott? Fogalmam sincs. Aztán Peti talált meg, és azt kezdte elemezgetni nekem, hogy milyen idegesítő néha, hogy 29 lánnyal jár egy osztályba. Erre is csak megértően bólogattam, és közben elgondolkoztam, hogy akkor a jelenlegi helyzetemben én nem számítok lánynak? De hagytam is a témát, és a kis előszobából kiléptem a teraszra. A falakon növények futotak végig, és nem messze, U-alakban székek voltak körbe rakva. Bárhova néztem, csak a messzeségbe nyúló tájat láttam, hisz mi voltunk a legmagasabb helyen. Az első csoport, aki megnézte az itteni látványosságot, épp akkor jött vissza. Leültem az egyik üres székre (Anikó mellé), és egy faszi elkezdett rizsázni - gondolom a helyszínről. A lábam mellé odatelepedett egy fehér szőrű cica. Meg akartam simogatni, szóval lenyújtottam a kezemet hozzá, de az csak annyival tűntetett ki, hogy beleharapott. Oké, értem én a célzást... Gyorsan elvetettem előző tervemet, és elhúzódtam a dögtől. Ámde a macska nem hagyta ennyiben. Elkezdte karmolászni a lábamat (halászgatyában voltam), és mindenképp az ölembe akart mászni. Egy idő után megelégeltem, és arrébb toltam a lábammal az állatot (nem rúgtam bele), és felálltam. Mindenki csak csodálkozva nézett rám, úgyhogy közöltem velük távozásomnak okát: "Nem hagy békén az a dög." Az eddig rizsázó faszi majdhogynem a szívéhez kapott ezeket a szavakat hallva, és drámai arccal elkezdte mesélni, hogy a kis Mangum (a macska) szinte a második gyerekük, és én ne nevezzem Magnumkát dögnek. Én csak kedvetlenül elhúztam a számat, aztán odaszóltam: "Hát de belém karmolt..." Utána visszaporoszkáltam az előszoba felé. Peti és Nono még mindig ott volt, épp egymással vitatták meg nézeteiket, én meg csak nézelődni kezdtem. Mikor ismét visszakóvályogtam az osztály nagyobbik feléhez, kiderült, hogy én lemaradtam az utolsó csoport indulásáról is. Odamentem Annához, és megkérdeztem, hogy mit nem láttam, mire ő megvonta a vállát, és közölte: "Valami foszforeszkáló állatokat." Én csak megilletődve pislogtam rá, de hamar bevette a gyomrom ezt a dolgot, és sajnálkozva gondoltam bele, hogy én ma kimaradtam ilyen csodákból. Kicsivel később már a buszban ültünk, és a szállást kezdük keresni. Nem találtuk. Végül aztán, úgy fél óra buszozgatás után ugyanarra a helyre érkeztünk meg, ahonnan elindultunk, és a sofőr boldogan közölte, hogy megérkeztünk.
Ezután egy kisebb (?) váltás jött, és abban az uszodában voltunk, ahova hét évig úszni jártam. Mindenki fürdőruhában feszített, még én is. Becsobbantunk a vízbe, és úszkálni kezdtünk. Igen ám, csakhogy mindegyik sávban tanítás folyt. Levettem az úszószemüveget, mivel úgy éreztem, nincs szükségem rá. Réka megdöbbenve mutatott az uszoda egyik sarka felé, miközben kinyögte, hogy "Jól látom, amit látok?" Én is arrafelé pillantottam, és a hirtelen sokktól kiesett a kezemből a szemüveg. Balázs, és egy C-s fiú (aki az én olaszcsoportomba jár, és állandóan gameboy-ozik, a nevét meg nem tudom), kézenfogva haladtak az öltöző felé. Öt percig csak megsemmisülten bámultunk utánuk, aztán eszembe jutott, hogy nincs nálam a szemüvegem, úgyhogy keresni kezdtem. Az eggyel arébb lévő sávban süllyedezett, elindultam felé, de valahogy alig tudtam mozgatni magamat. Mintha valami súly húzta volna az összes végtagomat... Felkapta a cuccost egy nálam pár évvel idősebb, és még hozzá elég helyes fiú, odaúszott elém, kifejezéstelen arccal rámnézett, aztán átdobta a másik sávba a szemüveget, és dolga végeztével visszaúszott. "Zavart az úszásban." Vágta még a képembe. Megsemmisülten pislogtam utána, aztán megint a szemüveg után kezdtem úszni... Abban a sávban viszont még idősebb fiúk pillangóztak, és én pont elrontottam az egyiknek a mozdulatát. Odajött hozzám, és dühösen fejbe vágott, aztán nekembaszta a szemüveget. Teljesen magamba roskadva úsztam kifelé, mert már elegem volt abból, hogy mindenhol útban vagyok. Épp másztam volna ki, de akkor meg egy kislánynak a labdáját vertem ki a kezéből véletlenül. "Mindjárt eltűnök, és senkit sem fogok zavarni..." Dünnyögtem oda az ideges kölyöknek, aztán másztam tovább. Remegett a kezem az idegességtől, és kis híján elsírtam magamat. Timi épp akkor ugrott volna be a vízbe, de rám pillantott, és értetlenül megállt. "Mi a baj, Nóri?" Kérdezte még, de én csak megráztam a fejemet. Még egy ideig figyelt, aztán vállat vont, és beugrott a vízbe.
Ismét lemezszakadás, és tesóm jött felém boldogan itthon, kezében egy telefonnal. Elégedetten újságolta, hogy most hívták a Datanettől, hogy rendbe rakták a rendszert, és van net. Én meg örültem vele. Még vége se lett ennek az álomnak, mikor bátyám a valóságban robogott be a szobámba. Mivel látta, hogy aludtam (volna), suttogva közölte velem: "Most hívtak a Datanettől, van net!" Normális esetben ilyenkor úgy teszek, mintha aludnék, de a mostani alkalommal el kellett mondanom neki, hogy pont most álmodtam ezt. Bizarr, mi?

Amúgy azóta megint nincs net. Illetve van. Vagy nincs. Ki tudja?

Nos, igen. Az eredetileg kb. 40 perces hazautat 2 óra alatt tudtam megtenni. Köszönöm, BKV.

Rájöttem, hogy nem tudok mit mondani a kirándulásról. Semmi olyan nem történt, amit szívesen kielemeznék...

Tehát, gyakorlatilag ez volt az első tanítási napunk. Első két óra rögtön magyar fakt volt, aminek hála egész nap olyan voltam, mint egy idegbeteg. HUSZONKILENC KÖTELEZŐ OLVASMÁNY. Plusz még az ajánlottak. ILYEN VILÁGBAN ÉLÜNK. Minden órán dogát fogunk írni. Hetente új kötelezőt kell kiolvasni. BORZALMAS. És én ilyenre vállalkoztam. Aztán jött egy ofő, ami rögtön azzal kezdődött, hogy le lettem baszva, amiért még mindig nem vittem be a bizonyítványomat. Hát tehetek én arról, hogy lukas a fejem?! Tényleg nem direkt csinálom... :C Ez is amiatt van, mert idén nem kaptam sulinaptárt. Na de majd holnap. Akkor beviszem. Legalábbis remélem. Aztán jött egy olasz, beadtam a (kissé) megviselt állapotú nyári házit (tanárnéni furcsán nézett rám, mikor meglátta... ez van.) utána meg egy magasröptű játék következett. Azt hittem, elalszok közben. Bár még mindig jobb, mint dogát írni... A fizika fizikás volt, a biosz meg kínszenvedés. Főleg, hogy Anna és Réka egész végig engem baszogatott mindenféle hülyeségemmel. Utáltok?! Én is utállak titeket, HÖJJ! Na de ennyit erről... Hasznossá teszem magamat, és... és WoW-ozok kicsit XDD

Már majdnem egy hete elkezdődött a suli. (...) Nagyon örülök neki.

A mobilom pedig elromlott, szóval nyugodtan hívjatok, és küldjetek sms-eket nekem, és aztán sértődjetek is meg, hogy nem válaszolok nektek. (:

Egy órája értem haza az osztálykirándulásból. A három év alatt eddig ez volt a legjobb! A szállás nem volt csövestelep, ehető kaja volt, és nem álltunk meg minden egyes templomnál, amit megláttunk. Optimális. Ja, és még a busz is egész tágas volt.

Tudjátok, mit? Majd holnap (vagy később...) írok erről. Még össze kell szednem a gondolataimat. Csak tudatni akartam a néppel, hogy már a gépnél döglök... :D

Bákker.

Hála a családomnak, megint felkelhettem hétkor. Anyám meg már megint miért nem a dolgozik?! Hogy sosem lehet nyugta az embernek...

De legalább hasznosan töltöm az időt, és írom az olaszt. Már csak egy hét maradt... Látom a remény halvány sugarát a sötét alagút végén! : O Asszem gyorsan visszafordulok, túl erős a fénye...

(20:07)

Olyan lehangoló volt ez a nap.

Miközben sütöttem az ebédemet, a rádióba bemondták, hogy "hivatalosan is vége a nyári szünetnek". De ez nem is igaz!! Még van két teljes napunk! T_T Hogy lehet valaki ennyire illúzióromboló...?

Az olaszból már csak fél hét! Juhúúú!

Olyan rég szerepjátékoztam már, hogy már nagyon. Van az már egy év is. Te jó ég =/ Örülök, Timi, hogy nem csak egy napos szórakozásnak vetted... Mert én biztos, hogy nem :3 Csak kár, hogy ritkán vagy... De nem baj, a lényeg, hogy játszunk! ^^

(Sokan azt mondták, hogy ez a bejegyzés szexuálisan túlfűtött tartalmú. És akkor még én vagyok a perverz......)

 Megismerkedtem az elektromos fogkefével.

Apám nagyjából egy hete beállítot egy csomaggal a lakásba. Az még nem is lett volna gond, hogy hazajött, ámde az a dobozka gyanús volt. Felettéb gyanús.

-Egyik barátunk mondta, hogy le van árazva.- Hallottam a szobámból, igazából akkor még nem érdekelt. El voltam foglalva a billentyűzet koptatásával. Pakolásztak, beszélgettek, néhányszor rohangáltak az ajtóm előtt - az ötödik alkalomnál meguntam, és behúztam az ajtót. Én egy szociális ember vagyok, igen. Fél óra múlva apám megtalálta a fúrót.

Nyugodt eszmefejtegetésemből ennek a tárgynak a gyönyörű, és fülbemászó hangja ijesztett ki. Meghökkenve néztem becsukott ajtómra, mivel felállni lusta voltam, hogy kinyissam. Annyira azért nem volt fontos.

-Te meg hova fúrsz?!- Csendült fel anyám hangja, amint hisztérikusan fel-alá járkált.

-Há' ide.- Válaszolta bőszavúan apám, és tovább fúrt.

Nagyjából tíz perc elteltével sajnos vége lett az oltári hangzavarnak, és visszatért a laposság. Végre folytatni tudtam a gondolkozást. De hát ez csak a vihar előtti csend volt. Ezután egész délután azt kellett hallgatnom, hogy hogyan kell használni azt a micsodát. Nem tudtam rájönni, hogy pontosan miről beszéltek.

-Apád vett egy elektromos fogkefét.- Tévedt be hozzám anya, egy ezer vattos vigyor kíséretében.

-Nagyszerű.- Nyögtem oda neki unottan, és tovább bővítgettem az épp aktuális mondatomat a történetemben.

-Olyan, mint egy csiszoló.- Láttam, hogy elmereng, szóval kihasználtam az alkalmat, és nem válaszoltam. -Nem rossz.

Megütközve néztem rá, de aztán folytattam az addigi tevékenységemet. Hogy lehet egy csiszoló "nem rossz"?

-Nem próbálod ki?

-Nem.- Ekkor csodálkozva nézett rám. Nem értettem, miért.

-Nem is fogod?- Feszegette tovább, amivel egy szemöldökfelvonást ért el nálam.

-Majd talán, igen.- Hagytam rá, miközben tudtam, hogy nagyjából akkor fogok ilyet használni, mikor a számba dugják, és ki sem veszik onnan többet. Nehogy másra gondoljatok. Egy fogkeféről írok már fél órája... *fogja a fejét*

Aznap ennyivel ez le is rendeződött.

Ámde!

Ma délelőtt eléggé unatkoztam. Jobban mondva nem unatkoztam, csak egyedül voltam itthon. És ha egyedül vagyok itthon, akkor mindig csinálnom kell valamit, amit sose csinálnék, amikor nem vagyok egyedül itthon. Hú, imádom ezt az utolsó mondatot.

Épp hajmosáshoz készültem, mikor a látóterembe siklott az a bizonyos dolog. Az elektromos fogkefe és annak tartója. Vizsgálgattam egy ideig, persze tisztes, egy méter távolságból, nehogy még a végén önálló életet kezdjen, és rámvetődjön. Túl szép és fiatal *khöm*  vagyok még ahhoz, hogy ilyen szánalmas körülmények között elhalálozzak.

Szóval nézegettem egy ideig, aztán egy banális ötlet jutott eszembe.

Mi lenne, ha kipróbálnám?

De gyorsan el is vetettem. Ilyen hülyeségek is csak nekem jutnak az eszembe. Még hogy fogkefét használjak...

Sikeresen megmostam a hajamat, törölközőbe csavartam, és öltözködni kezdtem. Szemem valahogy mindig azon a szaron kötött ki, és végül elhatároztam. Kipróbálom. Elvittem még a mobilomat meg a pizsimet a fürdőből, aztán...

Megálltam a csap előtt. Kezembe vettem a kütyüt, és mustráló szemekkel vizslatni kezdtem. Nem volt szimpatikus. Megfogtam az kis fogkefe-fejet, és rányomtam. A piros csíkos fej lett az enyém. Még szép, hogy.

A motorfelén két gomb volt. A ki- és bekapcsoló gomb, meg még egy. Pontosan nem tudom mire volt jó, biztos csak a dizájn miatt rakták rá. Hisz párosan szép az élet. Feszengve néztem hol erre, hol pedig a fogkrémre. Rárakni biztos nem fogom... egyelőre még nem akarom beborítani magamat fogkrémmel (Látjátok, zseniális vagyok! Anélkül, hogy egyszer is bekapcsoltam volna, rájöttem, hogy túl gyorsan forog hozzá a fej!!). Kínosan elvigyorodtam, és ismét gondolkozni kezdem a megoldáson.

Mivel még tíz perc múlva sem jöttem rá a (valószínűleg) helyes megoldásra, jól kiröhögtem magamat. Végül lecsavartam a tubus kupakját, és a számba nyomtam egy keveset belőle. De most komolyan, máshogy hogy lehet?!

Megnyomtam a gombot, és az hangosan zümmögve el is indult. Idegenkedve méregettem, latolgatva az esélyeket, vajon hány fogam lesz használhatatlan ezután, aztán megkeményítettem a szívemet, és a számba nyomtam.

Őőőő... Csak én nem tudom becsukni közben a számat, vagy tényleg nyitva kell hagyni?

A cucc szorgosan végezte is a dolgát. Túl szorgosan. Olyan gyors volt, hogy azt sem tudtam, kínomban mit csináljak. Aztán az egész művelet végül egy felröhögésbe torkollott, mivel nem bírtam tovább nézni az idióta pofámat a tükörben. Kikapcsoltam, lemostam, és gyorsan elhúztam a helyszínről.

Ezt többet ki nem próbálom.

Épp azon gondolkozok, hogy mostanában miért nem írok semmilyen épeszű bejegyzést. (Persze közben azt olaszt "írom". Most már gondolom értitek, miért kezdem el blogot írni... XD És csak aug. 10-ig kell írnom. Most júl. 21-nél járok.)

Jó, tudom, alapjáraton sem vagyok százas, de néha azért sikerült! Hmm....

Még öt nap van a nyári szünetből. Hát ez borzalmas. Ennél rosszabb már csak akkor lesz, mikor 31-én, este körmölni fogom az olaszt... Mivel valószínűleg nem leszek vele kész. Ez alap. Jól fogom kezdeni az évet.

Észre vettétek, hogy állandóan a suliról pofázok?! Hát ez egyszerűen felháborító. És ez is amiatt van, hogy 11-es leszek... Ááááh. Én rajzolni akarok, írni a történetemet, sokáig aludni, és szerepjátékozni!! Olyan nagy kérés ez?

Nyöff....

Majd talán este folytatom... most csak nyöszörögni tudok. :P (Hát ez sem lett értelmes bejegyzés.)

(10:54)

Segítsen már valaki...

Hogy lehet linkeket felrakni a blogra? =/ Mert a linkblog valsz nem az... Túl hülye vagyok én ehhez...

Most bemásolok egy részletet Májkival folytatott beszélgetésemből, msn-en. Figyeljétek meg a párbeszédeket.

Kai üzenete:
a sáska még mindig ott van
Kai üzenete:
WRÁÁÁ TAKARODJ ONNAN
Kai üzenete:
nem mozdul
Kai üzenete:
megpiszkálom xD
Kai üzenete:
nem érem el....
Kai üzenete:
HOL EGY HARMINC CENTIS VONALZÓ
Kai üzenete:
ilyenkor persze sehol sincs
Kai üzenete:
hogy rohadna meg
Kai üzenete:
hiába piszkálom nem akar megmozdulni
Kai üzenete:
hát milyen bogár az ilyen?!
Kai üzenete:
háháhááá megmozdult
Kai üzenete:
ajj már megint nem mozog
Kai üzenete:
ez egy uncsi sáska...
Kai üzenete:
remélem senki sem látott az utcáról 
Kai üzenete:
érdekes látvány lehettem
Kai üzenete:
ahogy egy vizes flakonnal a kezemben ütögetem a szúnyoghálót
Kai üzenete:
elmebeteg arckifejezéssel
Kai üzenete:
most meg visszamászott oda,ahol először volt...
Kai üzenete:
kilakoltatom mindjárt
Kai üzenete:
rombolja az egómat

Ki szeretne felvenni msn-re? C: asiak@freemail.hu XD

Július 17.

Ismét cirkáltam Réka bolgján, és hogy meg is találjam azt, amit keresek, beírtam a keresőbe azt a szót, amire emlékeztem, hogy benne volt...

(keresés: rohadék)

Úgyhogy kiderítettem, hogy vagy 19-én, vagy 20-án mentünk le a Balatonra... Kösz Réka az infót... X'D

Timi~

Ugye tudod, hogy nagyon boldoggál teszel azzal, hogy szerepjátékozol velem? :3 IMÁDLAK! Remélem téged nem foglak az őrületbe kergetni a nyüstölésemmel, hogy játsszuk tovább... XD

Elvérzek az olasztól. Viszlát, tizenegyedik, már az első héten meg fogok bukni. JÁHÚ!

(22:06)

UTÁLOM A SZOBÁMAT.

Mindig ide jönnek a bogarak!! Egyszerűen hihetetlen. A nappaliban kinyitják az erkélyt, és az összes kibaszott bogár ide jön. Direkt nem nyitottam ma ki az ablakomat, hogy lássam. Erre megfordultam, és egy szúnyog volt a szekrényemen. Mondom nagyon jó, előkotortam a papucsomat valahonnan, és épp lesújtani készültem, mikor arrébb fókuszáltam, és egy giganagy árvaszúnyog vigyorgott rám. Először azt hittem, hogy egy pók, úgyhogy felvertem a fél 16 kert, aztán anyám felvilágosított, hogy csak egy szúnyog. Miután valahova ledöglött az a dög (nem tudom hova, úgyhogy ma este se fogok korán lefeküdni), agyoncsaptam a kisebbiket. MWHAHA. A mai esti mesém véget ért. C:

(22:39)

Egyedül vagyok... unatkozok... nem frissítik a ficeket... nem tudok senkivel se játszani...

MINDJÁRT SÍROK

Elhúztam fürödni.

Augusztus 21 - A Szenvedős Nap.

Hmm, most épp az jutott eszembe, hogy 2012. augusztus 21-én lesz a ZAPOKALIPSZIS. Már tudom, miért szenvedek ma.

Őh illetve eddig is tudtam, hogy miért szenvedek. :D

A reggeli álmom miatt van, ami persze pont akkor ért véget, amikor a legjobb résznél tartottam. EZ KÉREM SZÉPEN IGAZSÁGTALANSÁG. DISZKRIMINÁCIÓ!

*lecsapja magát*

Írom tovább az olaszt.....

(Kicsit később, azaz 20:52 után:)

A szobámat minden este belepik az egy-két milliméteres, ronda, undorító, gusztustalan pókocskák. Ez már komolyan hihetetlen. Tábor előtt nem volt ilyen!! D:< Fogadjunk, anyám telepített be hozzám valami pókbolyt, amiből minden nap huszas csapatokban az ablakomra, illetve a monitoromra másznak... NEM KELL SOK, ÉS KIUGROK AZ ERKÉLYEMEN. Csak az a baj, hogy ahhoz, hogy ki is tudjak ugorni, át kell másznom egy bazinagy muskátlis cserépen. Hihetetlenül igazságtalan az élet.

Az olaszban július 16-nál tartok.

ÁÁÁÁááááÁáÁÁááÁáÁÁáÁááÁáÁÁáÁááÁáÁÁÁááá.

ÍRJA MEG VALAKI HELYETTEM

EZ KÍNZÁS

BELEHALOK

NEM MEGY

BRÜHÜHÜHŰŰŰ......

*khöm*

Oké, megnyugodtam.

Július 9-nél tartok. És nem bírom elmondani olaszul azt, hogy "szerdán összeraktam a bőröndömet, mert csütörtökön Bükre utazok a családommal". Kész, agyhalál, feladom. Ennél rosszabb már nem is lehetne.

Ja de, mégis. Anyám még nem jött haza... :'D

Na még gyorsan idenyomom, hogy mit csináltam az előző fél hétben, nehogy elfelejtsem:

Szombaton találkoztam Anitával és Nikivel. Kb. egész nap a Margit szigeten voltunk, ha meg nem ott, akkor a Mammutban.

Vasárnap ... őőő ... nem tom micsináltam. XD Ja igen, a család többi része az ősöket látogatta,én meg itthon élveztem az életet. :D Asszem ezen az estén mentem el Anitával fagyizni, meg találkoztunk egy volt osztálytársammal.

Hétfőn semmi.

Ma is hasonló. Mindjárt megyek anya elé, hogy segítsek a vásárlásban.

Zseniális vagyok. *vállon veregeti magát* Most meg tovább nyáladzok az olasz füzet fölött.

Épp itt görnyedek a gép előtt, és az olasz házit próbálom megszülni. Már július 7-nél tartok.

Igazából az az egy szerencsém van, hogy blogot írok, és így nagyjából be tudom határolni, hogy mikor mi történt. Mivel már nem emlékszek rá. És most megragadom az alkalmat, hogy Rékának is megköszönjem, hogy rendszeresen ír a blogjába 8D Mivel a felét onnan szedtem... Mondjuk írhattam volna többet (júliusban összesen két bejegyzésem van például...) de hát ez van. Ebből kell összekaparnom az egészet.

DE NINCS KEDVEM HOZZÁ.

Tessék sajnálni.

Höjj.

Hétfőn megnéztem a Sugárban a Ne szórakozz Zohannal-t Rékával. Az valami eszméletlen volt! Főleg, hogy Adam Sandler játszott benne. Kihagyhatatlan.

Kedden megnéztem a Westendben A sötét lovagot szintén Rékával. Ez is jó volt. Nem vagyok hozzászokva a komoly filmekhez,szóval az első tíz perc után néma csöndben bámultam a vásznat, kis híján tátott szájjal.

Szerdán (tehát ma) megnéztem ismét a Westendben a Narnia (blablabla...hosszú a neve...)-t Timivel. Jó volt, nem csalódtam. A hangulata pont olyan, mint az első filmnek. Elvarázsolt, mágikus, harcolós. Narniás.

Holnaptól adni fogják a Westendben az Üresfejűt. Azt is meg szeretném nézni. Csak egyelőre nincs kivel. KINEK VAN KEDVE MOZIZNI? >:D