KaiBlog

Mivel csütörtökön és pénteken nem volt suli a felvételi miatt,Rékánál aludtam.Szeretlek Rééékaa ~

:D
Igazából csak azért írok,mert unatkozom.A gépem ugyebár kipusztult,jelenleg apám gépénél ülök.Még jó,hogy az enyémen kívül még van két gép a lakásban.

Ja igen,én is elkaptam a Harry Potter imádatot.Illetve Harryt nem szeretem (annyira),viszont Draco Malfoyt annál inkább ~

A tegnapi nap volt eletem egyik legszarabb napja.Buszken kijelenthetem.

Mar a reggellel kezdodott,mikor is kesobb ebredtem fel,mint kellett volna,es igy majdnem lekestem a hevemet.Persze ez nem is lenne olyan nagy gond,mert 10 perc mulva jon egy masik ugyis.De masfel ev alatt meg sosem mentem eggyel kesobbivel.
Aztan beertem a suliba,tovabbra sem tul vidaman,leraktam a kabatot,utanna lementem a teremhez.Foldrajz volt az elso ora,halistennek nem irtam dogat.
Ezutan olasz kovetkezett,amibol temazarot irtunk.A szunetben vettem elo eloszor a fuzetet,hogy atnezzem.Ettol fuggetlenul ugy erzem,hogy jol sikerult.
Duplaolasz utan mindig elegem van,es most sem volt maskepp.Egykedvuen baktattam vissza a sajat termunkbe,mikozben az elozo napok esemenyein gondolkoztam (aki nem tudja,olvassa el az elozo bejegyzesemet).Am a foldszinti folyoson ott allt Anna es az a bizonyos lany,elmelyulten tarsalogva.Magamban elkezdtem karomkodni,de azert egy mosolyt eroltettem az arcomra,mikozben koszontem nekik.Anna intett,hogy menjek oda.
Mellejuk leptem,es a lany minden atmenet nelkul elkezdett kerdezgetni,hogy miert utalom.Hiaba mondtam neki,hogy nem utalom,o akkor sem hitt nekem.Mivel kedves Anna mindent elmondott neki,amit kiejtettem a szamon rola.Megkerdezte,hogy "Rekaval miert allitjuk be mindenkinek ot szemetnek es gonosznak,mikor nem is ismerjuk" , "nem kell feltekenykednem ra amiert joban van Vele" es hasonlo dolgokat kellett kimagyaraznom,hisz Anna sikeresen mindent felrebeszelt.Ekozben a legjobb baratnom vegig mosolygott,mintha minden pont ugy alakulna,mint ahogy o azt eltervezte.Parszor idegesen raneztem,de hosszabb ideig nem mertem,mert nem akartam,hogy a masik lany eszrevegye,hogy ez a helyzet nekem kibaszottul nem tetszik.Mikozben jartattam a szamat neki,folyamatosan egy mondat ismetlodott a fejemben:"hogy tehette ezt?!"
Kozben Reka is befutott,es ot is kerdore vonta.O passzivabb volt mint en,par perc mulva el is menekult ertetlenkedve.
Aztan vegre indulni keszult a csaj,de Annat meg felrehivta.En bajmosolyogva elkoszontem tole,es elindultam a termunk fele.Amig meg a folyoson mentem,probaltam normalis mozdulatokat tenni,am mar akkor is a kezem annyira gorcsbe randult,hogy alig birtam mozgatni.Amint eltuntem az ajtoban,rogton eltunt arcomrol az addigi raeroltetett nyugalom.Idegesen korulneztem a teremben,bevagtam a padomba a taskamat,atestem harom szeken,majd az enyemen landolva raborultam a padra es elkezdtem zokogni.Termeszetesen a duhtol.Ilyen ideges meg sosem voltam senkire.
Az egeszben azt a nema csondet birtam a legjobban.Az osztalybol meg soha,senki sem latott kiborulva.Ledermedtek a mozdulat kozepen,es csak dobbenten bamultak ram.Hat igen,Annanak ezt is sikerult elernie.
Ugy ot-tiz perc mulva Anna is megjelent a teremben."Most miert sirsz?" hallottam hangjat,mikozben unottan ledobta a taskajat. "Hagyj beken,Anna" nyogtem neki ket huppoges kozott,"De miert?" most mar hallottam az ertetlenseget is a hangjaban.Konnyeimet torolgetve felig felultem,mikozben elokotortam egy zsepit."Szerinted?!" emeletem meg kisse a hangomat,mikor mar normalis allapotban volt az arcberendezesem.O csak ertetlenul meredt ram tovabb.Elkezdett magyarazni valamit arrol,hogy o csak azt akarta,hogy megbeszeljem vele ezt az egeszet."Es ezert mindent...MINDENT el kellett mondanod?!" Ezt szinte mar orditottam neki.Egyszeruen nem hittem el,hogy ugyanaz a lany all elottem,aki masfel eve a legjobb baratnom.Nem erdekelt,hogy mirol beszelt tovabb,tovabbra is remegve a duhtol visszaterultem a padra.Vegeztem vele.Ezek utan egy szot sem szoltunk egymashoz.Nem mintha annyira vagytam volna a tarsasagara.
Reka sem uszta meg vegul a vallatast,es o is pont ugy kiborult,mint en.
Anna indulas elott meg leult velem szemben a padra (a ketrecunknel) ,es megkerdezte,hogy "Akkor most mi bajod?" Hidegen elmosolyodtam,mikozben raneztem. "Elgondolkoztal mar azon,hogy mit csinaltal?" O csak vallat vont. "De ti most nem utaltatok?" "Sosem utaltuk!" Keltem ismet ki magambol. "De ha meg utalnank is...Te most tudod,mit csinaltal?Odamentel a lanyhoz,es a kepebe mondtad,hogy utaljuk.Szerinted ez normalis?!" Megint vallat vont.Kineztem az ablakon. "Akkor most mindent el fogsz mondani Rekanak...?" Nezett ram kicsit megsertodve.Rameresztettem a szemeimet. "Ha nem tunt volna fol,vele meg jobban kibasztal,mint velem.De te mit szolnal,ha en tennem ezt meg veled?Konnyebben fogadnad?" Megint vallvonogatas.Mar nagyon idegesitett. "Akkor majd legkozelebb kiprobaljuk."
Miutan elment,ot perc mulva kaptam egy sms-t,hogy ne haragudjak ra.De ez csak megjobban felidegesitett.Szemtol szemben nem kepes ra?Nekem aztan ne szurja ki egy bocsanatkero sms-el a szememet.
Egy ora mulva a nemeteseket is kiengedtek az orarol,igy Reka es Reni is odault mellem.Egy ideig beszelgettunk errol,aztan Reni hazament,mi meg levonultunk az aulaba.Ott Kubi is mellenk ult,ugyhogy ismet harman kezdtunk el beszelgetni.
Egy ido utan befordult a sarkon a lany.Mar csak ez kellett.
"Hallottam,hogy a beszelgetesunk utan elegge...kiborultal." Nagyot neztem.Honnan tudja?!
Ismet elkezdett vallatni,de nekem mar nem volt energiam normalisan valaszolni.A kintol vigyorogva hol jobbra,hol balra neztem,egyszeruen ereztem,hogy meg par perc,es en habzo szajjal,vihogva ki fogok terulni a foldon a sokktol.Aztan halistennek otthagyott minket.
Kubi is hazament,mi Rekaval felmentunk a bufehez tovabb beszelgetni.Kb. otig ott maradtunk,aztan mindketten kaban hazatenferegtunk.
Vegre hazaertem,leultem ebedelni.Anyam leult mellem,es csevego hangnemben elmondta,hogy nagyanyamnak daganata van a meheben.
Miutan ezen is tultettem magamat,ledobtam magamat a gepemhez.Ugy fel ora mulva elfustolt az alaplapom.Ez volt a cseresznye a torta tetejen.
Ezert is vagyok most tesom gepenel,ahol angol a billentyuzet.

Szoval,boldog Valentin-napot nektek is!

Első februári bejegyzésem ~

Ez a nap kissé irónikusra sikerült.Legalábbis szerintem.
Míg napközben mindenki idegeskedett és maga elé meredt,én tiszta boldogan üldögéltem és értetlenül mosolyogva figyeltem őket.
Egyébként tényleg nem értettem,mi bajuk van.

Biosz témazáró?Na ne már.Kizártnak tekintem,hogy ettől golyózott volna be mindenki.
Egyszerűen csak szerda?Lehet.De ennyire nem szoktak kiborulni.

Csak nem valentin nap?Azanyátokat :D
Fel nem tudom fogni,hogy egyetlen nap miatt miért kell már egy héttel előtte hisztizni.Ez csak egy szerencsétlen nap,amire kitalálták,hogy a szerelmesek napja.Váljék egészségükre.
Engem igazából nem zavar,hogy holnap nem lesz barátom.Na és akkor mi van? :D Nehogymár az év egyetlen egy napján fejezzük ki az érzéseinket.
De persze,"hát nem tök jó,hogy ajándékot kapsz a párodtól?"
Mert egyébként nem kapna?Akkor ott már gondok vannak.

Na de most,hogy eléggé lefikáztam ezt a napot,áttérek másra.

Az az igazság,hogy engem ma nagyon meg tudtak botránkoztatni.Ezt kívülről nem nagyon mutattam,de belül tényleg minden felkavarodott bennem.
Na most nem tudom,hogy később a falba fogom-e verni emiatt a fejemet,de le akarom írni.

Ott kezdődött,hogy hétvégén megkérdeztem Réka véleményét egy lányról (tudjukki).Ő elmondta,hogy nem szereti a csajt,és hogy kifejezetten kétszínű,jobb ha vigyázok vele.Engem ezzel sikerült eléggé megrémítenie,mivel annak a lánynak is tetszik (ismét nem nevezzük nevén) Ő,és hát...mit is mondjak,nem láttam túl rózsásnak a dolgot.
Aztán ma,azaz szerdán,Anna elmondta,hogy hétfőn beszélt a lánnyal.Ez engem igazán ledöbbentett,hisz azt sem tudtam,hogy mikor volt rá alkalma.Teljesen nyugodtan beszámolt arról,hogy a lány tudja,hogy nekem tetszik Ő -ami mégjoban kétségbeejtett- ,és hogy nem szándékozik összejönni vele.Ezután megpróbált rávenni,hogy hármasban -tehát Réka,én és a lány- megbeszélhetnénk ezt a dolgot,mert tudna segíteni.
Az első gondolatom a "kurvaélet" volt.
Egyszerűen hihetetlen,hogy mik vannak.
És a legjobban attól félek,hogy mivel Anna azt hiszi,hogy a lány jófej meg minden,rólam is fog beszélni.Még ő mondta,hogy "szerintem ne higyj Rékának".Kösz.Inkább higgyek egy vadidegen embernek?!Úgy érzem,hogy vagyok olyan jó barátságban Rékával,hogy ne kelljen hazudnia nekem.Főleg ilyenekről ne.
Nevetséges.
A végén már kezdtem úgy érezni,mintha Anna "elárult" volna.Átállt a sötét oldalra.

Jó,jó,nem ragadtatom el magamat xD

Aztán a kémia előtti szünetben egymás mellett ült Anna,Barbi,és én.Réka közben elsuhant,miközben elmorogta a "ugye tudjátok,hogy holnap valentin nap?" kérdését.Ezen jót röhögtem,mivel épp akkor ment el a folyosón előttünk Ő.
Megint elővetették kedvenc témámat.Barbi megrökönyödve hozzámvágta,hogy "hogy lehetsz te szerelmes bele?!hetente háromszor látod,kétszer beszéltetek.ez nem szerelem.a szerelem az,ha viszont is szeretnek!"
Hát köszi.
Nagyon sajnálom,ha valaki ilyen földhöz ragadt. :D
Bár most ezt nem szemétségnek szánom,de belőle ki is nézem.Nem tartozik az álmodozó emberek közé.
De most mi van?
Csak akkor lehetsz szerelmes,ha viszont is szeretnek?
Miféle válogatott baromság ez?
Istenem...
Inkább hagyjuk.

Továbbra sem tudom,jól tettem-e,hogy leírtam.És azt sem tudom,van-e bármi értelme is.De ki kellett írni magamból.Remélem nem haragudtok.

Átlagos itthon elmélkedős korszakomba érkeztem ismét,ami általában viccesen sül el.

Igazából ma ritka jó hangulatban éltem a suliban,még én is meglepődtem magamon,hogy milyen aktív tudok lenni,ha kedvem is van hozzá.Remélem azért a barátaim meg tudnak bocsátani a mai hiperaktívságomért,holnap úgyis fáradtabb leszek.

Na,de...kezdem egy héttel előbbről.Már akkor is akartam írni,csakhogy akkor az önsajnálaton kívül másra nem nagyon futotta részemről.Kedd este elhatároztam,hogy "majd én megmutatom a népnek,hogy ki is vagyok én", így hát teljesen felbuzdulva mostam hajat,szárítottam meg,és tényleg sikerült az önbizalmamat egy teljes fokkal feljebb tornáznom.
Másnap reggel még mindig elszánt mozdulatokkal válogattam ki a ruhámat,és életemben először elégedett voltam a külsőmmel.Na jó,nagy vonalakban az voltam.
Még a hévet is sikerült elérnem,futás nélkül.Kezdtem egyre vidámabb lenni.Felszállva találkoztam egyik volt osztálytársammal,így mp3-t benyomtam a zsebembe a fülemből,és vele kezdtem el beszélgetni.
Leszálltunk,elköszöntünk egymástól,elindultam a villamos felé.Ilyentájt még elég kába és fáradt vagyok (mikor nem),így az arcom egy igencsak flegma ábrázatot ölt föl,ha egyedül vagyok.Engem végülis nem zavar.
Pár perce már állok a megállóban,mikor rájövök,mi hiányzik a reggelemből,és elkezdem előkotorni a zsebemből az mp3-t.Természetesen ez egy igencsak bonyolult művelet,mivel a zsinór köztudottan annyira tekeredik és gubancolódik össze,amennyire csak teheti.De én nem adom fel,törhetetlenül guberálgatom ki magamból a fülhallgatókat.
Pár pillanat múlva arra eszmélek,hogy épp belémállt egy társaság (hát ezt nem tudtam magyarosabban leírni).Gyilkos szemekkel háborgatóimra emelem tekintetemet,majd egy fintor kíséretében két lépéssel arrébb megyek.Amazoknak ez igencsak szemet szúrt,és mivel sikerült épp egy emos-kurva-társaságot kifognom,elkezdtek mustrálni.
"Úristen..."
"Hogy néz ez ki..."
Egy pillanatra megakadtam addigi tevékenységemmel (épp a fülhallgatót raktam föl),és rájuk néztem.Azok csak tovább folytatták szakértői véleményük kifejtését,ami engem igencsak felkavart legbelül.Annyit készültem erre a napra...erre meg leszólnak.
Méltóztatott befutni egy villamos,így zaklatottan felmásztam rá rögtön,és célbavettem az egyik középső részét.Nekidőltem a falának,és kibámultam az ablakon.
Ennek a négy kis szarnak sikerült a föld alá döngölnie az épp éledező önbizalmamat.
Mostmár nem érdekel (annyira),de akkor tényleg nagyon magamba süllyedtem.Csak két perc kellett ahhoz,hogy ismét csak egy porszemnek érezzem magamat a sivatagban.Talán még annyinak se.

Azóta elgondolkoztam,hogy ha szépen nézek,kapok-e fegyvertartási engedélyt.

Szóval ez volt az előző hetem.
A hétvégén már nyugodtabb lettem,és mivel hétfőn se kellett suliba mennem,így plusz egy napom volt,amit végigelmélkedhettem.
Mostanában elég gyakran gondolkozok el azon,hogy egyáltalán megéri-e,hogy barátom legyen.Nem mintha olyan sok tapasztalatom lenne e téren,de ami van,az nem tartozik a jó emlékeim közé.Valahogy mindig ott lyukadok ki,hogy miért van az,hogy csak én akarom ráerőltetni magamat valakire?Miért nem volt egy olyan testközeli kapcsolatom,ahol éreztem,hogy nem csak azért csinálja,hogy meg ne bántson,vagy csak tudja,hogy pár nap,és megszabadul tőlem?
Persze ilyenkor az jön,hogy "várni kell az igazira".Hát basszátok már meg!Azelőtt szeretnék egy tartós kapcsolatot,mielőtt az öregek otthonába kerülök...
Ebből csak annyit akartam kihozni,hogy én belefáradtam az egyoldalú rohangálásba.Nincs kedvem megint a semmibe beleölni egy csomó energiát.Megkímélem magamat a következő csalódástól,és bele sem kezdek.Ha valaki akar tőlem valamit,ő jöjjön oda hozzám,én nem fogok senki után koslatni.
Csapó,ennyi!

Jajj már hát nemigaz.

Annyira idegesítő,hogy ismét félévre sikerül lerontanom az egész éves "munkámat",ehh.Két hét van még a lezárásig (vagy valahogy így),és nekem három egyest kéne valahogy eltűntetnem.Kettőnél van esély,mivel mindkettő kémia,a föcit meg cseszhetem.Bassza meg a tanár.Remélem boldog a három pontommal,amit nem adott meg.

És igen,jelenleg ez a legnagyobb gondom.Nincs időm az élet nagy gondjait megvitatni,sőt,én biztos nem érezhetem át,hogy mások MEKKORA KÍNOKAT ÉLNEK ÁT,hisz én csak egy ilyen kis szar vagyok.Tényleg nem akarok bántani ezzel senkit,mert ezekkel a mondatokkal nem arra akartam célozni,hogy semmibe veszem a problémájukat,esetleg nem érdekel.Egyáltalán nem.Szerintem épp fordítva van ez...miért van az,hogy én még sosem néztem le más gondját?Miért van az,hogy mások pedig mindig ezt teszik?

Komolyan hihetetlen,hogy én jelenleg a szüleim miatt tanulok.Mert a lófaszt sem érdekli a föci meg a kémia,csak ne bukjak meg belőle...Persze a szüleimnek számít két darab számjegy.Két nyomorult kis szám,ami semmit sem jelent,mivel tizedikes vagyok.Basszameg.

Már megint nem tudom,mit írjak.
Szeretnék ismét elődobni egy polgárpukkasztó hülyeséget,vagy egy könnyfakasztóan szomorú történetet,de nincs hangulatom hozzá.
És akkor most miért is kezdtem bele ebbe az egészbe? :D
Igazából csak írni akartam.Csak írni,tök mindegy,hogy miről,tök mindegy,hogy hogyan,csak írjak.Na erre varjunk gombot.

Jah,még mielőtt elfelejteném:
Kedves Májki barátom aszondta,hogy reklámozzam a blogját ott,ahol tudom,így itt is reklámozom.

Remélem ezzel eleget tettem a kérésednek,Májkikám.

Visszatérve a mély lelkizésemhez...továbbra sem tudom,hogy miről írjak.
Áááááhh.Kellett nekem más blogját elolvasni,teljesen leszívta a gondolataimat :'D

Hát jó,akkor nekikezdek valaminek.
Mivel a szünetben ugyebár az egész családom betegen döglött itthon,és nem mentünk vendégségbe,hozzánk sem jöttek (pedig az influenza olyan jó),így ez a vendégjárás eltolódott későbbre.Akkor még örültem neki,mert hát ki ne örülne pár plusz nap henyélésnek?Ki is használtam a dolgot,és intenzíven csináltam a semmit.Ma viszont már kevésbé voltam boldog,mikor anyám hajnalban (izé,11-kor) harci lázban égve mindenkit felvert,akit csak ért.
Igen,ma mentünk el az ősökhöz.
Egy idő után úgy döntöttem,hogy azért már mégis fel kéne kelni,mert éhenhalok,így délben már meg is reggeliztem.Aztán természetesen a gép előtt kötöttem ki.Hát hol máshol?
Nagyjából egy óra múlva anyám tudatta velem,hogy ismét sikeresen betáblázta a hétvégémet minden széppel és jóval.Komolyan...nem hiszem el,hogy mi annyira híresek és népszerűek lennénk,hogy minden hétre jut egy ismerős.Bár lehet,hogy ez csak a személyemből áradó bájnak köszönhető.Na,hol is tartottunk?
Egy óra múlva már kellemesen vacogva a kocsinkban az egyik fogalmam-sincs-milyen-rokonomhoz tartottunk.Nekem kissé kellemetlen volt az utazás,mivel olyan nagy és tágas autónk van,hogy ha hátra ülök,akkor pont az előttem ülő hátába nyomom a térdeimet.De hát ez van,menjen előrébb,ha kényelmetlen neki.Nekem az,csak azért.
Aztán megérkeztünk.A sok puszi és "jajjsziasztokboldogújévet" után végre levehettem magamról a kabátot,és kényelmesen helyet foglalhattam a kanapén.Aztán tesóm elém ült,így kénytelen voltam megszakítani a szoros kapcsolatot a fotellal.
Egy idő után ismét elkezdett politizálni kedves családom,ami engem csak annyiban érintett,hogy ismét elgondolkoztam,hogy melyik országba megyek majd élni.Mivel Magyarországon lófaszt sem fogok elérni.Aztán azon töprengtem,hogy mennyire is hiányoznának a barátaim,ha elmennék innen.Elképzeltem azt a szituációt,amikor már sok-sok éve külföldön élek,és hazajövök találkozni velük...A végén annyira beleéltem magamat a dologba,hogy majdnem megkönnyeztem szörnyű sorsomat ott és azonnal.De szerencsére időben észbe kaptam,és sikeresen átvészeltem a szerepemet.
Olyan szörnyű belegondolni,hogy már csak 2 év,és érettségizek.Abba még szörnyűbb,hogy innentől már csak nehezebb lesz.Bár a mostani teljesíményemnél gyatrább nem nagyon lehetne...Szóval jövőre már tanulni is fogok.Kénytelen vagyok,különben nemhogy külföldön,de még itthon se fogok egyetemre menni.

Ezek után az elszánt szavak után úgy érzem,elfáradtam.Le kell pihennem,azt hiszem.

Valami ismeretlen célból vezérelve úgy gondoltam,hogy felrakom.Mert miért is ne?
Ez a mai álmom volt.Íme.

Lassan esteledni kezdett,bár ez jelenleg nem nagyon számított. Egy lány magányosan támaszkodott neki a korlátnak,miközben rövid,ezüst haját fáradtan fújta a szél. Elgondolkozva bámulta a fodrozódó vizet,és az épp lemenni készülő Napot. Idővel aztán visszaballagott a hajóba,ahol (rajta kívül) mindenki jól szórakozott. Ott voltak osztálytársai is,csak épp az a pár ember nem,aki számított valamennyit is neki. Csöndben besétált a középső kis szobába. Épp filmet néztek az ott ülők,természetesen horrort,mint minden buli alkalmával. A lány is leült közéjük,abban reménykedve,hogy most végre megbírja nézni. Pár perc után azonban ismét elfogta a rosszullét a látványtól,így hát inkább otthagyta őket. Csatlakozott pár lányhoz,akik épp nagyban stírölték a pasifelhozatalt. A különc lánynak nem volt valami nagy élmény,mivel egyik sem volt számára érdekes. Egyetlenre mondhatta nagyvonalúan azt,hogy nem olyan ronda. Unottan ücsörgött tovább itt,néha-néha körbetekintve. Nagy kínkeservvel eltelt egy fél óra,és a lány már nagyon unt itt lenni. Még utoljára rápillantott arra a nem túl ronda fiúra,aki épp az egyik barátjával smárolt. Ennyi elég is volt neki,magába süllyedve elindult az egyik irányba. Belebotlott egy társaságba,akik vetkőző pókert játszottak. Egy barna bőrű fiú épp az egyik osztálytársáról húzta le a fölsőjét. Szinte harapni lehetett a levegőben lévő érzelmi fűtöttséget. Elhúzta a száját,szomorúan kilépett az erkélyre. A különbség csak az volt egy erkély és eközött,hogy ennek a bal oldali és szemben levő oldala fal volt. A berendezés egy szekrénysorból,egy tévéből és két nagy fotelből állt. Leroskadt az egyikre,és bámulni kezdte a tévét. Pár perc múlva rájött,hogy az be sincs kapcsolva. Egy szomorút sóhajtva hasra feküdt,összefonta két karját,és fejét ráhajtotta. Már épp kezdte volna elemészteni magát,mikor egy eddig nem látott barátja lépett be ide. Nem szólt semmit,csak leült a lány mögötti fotelra.

-Mi a baj?- szólalt meg végül a vörös hajú,megtörve a depressziós csöndet.

-Semmi...- motyogta halkan a másik,hátrapillantva.

-Nézz oda...- mutatott a tévé képernyőjére. -Mond el,mit látsz belőlem.

-Nem látok semmit.- suttogta amaz,elfordítva fejét.

-Be van csukva a szemed?- mozgolódni kezdett a fiú,de az ezüst hajú nem látta,mit csinál.

-Igen.- mormogta félálomban.

A vörös lassan felállt,és társához lépkedett. Leguggolt mellé,majd fejét felemelte,és nyaka köré fonta két kezét.

-Kérlek,ne szomorkodj...- suttogta fülébe,gyengéden végigsimítva haján. -Csak légy az,aki régen voltál...

A lány könnyes szemeit kinyitotta,elidőzött a másik tekintetében. Barátja lassan közelebb hajolt ajkaihoz,majd bizonytalanul egy csókot lehelt azokra. Pár perc múlva felállt,és elindult a fotelja felé.

-Ne hagyj itt...kérlek...- szorította meg csuklóját kétségbeesetten a lány,szomorú pillantásokat vetve rá. A fiú elmosolyodott,majd a mellette lévő helyre ült le. Az ezüst hajú odabújt hozzá,továbbra is sírva. Barátja nyugtatóan átölelte,majd letörölte könnyeit.

Nóri kissé nagyon félálomban bandulkolt a hév felé,kezében egy füzettel,amit elvileg tanulni vett elő.A gond csak az volt,hogy még a betűket se tudta kiolvasni a félhomályban (de azért igyekezett),és közben a keze is fagyogatott lefele.Szóval "ez a hét is jól kezdődik" érzéssel ért el a hévmegállóhoz,ami,mint szokásosan,most is elsüvített az orra előtt.Tömeggyilkos kedvvel futni kezdett utánna,miközben kedvesebbnél kedvesebb szavakkal illette meg azt a bizonyos járműt.Az utolsó vagont sikeresen elérte,és máris a családias hangulatú szardínia-pózban találhatta magát.
Ha nem kellett volna találkoznia Anitával két megállóval később,akkor nyugodt szívvel itt is marad,csakhogy találkoznia kellett Anitával két megállóval később,így kénytelen volt megmozdulni.Táskája félig már lecsúszott válláról,így kezébe véve elkezdett utat törögetni.Milliónyi "elnézést" és "bocsi" kimondása után,megbotránkozó tekintetek keresztüzében végre elérte hőn áhított célját,az ajtót.Hamarosan az ki is nyílt,és már automatikusan dőlt lefele a lány - csakhogy az ajtó lassabban nyílt ki a kelleténél.Az eredmény:Nóri nekimegy az ajtónak,káromkodik egy sort,majd rázuhan a többi lent álló emberre.De legalább találkozott Anitával két megállóval később.

Ééééés a finálé!Remélem nem okozok csalódást :)

 

A következő napok is nagyjából ugyanígy teltek,a lány pedig egyre jobban kezdte megismerni barátja új arcát. Sosem gondolta volna,hogy egyszer ilyen komollyá fog válni...

Két-három nap múlva a távolban már látszódott a Fekete Templom körvonala. Egyszerre sóhajtottak fel megpillantva azt. Úgy döntöttek,most már nem állnak meg pihenni,így egy fél nap alatt már a vészjósló kapu előtt ácsorogtak.

-Hé,Mykee!- Intett feléjük egy másik vérelf egy kisebb csoportból. -Na végre,hogy ideértetek.

-Üdv,Ken!- Vigyorgott rá. -Hoztam erősítést is. Ő itt Szarka.

-Érezd otthon magad köztünk!- Kezetcsókolt a lánynak,amit úgy látszott,Mykee nem nagyon díjazott.

Miközben Mykee régi bajtársait üdvözölte,a másik paladin sorra bemutatta őket a Tolvajnak. Mindannyian vérelfek voltak,s mindnek ugyanolyan köpenye volt – fekete,földig érő,a tetején egy felirattal: A Szövetség Rémálma.

-Tehát,térjünk a lényegre.- Csapta össze kezét Ken kis idő múlva. -Mikor indulunk?

-Hát...most?- Szarka ártatlan pillantásokat vetett a többi tagra.

Mormogva megfontolták ezt a felvetést, aztán úgy döntöttek, még egy fél órát várnak, hogy mindenki ellenőrizhesse a fegyvereit és a páncélzatát. Végül aztán egyszerre beléptek az örvénylő kapun.

-Mindenki utánam jön,rendben?- Fordult feléjük Ken,a maradék egy kurta bólintással válaszolt.

Egy halálvágtával felérő út után végre megérkeztek az első számú főellenséghez. A nyolckarú nő vérszomjasan indult el feléjük. A Tolvaj hátrálni kezdett Mykee felé,mivel tudta,hogy nem túl ütésálló.

-Ne félj- Súgta oda neki a fiú. -Megvédelek.

A Tolvaj csak bólintott egyet bizonytalanul,de továbbra sem érezte sokkal biztonságosabbnak a terepet. Lassan odaért hozzájuk az ellenség,akit Kent kezdett el kaszabolni. A lány felülkerekedett félelmén,és már ugrott is segíteni neki.

Fél óra múlva már a lépcsőkön futottak felfele,felkészülve a végső összecsapásra.

-Mindent bele,emberek!- Kiáltotta Mykee,megpillantva Illidant.

Amint észrevette őket a hatalmas férfi,rögtön támadott is. A lány érezte,hogy homlokán a fejpánt felizzik...

Egyszerre iramodott neki az a hét elf,reménykedve győzelmükben. Sokkal nehezebb volt őt megsebezni,mint az elsőre tűnt. Hihetetlenül erős volt. Egyes támadók kezéből még a fegyverük is kirepült,annyira váratlanul érte őket ereje.

Illidan először Mykeet vette célba,akinek az volt a szerencséje,hogy tudta gyógyítani magát. Szarka is közelebb merészkedett hozzá,bár még így is csak maximum a térdét érte el neki. Akármivel is próbálkozott,nem sikerült még csak megkarcolnia sem. Ahogy körülnézett,azt kellett tapasztalnia,hogy nem csak ő van így ezzel.

-Ez így nem lesz jó...- Motyogta talán csak magának,miközben próbálta megkeresni gyenge pontjait.

A férfi egy másik társukat vette célba. Neki nem kellett sok,pár ütés múlva holtan esett össze. A már eddig is ingadozó összpontosítás most még jobban megrendült mindenkiben,ezzel még kevesebb esélyt adva annak,hogy az életben egyszer legalább megsebezzék. Eközben a démon tovább szedte az áldozatokat – a szerencsésebbek csak pár perc után borultak le a földre. Lassan már csak Ken,Mykee és Szarka maradt talpon,mikor Illidan úgy döntött,megunta,hogy egy kis valami a sarkát karistolja,ezért felé suhintott egyik kardjával.

A lány ijedtében felkiáltott,de nem tudott elugrani előle. Nekicsapódott a falnak,és elvesztette eszméletét.

Eközben arcáról lecsúszott a csuklya.

-Szarka!- Ordított kétségbeesetten Mykee,majd odarohant hozzá. Minden kitörlődött fejéből,mikor meglátta a lányt. -...Tolvaj?- Nyögte döbbenten,végigsimította arcát. -Ez...nem...

-Mykee,hagyd már ott!- Dörrent rá Ken,miközben egyedül próbálta visszatartani Illidant. -Nézheted majd eleget,ha megöltük Illidant!

Mintha meg sem hallotta volna,úgy bámulta tovább barátját. Zavart tekintete homlokpántjára tévedt,majd egy hirtelen gondolattól vezérelve remegő kézzel megérintette,ami ennek következtében felfénylett. Felnyögött,felpattant,és inkább visszatért az ellenségük csépeléséhez.

„Az egyik barátod szerint szükség van rám.” Hallotta Tolvaj a fejében. Zsibbadó testét megpróbálta mozdítani,de rá kellett döbbennie,hogy továbbra sincs magánál. Ismét megpillantotta messziről azt a régi fekete űrt,ami akkoriban fogva tartotta.

Izmai önmaguktól kezdtek mozogni,és lassan feltolta magát a földről. Arcát felemelve ismét megpillanthatták a kacskaringós jeleket,s haja lassan ezüstös fehérbe váltott.

Elindult a másik démon felé,ám léptei most hangtalanok voltak,s lába alig érintette a talajt. Ennek ellenére mégis valami nyomasztó légkör települt az ittlevőkre.

-Illidan...- Szólt,ajkait alig mozgatva. -Odáig süllyedtél,hogy ilyenekkel ütöd el napjaidat?

-Diras?- Torpant meg egy pillanatra a férfi. -Pont te mondod? Földi lények testében élsz,és csak akkor tudod irányítani,ha hagyja.

Megfeledkezve a többi jelenlévőről,rögtön egymásnak is ugrottak.

-Hát ez meg mi?- Kullogott oda Ken Mykeehoz.

-Tolvaj...- Suttogta,miközben tovább bámulta a lányt.- Hát végre megtaláltalak...

Igaz Dirasnál nem volt semmilyen fegyver,így is meg tudta állni a helyét Illidannal szemben. Óráknak tűnő percek után végül a férfi hörögve esett össze lábai előtt.

Csönd ült a három életben maradtra. Diras kifejezéstelen arcát az imént legyőzött démon felé fordította,a jeges szél belekapott hófehér hajába. Már úgy tűnt,hamarosan megfordul,mikor a folyamat közepén felnyögött,és összeesett. Mykee rögtön odarohant hozzá,karjaiba vette a testet.

-Tolvaj...miért?- Szegezte neki a kérdést,de az csak eszméletlenül feküdt tovább.

Kellett egy kis idő,hogy a jelek végre kezdjenek felszívódni arcáról. Remegő pilláit felemelte,kába tekintettel nézett rá a fiúra.

-Megölte?- Kérdezte elcsukló hangon,lassan oldalra fordítva fejét.

-Igen... Megmenekültünk...- Egy hirtelen indulattól vezérelve szorosan átölelte a lányt. -Jaj,Tolvaj...

Visszaölelt,elmosolyodott.

-Bocsáss meg...- Nyögte végül,elfordítva arcát.

-Semmi gond. Nem ez a lényeg.- Lassan abbahagyták egymás ölelését,és mélyen egymás tekintetébe fúrták szemüket.

-Várunk még egy Illidant,vagy tovább is fogunk menni?- Nézett rá kérdően Tolvaj.

-Szerintem várjunk még egyet.- Hamisan elmosolyodott,ismét végigsimítva arcán.

Hosszú percekig csak pásztázták egymást,szinte belefeledkeztek a körvonalakba.

-Öhm...bocs,hogy zavarok,csak...már unom tartani a gyertyát...- Mormogta sértődötten Ken,összepakolva az összes szerzeményt.

Mykee felállt,s felsegítette Szarkát is. Mindhárman csöndbe burkolózva és véletlenül sem egymásra nézve hagyták el a Templomot.

Pár nap múlva egy szakadék szélén ült a két régi barát,mindkettejük haját játszi könnyedséggel fújta a szél. A lány elgondolkozva bámulta a kék eget.

-Nimré.- Szólalt meg hirtelen,továbbra is felfele nézve.

-Tessék?- Pillantott rá értetlenül barátja.

-A nevem. Nimré.- Rámosolygott.

-Tudom.- Mosolygott vissza rá elnézően,majd a döbbent arcról a táj felé fordította tekintetét.

Teste párszor összerándult,aztán úgy tűnt,többet fel sem kel.

Azonban pár perc elteltével keze ökölbe szorult,és lassan feltápászkodott. Haja hófehérré vált,körmei megnőttek. Méregzöld szeméből gyilkolási vágy sütött,a fejpánt alatt megjelent az a bizonyos írás,ami a dobozon is rajta volt. Lassan kacskaringós jelek jelentek meg szeme alatt.

Tekintetét ráemelte Velenára,aki hirtelen nem tudta,örüljön-e vagy inkább tűnjön el innen. A lányba került démon választ adott neki – alvilági hangján felordított,és mindent elborított a fény.

Egy hosszú,kacskaringós csíkban elpusztított mindent,és csak kevés kellett hozzá,hogy Ezüsthold falát ne érje el.

Lassú,földet rengető lépésekkel indult el a város felé,fejében csak egy szó létezett.

-Elpusztítani...- Hörögte,tűhegyes fogait kivillantva.

Először a kinti őrök vették észre,de először nem sejtették,hogy valami gond van vele. Melléjük ért,lehajtott fejjel megállt.

-Üdvözlégy Ezüsth- Kezdte volna az egyik,de a lány csupán a nézésével elhallgattatta. A földre rogyott,és többet nem mozdult. A másik felé iramodott,de hamarosan ő is így végezte. Halvány mosolyra húzta száját,és tovább haladt.

A benti őröket is hasonlóképp hatástalanította,aztán megállt szemben az óriási kapuval.

Várt.

Nem sokkal később egy ember teleportált a városba,végignézett a lányon. Elégedetten elvigyorodott,és ezután sorra érkeztek a különböző fajú és kasztú allisok.

-Rendben,barátaim! For the Alliance!- Ordított fel a férfi,és újdonsült démonjával az oldalán megrohamozták Ezüstholdat.

A Tolvaj mindezt úgy látta,mintha álmodná. Teste fölött most nem ő uralkodott,a démon erősebbnek bizonyult nála. Teljesen nyugodt volt,öntudatlanul sodródott a fekete semmiben. Szinte már kellemesnek is mondható volt ez az érzés. Néha-néha felvillant neki egy kép,egy sikoly,ami oly ismerős volt neki... De mikor csinálni akart valamit,fájdalom hasított fejébe,így jobbnak látta,ha nyugton marad.

Saját nevét hallotta valahonnan a távolból,de amilyen gyorsan átfutott rajta,pont úgy el is felejtette. Mégis ki zavarná őt itt? Annyira nyugodt ez a hely... Legszívesebben itt maradna,örökre...

Ismét valaki a nevét kiáltotta,most már sokkal hangosabban hallotta. Megpróbálta kinyitni szemét,de nem volt elég ereje hozzá. Mintha valamivel lefeszítették volna...

Újból és újból hallotta,ahogy őt szólítják,sok szenvedés árán sikerült végre felnyitnia szemeit. Egy fiú képe kezdett elé derengeni,fekete hajjal,egy nagy karddal... És ő kiabálta állandóan a nevét... Ismerősnek érezte az illetőt,de nem tudta eldönteni,honnan is.

A teste meglódult,és afelé csapott. A fiú megmenekült,de bal válla vérezni kezdett. Ezt ő nem akarta... Nem,nem szabad bántani...

Ismét belehasított fejébe neve. De most nem a fiú kiáltotta... Körbenézett,megpillantott egy lányt is. Úgy érezte,őt is ismeri...de honnan...? Neki is fekete haja volt...

Mintha villámcsapás érte volna,úgy ébredt fel az álomból. Az ott Holló... és a másik... a másik Mykee... Sosem fogja hagyni,hogy bántsák őket...

Apró tűszúrásokat kezdett érezni,amik egyre erősödtek. Tudta,hogy nem hagyhatja megint el magát... Meg kell védenie őket...

Egyre előrébb nyomta magát saját testében,keresve a démont,hogy hátra utasítsa. Nem érdekelte,ha meghal... A lényeg csak az volt,hogy a démont elpusztítsa,és nem fogja bántani két barátját...

Elviselte a fájdalmat,amit szándékosan okozott magának,de akkor is meg kellett tennie...

Megpillantotta ellenfelét,aki észrevéve őt kissé elbizonytalanodott. A lány összeszedte minden lelkierejét,majd rávetette magát.

Hirtelen megtántorodott,és homlokára tette kezét. Szeme kezdett lassan visszaváltozni eredeti színére,és az arcán lévő különböző írások,jelek is kezdtek felszívódni. Végül még egyszer egy gyenge kísérletet tett a támadásra,aztán összeesett. Kis idő múlva feltápászkodott,ismét Tolvajként. Remegő,vérben ázó kezét maga elé emelte,az ijedtségtől ismét tágra nyíltak szemei.

„Ezt én tettem...”

-Hála Istennek!- Hallotta Holló hangját,majd léptek közeledtek felé.

Nem mert belenézni barátai szemébe.

-Jól vagy?

-Nem... Semmi sincs jól...- Kezébe temette arcát,de sírni nem tudott.

Még több lépést hallott,majd kezére csatoltak valami rideg,fém szerű dolgot. Lehajtotta fejét,és durván elkezdték húzni.

-Száműztek az Alvilágba...- Mondta nem sokkal később barátainak az eredményt. Továbbra is csak a földet tudta nézni. -Még mindig bennem van a démon... Igaz egy pap elzárta az erejét bennem,de attól még bármikor kitörhet.

-Tolvaj...

-Mindannyiunknak így lesz a legjobb.- Egy üres mosolyt villantott feléjük,közben megigazgatta bilincseit kezén. -Ég veletek... Remélem egyszer még találkozunk. Hiányozni fogtok.

Szórakozottan megérintette a fejpántot homlokán. Bizony,rég volt... Szerencsére azóta már nincs kitiltva Ezüstholdból.

-Vigyázz,Szarka!

Egy nyíl suhant el nem sokkal a füle mellett. Idegesen hátrapillantott. Egy éjelf követte őket.

-Na már megint egy ilyen...- Morgott,leugrott a farkasról,és láthatatlanná vált. Bevárta ellenfelét,aztán felugrott az ő hátasára. Amaz értetlenül fordult hátra,mikor ismét láthatóvá vált,és szokásához híven elvágta torkát.

Dolgát elvégezve visszamászott Shilysre,majd Mykee ledöbbent arcába nézett.

-Most mivan?

-Semmi...csak...ejha...!- Zavartan elvigyorodott. -Gyors vagy.

-Valakinek azt is kell.- Rákacsintott. -Na,várunk még egy allist,vagy tovább is fogunk menni?

Nem sokkal ezután tábort vertek egy eldugott tisztáson. A lány már majdnem levette csuklyáját,mikor rájött,hogy jelenleg inkognitóban van.

-Mondd csak...- Szólalt meg,miután már mindketten félálomban a tűz mellett ültek. -Mióta vagy itt az Alvilágban?

-Már elég régóta...- Dünnyögte,fél szemét ráemelve a lányra.

-És...miért?

-Nos...- Nagyot sóhajtott. -Az az igazság,hogy eredetileg azért jöttem ide,hogy megtaláljam egy rég elveszett barátomat... Éveken át kutattam utána,de most már kezdem feladni.

-Hogy került ide?- Kérdezte,bár csodálkozása másból fakadt,mint aminek mutatta.

-Száműzték...egy olyan dolog miatt,amiről nem is tehetett...

Csönd telepedett rájuk egy időre. Szarka legszívesebben lerántotta volna magáról a köpenyét,és barátja nyakába ugrott volna,de valamiért úgy érezte,még nincs itt az ideje ennek.

-Na,szép álmokat...- Ásított egy nagyot a férfi,aztán eldőlt oldalra.

-Neked is.- Még nem feküdt le,nézni kezdte barátja arcát. Annyira idegen,és mégis ismerős volt neki alakja. Legutoljára még kiskorában látta... Most már viszont egyre inkább nem tud úgy rá nézni,mint arra a régi kisfiúra. Felnézett a fekete égre,a kacskaringós fényeket figyelte. Régen ugyanezt csinálta,miközben azon gondolkozott,mikor fog elkerülni ebből a pokolfészekből.

Végül aztán ő is lefeküdt.

-”Miért nem mondod el,hogy hívnak...?”- Motyogta még félálomban,aztán elnyomta az álom.

Megpördült tengelye körül,hitetlenkedve bámult rá a férfira. Az közömbösen nézett vissza rá,majd tovább nézegette a farkast. A lány nyelt egyet,majd megszólalt.

-Ez farkas.- Préselte kiszáradt ajkain keresztül,várva a reakciót.

Amaz felvonta szemöldökét,és jobban szemügyre vette a Tolvajt. A csuklya miatt azonban nem tudott sokat megállapítani róla.

-Ismerjük mi egymást?- Összefonta két kezét,elgondolkodva méregette továbbra is őt.

-Semmiképp sem.- Elnézett oldalra,próbált unott arcot vágni.

-Hát mindenesetre engem Mykeenak hívnak.- Közölte jókedvűen,egyik kezét nyújtva felé. A lány szíve nagyot dobbant,miközben remegő kezével megszorította azt.

-Örvendek.- Biccentett egyet hozzá,a férfi tekintetét látva kicsit bizonytalanul állt tovább.

-Téged hogy hívnak?

-Nos...- Sebesen gondolkozni kezdett,mit is mondjon neki. -Azt nem árulhatom el.

-Hogy mostanában mindenki ilyen titokzatos...- Dünnyögte.

-Hova indultál?- Vetette fel a kérdést,továbbra is közömbös hangon.

-Oda,amit mindenki csak Fekete Templomként emleget.- Mykee hirtelen megkomolyodott,és felült a lovára.

-Micsoda véletlen,én is oda akartam menni... Veled tarthatok?

-Miért is ne?- Mérte végig. -Remélem elég ügyes tolvaj vagy.

A lány már pattant is fel farkasára,majd útnak indultak.

-Egyébként...- Szólalt meg később a Tolvaj. -Ha mindenképp hívni akarsz valahogy,hívj Szarkának.

-Szarka...?- A paladin elgondolkozott ezen. -A madarak tolvaja. Érdekes név.

Némán haladtak tovább,mindketten magukba süllyedve. Általában az elflány haladt hátul,így volt ideje arra,hogy méregetni kezdhesse régi barátját.

Az egykor még jóval alacsonyabb kisfiú most már vagy egy fejjel magasabb volt a lánynál,fekete haja hosszabb volt,mint valaha is látta. Erős páncélzat védte testét,amitől sokkal félelmetesebbnek tűnt. Tekintete egy komolyabb,tapasztaltabb személyiséget tükrözött.

Annyira elkalandozott gondolataival,hogy mikor egyszer hirtelen megtorpantak,majdnem leesett Shilysről.

-Innentől óva...- Pillantott hátra a fiú,értetlen arckifejezéssel megköszörülte torkát. -Szóval...innentől óvatosabban. Sok a szörny,és allisok is járnak erre.

-Persze,nemgond- Hadarta,miközben visszakászálódott az ülésbe.

-Majd csatlakozik hozzánk pár ember.- Jegyezte meg tovább haladva Mykee. -A Templom előtt van megbeszélve a találkozó. Persze a legjobb esetben is még három napba telik az út nekünk.

-Valamikor meg is kéne állni pihenni...

-Így van. Ha látsz valami védett helyet,azonnal szólj.

-Igenis,uram.- Mormogta az orra alatt sértődötten.

Nemsokára a ködös,szürke tájat felváltotta a vulkánokkal teli,füstölgő Hellfire. A Tolvaj kifejezetten utálta ezt a helyet. Megint pár régi kép villant be neki.

Ismét a jó öreg Ezüsthold falai között lépkedett.

-Zdravko mester! Zdravko mester!- Kiabálta szüntelenül már egy ideje,de sehol sem találta a férfit. Lassan kezdte feladni,mikor megpillantotta az illetőt. A vérelf feldúltnak tűnt,sietős léptekkel haladt a lány felé.

-Lányom...- Kezdte,vállára téve egyik kezét. -Egy igen fontos küldetéssel bízlak most meg. De meg kell előtte ígérned,hogy senkinek sem szólsz róla.

-I-igen,persze...

-Kérlek ezt vidd el Velenának.- Egy kis dobozt nyomott a kezébe. -A közeli erdő legmélyén lakik. Add oda neki,tudni fogja,mit csináljon vele.

-Értem,mester.- Elrakta a csomagot,aztán visszanézett rá. -De miért ilyen sürgős ez?

-Kérdésekre nincs időnk. Siess,ahogy csak tudsz!

A lány megfordult,majd rohanni kezdett a kijárat felé.

-Ég veled,tanítványom.- Suttogta maga elé Zdravko. Megvárta,míg a Tolvaj eltűnt,aztán ő is elhagyta a várost.

A küldönc az erdőbe beérve lassabbra vette a tempót. Előkotorta erszényéből a kis dobozt,szemügyre vette.

Teljesen átlagosnak tűnt első ránézésre. Ám egy tolvaj sokkal több mindent figyel meg egy tárgyon. Neki nem elég,ha csak egyszer átfutja tekintetével...olyan dolgokat keres rajta,amikre más nem is gondolna. Így tett a lány is,és pár perc múlva kacskaringós írásokat fedezett fel rajta. Alig látszódott,de a fény rávetülése elárulta helyét. Próbálta elolvasni,de olyan nyelven íródott,amit még ő sem értett. Egyébként semmi jele nem volt,hogy bárhol ki lehetne nyitni.

Még nézegette egy ideig,aztán vissza csúsztatta táskájába,és haladt tovább.

Továbbra sem értette,miért ennyire fontos kézbesítenie ezt,de mivel mestere kérte meg rá,megtette neki.

Nemsokára megpillantott egy kis,fehér épületet az erdő közepén,és afelé indult. Egy üres szoba fogadta őt. Csupán egy lépcsőt lehetett látni,ami lefele vezet. Mivel nem volt sok választása,lement a pincébe. Eleinte ott sem vett észre semmit,és lassan sétálni kezdett egyre beljebb.

A semmiből hirtelen előtte termett egy nő egy tépett,szürke köpenyben,ami az egész testét eltakarta.

-Miért jöttél ide?- Búgta földöntúli hangon,hosszú körmével beletúrt kócos,fekete hajába.

-Velenához van szerencsém?- Préselte ki magából,miután már meg tudott szólalni.

-Én vagyok az.- Bólintott a nő,felvonta szemöldökét. -Mit akarsz tőlem?

-Eeegy...dobozt hoztam magának. Zdravko mester küldi.- Kapkodva elővette ismét,és felé nyújtotta.

-Egy doboz?- Lassan,elgondolkozva végigmérte a lányt. -Vagy úgy.- Kivette kezéből,és hátat fordítva neki halkan mormogni kezdett valamit.

-Hát akkor én...megyek is.

-Maradj itt.- Vetette oda neki,tovább kántálva pár szót.

A Tolvaj értetlenül megtorpant. Tovább akart menni,de úgy érezte,hogy valami mégis visszatartja.

A lábait kezdte egyre nehezebbnek érezni.

-Miért kéne-

-Azt mondtam,itt maradsz!- Dörrent rá a nő,őrült tekintetét rászegezve.

A döbbenettől már megszólalni sem volt képes. Valami varázslat a földhöz láncolta lábait,de egyre inkább kezdett ez a merevség feljebb is terjedni. Pár perc múlva már a kezét sem tudta mozgatni.

A nő tovább mondta a varázsigéket,hangja egyre erősödött. Aztán a kis dobozon az eddig láthatatlan írásokból zöldes fény tört ki. Hirtelen szétrobbant a doboz,de az írások továbbra is a levegőben voltak. Körülzártak valami ijesztő,sötétzöld aurát.

A boszorkány leemelt a falról egy ívelt,ezüst fejpántot,egy pillanatra se fejezve be a kántálást. Visszafordult a zöld dolog felé,és belehelyezte. Az mintha valami forró vízben lenne,lassan fel-le lebegett. Lassan már kiabálva áldozata felé fordult,tébolyult vigyorral. Az utolsó pár szót kiejtve rámutatott,és kacagva visszasétált.

A zöld írás eltűnt,a gomolygó aura felszívódott. Egyedül a fejék maradt ott a levegőben. A nő óvatosan megkerülte a dolgot,és még véletlenül sem érve hozzá odavitte a lány elé. Homlokára illesztette,és távolodni kezdett tőle.

A fájdalomtól Szarka szemei ijedten kitágultak. Hirtelen minden összezavarodott elméjében. Olyan érzés volt,mintha minden egyes idegszálát lassan,élvezettel szétszakították volna. Érezte,ahogy egy másik lélek is belekerül testébe,de minél inkább próbálta kilökni magából,annál jobban erősödött a fájdalma. Felsikoltott,majd továbbra is tágra nyílt szemekkel összeesett.

Bvháháháh...
Utoljára két hete voltam netközelben,szóval ahh...NETFÜGGŐ VAGYOK BASSZUS!
Jelenleg a könyvtárban ülök és pötyögök,miközben a paranoiámnak köszönhetően úgy érzem,mindenki engem figyel.Pedig biztos,hogy nem.Ennyire még nem vagyok híres.
Na szóval,ezért utálok én civilizált környezetben netezni.

A történet végét majd még berakom,ha otthon is lesz net,mivel azon a gépen van persze...

Hogy miért is nincs otthon net?
Nos...márciusban átmentünk egy másik szolgáltatóhoz,csakhogy elfelejtették lerendezni a dolgokat egymás között.Magyarul,októberig nem fizettünk a netért,és erre most kellett rájönniük.

Höh,nem érek rá többet írni,pápá emberek,meg bódog karácsonyt.

Az idő hirtelen visszaugrott a jelenbe,az elf kinyitotta szemét. Szórakozott mozdulatokkal feltápászkodott a franciaágyból,felcsatolta fegyvereit,és haját is némileg rendbeszedte.

-Davey...- Suttogta maga elé a szót,elcsodálkozott,mennyire idegennek érzi kimondani. Szinte már el is felejtette,hogy valaha is volt köze ehhez a férfihoz. Mennyi minden történt,mióta elváltak útjaik...

Kilépett a főútra,továbbra is nosztalgiázva. Az egykori barátai,mind eltűntek... Vagy lehet,hogy csak ő volt túl sok ideig távol? Lehetséges...

Szokásos tempójában haladt végig a cifra városon,titkon abban reménykedve,hogy talán összefut egy régi ismerőssel. De akármennyire is figyelte az elhaladó elfeket,egyet sem talált ismerősnek közülük.

Pár óra múlva kissé elkedvetlenedve ült egy pad tetején,és ismét az őröket kezdte nézni.

„Akkor még azt hittem,jó érzés lesz nagynak és erősnek lenni...de barátok nélkül ez nem ér semmit nekem.”

-Gyí!

A tolvaj arra kapta fejét,merengve kezdte nézni,ahogy egy friss 50-es próbálja betörni lángoló lovát. Ismét egy emlék lebegett szeme elé,nem nagyon ellenkezett,ismét behunyta két szemét.

-Ciiicaaaa...- Bámult nagy szemekkel rá egy fiatal fiú egy hátasra.

-Mykee,ez farkas.- Akaratlanul is mosoly ült ki arcára,mint mindig,mikor ezzel a barátjával volt.

-Öh,akkor...kutyuuus!- Gyermeki boldogsággal bámulta tovább a nagy állatot. A lány csak sóhajtott,fáradtan homlokát kezdte dörzsölni.

-Idióta.- Mordult rá a farkason ülő nő,majd sértődötten tovább haladt.

-Elment...- Nyöszörögte halkan,már-már sírva fakadva.

A Tolvaj átölelte a nála másfél fejjel alacsonyabb fiút,aztán megragadta csuklóját,és kifele kezdte húzni.

-Ha nem fejlődsz,nem fogsz tudni cicán ülni!- Vigyorgott rá,miközben tovább ráncigálta.

-Így is gyorsabban fejlődök,mint te... Meglátod,pár nap múlva be foglak érni!

-Igazad van,mit számít az a 10-20 szint?

Mykee egy pillanatra elakadt,mintha egyetlen szót keresne.

-Miért nem mondod el,hogy hívnak?- Szegezte neki két szemét és a kérdést.

-Már mondtam,én a Tolvaj vagyok...

-Ennyi erővel én meg a Paladin.- Dünnyögte sértődötten amaz.

-De a Tolvaj mégis csak jobban hangzik,nemde?

A fiú feladta a harcot a lánnyal szemben,eléggé ismerte már ahhoz,hogy tudja,úgy sem tudja meg az igazi nevét. Lassan elértek a fiúval egy szintben levő szörnyekhez. A lány megosztotta barátjával a haditervet,aztán odaállt az egyik oszladozó élőholt elé,ami egyébként meg sem tudta karcolni.

-Hajrá,öld.- Mosolygott rá bíztatóan,csípőre téve kezét. -Ne zavarjon,hogy ez itt épp megpróbál megütni.- A bűzlő hústömb felé bökött,aminek következtében kis híján szétesett a hulla.

Elmosolyodott,miközben felnyitotta szemeit. Már majdnem meg is feledkezett Mykee-ról... Pedig ő is egy nagyon jó barátja volt. Sőt,leginkább úgy tekintett rá,mint az öccsére... Kisebb volt nála,és mindig neki kellett elmagyaráznia,mit hogy kell csinálnia. Ennek ellenére élvezte a vele eltöltött időt,valahogy vele tudta a legjobban megértetni magát.

Hirtelen úgy érezte,hogy két jéghideg karom zárja körül szívét. Érdeklődve tette mellkasára egyik kezét az ismerős érzés hatására. Igen,ezt már átélte nemegyszer...

Lélekszakadva rohant egy erdőn keresztül,az arcába csapódtak a falevelek,de most nem érdekelte. Érezte,ahogy a lelke hirtelen üressé válik,ami sosem jelentett jót nála. Rögtön ezután bevillant egy fekete hajú elflány képe,ahogy épp leroskad a földre. Tudta,hogy valami nagy baj érte.

„Csak az ne legyen,amire gondolok...könyörgöm,csak azt ne...”

Nagy igyekezetében a csuklya is leesett fejéről,de jelenleg csak az érdekelte,hogy érjen oda időben... Felszerelte bal kezére kékeslilán világító öklét,és előkapta lángoló tőrét.

Egy kopár tisztásra ért ki.

Körülnézett...itt kell lennie valahol... A távolban meglátott egy földön fekvő alakot,nem messze tőle egy varázsbotot. Felé iramodott,de épphogy ki tudott volna bármit is venni az alakból,egy párduc a semmiből felé ugrott,kieresztett karmait felé tartva.

-Pusztulj,mocskos vérelf!- Hallatszott egy éjelf hangja a párducból,miközben felé suhintott karmaival. Ezüstös öklét maga elé tartva könnyedén kivédte ezt az ütést,lelökte magáról az állatot,kerülgetni kezdték egymást.

A Tolvaj közelebb araszolt a test felé,hogy végre megtudhassa,tényleg halott-e. Eközben a párduc ismét eltűnt,pontosan tudta,miért. Nem érdekelte kifejezetten,letérdelt a varázslóhoz,és a hátára fordította. Dús,fekete haja arcába omlott,de még így is tudta,hogy bekövetkezett az,amitől a legjobban félt.

-Jaj ne...- Szívéhez kapott,ami most még jobban elkezdett sajogni neki. -Nem...- Feltápászkodott,és az éjelf szemébe nézett,annak ellenére,hogy láthatatlan volt. -Hogy merészelted... Hogy képzelted...

Ellensége rideg kacajt hallatott,miközben közelebb lépett hozzá.

A lány lehajtotta fejét,az indulattól keze ökölbe szorult. Felemelve fejét még a párduc is megdermedt a döbbenettől egy másodpercre. Szeme a megszokott világoszöld árnyalat helyett most átváltott méregzöldbe,és sokkal erősebben izzott. Hasonló színű,sistergő könnycseppek gördültek le arcán,amik a földre esve kisebb lyukakat martak a földbe.

-DÖGÖLJ MEG!- Ordította magából kikelve,és tőrét rászegezve nekiugrott,szinte már démoni sebességgel.

Ellensége felkiáltott a meglepettségtől,és bár kivédte,hátra repült pár métert. Lassan visszaváltott a normális alakjába,és remegő kézzel botja után nyúlt.

-20 szinttel kisebb hordásokat van eszed ölni...Most meglátjuk,mit érsz egy olyannal szemben,aki ugyanakkora,mint te.- Előző dühkitörésétől eltérően ezt vészjóslóan nyugodtan mondta neki,miközben letörölte könnyeit. Tőrét ismét felé tartotta,és újabb sorozatot küldött rá. De itt már nem állt meg,nem hagyott ennyi élvezetet a druidának. Egy másodpercnyi szünetet sem hagyva kezdte el támadni,és úgy negyed órás küzdelem után megunta a dolgot,és öklével állon vágta az elfet. Egy nyögés után összeesett előtte.

-Ennyit rólad,éjelf.- Sziszegte a fülébe,majd tőrével elmetszette torkát,félholt testét a földre rúgta.

Még egy ideig üres tekintettel bámulta a holttestet,aztán odavonszolta magát a másik halotthoz. Kisöpörte haját vérfoltos arcából,és még utoljára belenézett az élettelen szempárba.

-Holló...- Hangja megremegett,de erőt vett magán,és felállt. A testet karjaiba vette,és lassan elindult Ezüsthold felé.

Nyugalma megrendült,ahogy eszébe jutott életének ez a része.

Természetesen Holló nem halt meg végleg... Még mielőtt hosszú útjára indult,ismét találkozott vele. A lelke átszállt egy másik testbe,de kísértetiesen hasonlított a halála előtti kinézetére. Amikor megpillantotta,azt hitte,csak a rumtól lát ilyeneket,de aztán rá kellett jönnie,hogy ez a valóság.

De vajon most mi váltotta ki belőle ezt az érzést?

Nyugtalanul üldögélt tovább a padon,nagyban törve a fejét ezen a dolgon. Aztán egyszer csak elé állított egy élőholt,de szerencsére a kevésbé büdösebbekből való.

-Hé...szia.- Izgatottan forgatta a megmaradt szemét gödrében,és bizalmaskodva közelebb lépett hozzá.

-Szia...miben segíthetek?

-Öhm,tudom,elég hülye kérdés,de...nem tudom eldönteni,úgyhogy megkérdezlek... Van valami a fogam között?- Rávicsorított a Tolvajra,aki ennek következtében majdnem leájult a padról.

Az élőholt még ki nem esett pár fogát valami zöldes dolog tarkította,közöttük pedig különbözőbbnél különbözőbb férgek és rovarok meneteltek.

Az egyik nagyobb százlábú egy vonzó mosolyt villantott a lányra.

-Ez valami rezervátum?- Nyögte,időközben befogta az orrát a biztonság kedvéért.

-Szóval tényleg belement valami. Éreztem...

-Hát azt elhiszem.

-Na mindegy,kösz a segítséget!- Már majdnem levegőt vett,mikor ismét ott termett előtte. -Hogy megháláljam a segítségedet... Kérsz szar muffint?- Reményteljes ábrázattal toporgott,hátha rá tudja már valakire sózni szerzeményét.

-Szar muffint?!

-Aha,tök finom...de tényleg!

-Kösz,inkább most kihagyom...- A vérelf igyekezett nem túl sértő grimaszt vágni.

-Ó,kár... Hát ez van. Na csá!- Instabilan futásnak indult,a lány már-már várta,mikor esik szét a teste. De sajnos ez nem következett be.

A Tolvaj nagyot sóhajtott,leugrott a padról,úgy döntött,ismét útnak indul. Ennyi izgalom mostanra bőven elég volt neki.

Füttyentett,pár pillanat múlva megjelent farkasa.

-Ismét indulunk,Shilys.- Mosolygott rá hátasára,az csak felmordult kissé ellenkezve,de választása úgy sem volt.

Ogrimarban kötött ki,mivel az Alvilágba akart menni. Leszállt Shilysről,és a nagy tömegben keresni kezdett egy varázslót.

-Valaki... Kérek portált Shattrathba!- Kiabálta közben,hátha valamelyik meghallja,és megszánja őt.

-Hé,te...nem tudsz adni egy kis aranyat?- Súgta a fülébe egy ork. A lány a kezébe nyomott egy arannyal teli kis tasakot,rá sem nézve,aztán kiabált tovább.

Aztán tíz percnyi keresés után végre rátalált egy varázslóra,és még egy portált is ki tudott könyörögni tőle.

Egy ködös erdő előtt jelent meg,a város kapujában.

-Nahát,egy cica.- Szólalt meg közvetlenül mögötte egy mély,de mégis ismerősnek tűnő hang.

Este volt,a nagy szavannán csend honolt. Még a hiénák és egyéb állatok is békésen szunnyadtak. Ebbe az idilli hangulatba csupán egy utazó rondított bele,aki szélsebesen suhant végig az úton farkasán. Arcát eltakarta fekete maszkja,csak két világító,ide-oda cikázó zöld szeme volt látható belőle. Lassan már vagy egy fél napja utazott,de mivel következő nap el akarta érni Ezüstholdat,inkább nem állt meg pihenni. Na meg,nem is ő fáradt a legjobban az úton,hanem hátasa.

A Nap már kezdett lomhán felmászni a horizont fölé,mikor végre az utazó meglátta a fényűző várost. Elégedetten hümmögött egyet a látványra,leszállt a farkasról,és innentől gyalog ment tovább. Belépve az óriási kapun,rögtön megpillantott egy embert,de kifejezetten nem érdekelte. Kesztyűjét igazítgatva közeledett felé,unott ábrázatát ráemelte. Ellenben amint felismerte amaz,hogy épp egy halálos ellenség tart felé,támadás helyett futásnak indult. Az elf egy pillanatra értetlenül megtorpant,aztán megvonta a vállát,és ugyanazzal a tempóval az aukciós felé indult.

-Üdvözlégy itt ilyen korán,vérelf.- Köszöntötte az egyik őr,ő csak biccentett neki,nyugodt tempójában sétálgatva tovább. Nemsokára elért a kerek épülethez,és belépett ívelt ajtaján.

-Szép reggelt,barátaim!- Rikkantotta el magát,miközben lehúzta fejéről a csuklyát. Tejfölszőke haja vállaira omlott,miközben rákönyökölt az aukciós asztalra.

-Viszont kívá...- Motyogta félálomban az egyik,de mondata felénél elakadt,mikor félig nyitott szemét ráemelte az érkezettre. Amint felismerte,az álmosság hirtelen elillant belőle,és felpattant a székből. -Az Istenekre,hát te meg mit keresel itt?!

-Én is örülök,hogy látlak.- Vágott enyhe grimaszt a lány,közben szórakozottan elkezdett birizgálni egy medált. -Hát nem nagyszerű?- Fordult oda beszélgető partneréhez lelkesen. -Végre sikerült felfejlődnöm a maximumig!

-Ügyes vagy,gratulálok...de te is tudod,hogy az igazi erőt az évszázados bölcsesség adja.- Mondta,miközben fontoskodva megigazította gallérját.

-Hát persze,tudom én.- Most egy tőrt vett figyelembe. -Nincs valami hazai italod? Az út porától már nagyon kiszáradtam...Meg már olyan rég ittam igazi ezüstholdi szeszt,hogy el is felejtettem az ízét. Mindig csak az a tanarisi,kulacsos lötty...

Barátja sóhajtott,és hátat fordítva tölteni kezdett egy aranyozott,mintás pohárba valami lila színű,csillogó folyadékot.

-Nem változtál sokat,úgy látom...- Szólalt meg,mikor visszafordult hozzá,elé tolva a kelyhet.

-Szerintem 200 év elég ahhoz,hogy valakinek kialakuljon a jelleme...- Vágott ismét grimaszt,és kortyolgatni kezdte italát.

-Hol vagy te még attól,kis taknyos! A felét is alig érted még el...

-Nemrég múltam 168 éves.- Morogta oda neki,felhajtotta az italt. -Most távozok,ha nem bánod,van még pár dolgom. Jó munkát,és vigyázz a Tolvajokkal.- Hamis mosolyra húzta száját,és a következő pillanatban már el is tűnt.

Az aukciós fáradtan csóválta fejét,aztán rendezgetni kezdte az eladásra váró tárgyakat. Kellett pár perc hozzá,hogy rájöjjön,mire is célzott a lány utolsó mondatával...

-Hova tűnt a nyaklánc és a tőr?!- A közeli madarak ijedten felrepültek,és még a mágikus seprű is megállt egy pillanatra a söprögetéssel. A vérelf lány arcára elégedett vigyor ült ki,miközben nyakába akasztotta frissen szerzett zsákmányát. Majd elindult egy szoba felé,hogy végre álomra hajthassa fejét.

A Nap már lefelé tartott útján,mikor felébredt. Még egy ideig bámulta a baldachinos ágyról leomló áttetsző függönyt,azon gondolkozott,pontosan mikor volt itt legutoljára. Lassan kezdett felderengeni benne egy régi emlékfoszlány,lecsukta szemét,hogy tisztábban lássa.

Sokkal fiatalabb volt,és pár évvel azelőtt kezdett el komolyan tanulni és edzeni. Épp barátnőjével találkozott,kiskoruk óta ismerték egymást...szinte olyanok voltak,mint két testvér. Annyi volt a különbség köztük,hogy az egyik tolvaj,a másik varázsló. Meg persze a másik lánynak rövid,fekete haja,míg neki hosszú és szőke haja volt. És talán egy kicsivel alacsonyabb volt barátnőjénél. Milyen rég volt már...

-Mi újság veled,Holló?- Kérdezte a szőke,csípőre téve kezét.

-Képzeld...- Kezdte az említett izgatottan, a füle mögé rakta haját. -Megkérték a kezemet..!

-Ejha,sok boldogságot!- Mosolyodott el amaz. -És ki az? Hogy néz ki?

-Ő is tolvaj,mint te... Magas,fekete haja van,és nagyon erős.- A szőke kezdett attól félni,hogy Holló az egyik pillanatban elolvad.

-Szerencsés vagy...- Sóhajtott fel. -Én bezzeg senkit sem érdeklek...

-Ne félj,nem kell sokat várnod,és egy falka fog letámadni.- Kacsintott rá. -Na én megyek tanulni,szia!

-Szia...- Félszegen intett neki,aztán lassan lépkedni kezdett Ezüsthold kijárata felé. Nem volt kedve elmenni a szörnyekhez,így leült az egyik sarokba,és a fel-le járkáló őröket kezdte nézegetni.

„Egyszer én is ilyen erős leszek... Milyen messze van az még...”

Kezére támasztotta fejét,és úgy nézelődött tovább. Ezüsthold nem volt valami nyüzsgő hely,nagyjából csak a fejlődő vérelfek járkáltak ki-be. Már majdnem elszunnyadt,mikor érezte,hogy valaki figyeli őt.

Kinyitotta szemét,körülnézett. Nem messze tőle egy férfi támaszkodott neki a falnak,maga elé meredve. Hosszú,szőke haja hasonlított a sajátjáéhoz,csak egy árnyalattal volt sötétebb színe. Elgondolkozva kezdte méregetni,majd rájött,hogy már egy ideje egymás szemébe néznek. Zavartan elnézett máshova,aztán inkább felállt,és elindult a tanítókhoz. Igazából nem tudta,miért is indult el erre,egyszerűen csak nem akart egy légtérben lenni azzal a férfival. Ahogy odaért,bizonytalanul megtorpant.

-Szeretnék...tanulni.- Mormogta,miközben zavartan megvakarta fejét. A férfi ráemelte tekintetét bosszúsan,majd halk,de mégis éles hangon megszólalt.

-Ma már másodszorra jársz itt,és már az előző alkalommal sem volt mit tanítanom neked. És ha nem fejlődsz,nem is fogok tudni. Indulás!

-Bocsánat...- Behúzott nyakkal elsomfordált a helyszínről,aztán hátra fele tekintgetve csoszogott tovább. A következő saroknál azonban teljesen gyanútlanul nekiment valakinek.

-Bocsáss meg...- Lépett arrébb a szőke férfi,egy pillanattal hosszabban időzve a lány tekintetében,mint kellett volna.

-Nem,én tehetek róla...bocs.- Mindketten megálltak egymás előtt,kissé zavartan kezdték nézegetni egymást.

-Egyébként a nevem Davey.- Erőltetett mosoly jelent meg arcán,de hirtelen ismét megkomolyodott,és letérdelt a vérelf lány elé. -Mond...Lennél a feleségem?

-Öh?- Ledöbbenten bámult rá kérőjére. „Miért is ne?” -Persze...- A férfi gyengéden a kézfejére lehelt egy csókot,ennek következtében a lány még jobban elpirult.

-Örülök,hogy ezt hallom...- Kis szünetet tartott,mintha gondolkozott volna,elmondja-e újdonsült kedvesének a dolgot. -Már régóta figyellek...mióta tolvaj vagy,nem tudom levenni rólad a szememet.

Nóri hazafele baktatott,önmagát emésztve,és már a földrajz dolgozat gondolatától is kirázta a hideg.Pontosan tudta,hogy nem fog eleget tanulni rá,mint ahogy mostanában mindigy,mindenre,és örülhet ha kap rá egy hármast.
Egyáltalán minek kell tanulnia,ha soha a büdös életben nem fogja használni?Egy hülye sincs,aki a föcit venné fel faktnak,hát ő meg végképp kerülte az egészet.Minek kell teletömni a fejét ennyi ócskasággal,ahelyett,hogy valami hasznosat tanítanának neki?Mert biztos,hogy ha elmegy egy faluba,nem azt fogja nézni,hogy egyutcás falu-e vagy sem...
Görcsösen szorongatta kezében a kabátját,miközben felnézett a felhőtlen,kék égre.
"Ahelyett,hogy siratnám magam,igazán tehetnék is már valamit...a hetek egyre csak telnek,és én még mindig csak a saját kis világomban élek,a valóságtól elzárva.Mostanában várok valamit,vagy valakit,aki segíthetne rajtam...De csoda nem fog történni,senki sem fog felkeresni,hogy kirántson ebből a szörnyű világból,és végre teljes szívemből élhessek...Hülye vagy,Nóra...Ne álmodj tovább,végre kezdj el élni..."
Teljesen ledöbbent saját gondolatain,mivel ismét sikerült a saját fejéhez vágnia az igazságot.Elszontyolodva mászta meg azt a két emeletet,aztán ledobta táskáját a földre.Gyomra sértődötten kordult egyet,nem is tétovázott sokat,a hűtő felé lódult.Kivette az aznapi kaját,bevágta a mikróba,majd körülnézett.Szeme megakadt azon a kukoricapelyhen,amit reggel már nem tudott enni.Gondolt egyet,öntött tejet,és amíg az ebédje melegedett,elkezdte enni.Igazából még ő sem tudta,honnan jött ez az ötlete...egyszerűen kellett neki,és hát miért ne?
"Ma még zongora is lesz...nagyszerű,ma is hallgathatom a vén banya monológját...na meg nem lesz elég időm föcit tanulni...fasza...."
Elpusztítva aznapi ebédjét,már indulhatott is az órájára.A táskáját ismét sikerült olyan helyre raknia rendrakáskor,hogy most 10 percig keresnie kellett.Belehányta a kottákat,az ellenőrzőt ismét kereste egy ideig,aztán végre el is tudott indulni.
"Miért kell nekem ezt csinálni?" ,vetődött fel hirtelen benne a kérdés,miközben a kulcsot a zárba rakta. "Miért kell nekem most zongorára mennem?Miért kell bezárnom az ajtót?Mi értelme van ennek az egésznek?Miért vagyok én itt?" Kérdések tömkelege lepte el gondolatait,miközben automaikusan zárta az ajtót. "Nekem ehhez semmi kedvem...azt csinálom,amit mondanak nekem...egy egyszerű báb vagyok..." Elindult lefele a lépcsőn,űzött tekintetét a fokokra szegezve. "Mindig megyek valahova,de nem én irányítom a testemet...Mintha valaki más tenné helyettem a lábaimat,nézne körül az úton,mintha én csak egy szemlélő lennék..." Kiért a főútra,a kellemes őszi szél végigsimította arcát.Értetlenül nézett körül,mintha sosem látta volna még ezt a helyet. "Miért...mégis miért vagyok én itt?Milyen célra lettem én a világon?Kinek a játékszere vagyok?" Ránézett egy parkoló kocsira,de nem tudta kivenni élesen a körvonalait.Két szembe jövő emberre hasonlóképp bámult rá,de mintha egy teljesen másik dimenzióban élne,úgy látta őket.
"És mi van,ha csak én létezem?Ha a többi ember csak egy illúzió nekem,hogy azt higyjem,egy valós világban élek?A barátaim biztos valóságosak?És egyáltalán én az vagyok?"
Lassan elért a zeneiskolához,nagyot sóhajtva tolta be a nehéz faajtót.Szinte azonnal ott is termett a 305-ös ajtónál.Unottan kopogtatott,majd benyitott.
-Csókolom...
-Szerbusz drágám!- köszöntötte őt tanárnője,miközben épp púderezte magát. -Milyen jó,hogy ma nem késtél. -Nóri enyhe grimaszt vágott erre a megjegyzésre.Pár pillanat múlva ismét rápillantott a nő. -Nóri,te vörös lettél?
-Öhm,hát,igen... - halványan elmosolyodott,majd előkotorta az aznapi kottaadagját.
Miután mindketten leültek,még vagy fél órán át hallgathatta,hogy Anna néni is be fogja festetni a haját hamarosan,csak most sötétebb szőkére,és hogy a vörös nagyon jól áll neki,egy kollégája is befestette vörösre és szintén nagyon jól áll neki,meg le is vágatta,sötétbarna volt eredetileg és...
-Na,mit tanultál mára? -Nóri hálát adott az égnek,hogy végre eljutottak idáig.
-Még mindig csak a szonatina első felét tudom... -motyogta,miközben lapozgatni kezdett.
Párszor elzongorázta,majd a tanárnő elhessegette a székről,és ő is eljátszotta.Ez viszont nagy hiba volt a részéről,mivel ismét elragadták gondolatai Nórit.
"Hogy lehet megtanulni játszani egy hangszeren?Az ember csak nyomkodja a billentyűket,és közben nem is nagyon van tudatában annak,mit csinál...Ha egy percre is felemeli a kezét,el is felejti,hol tartott...Nem értem..."
Még az utolsó öt percben vértizzadva eljátszotta a második részt is,amit egyébként most látott életében először...
Végezve a zongoraórával,haza indult,és haza is ért.Bebotorkált a szobájába,majd körmölni kezdte a föcit.Már a felénél tartott,mikor nem bírta tovább,és az asztalra görnyedt,lehunyta szemét.
"Hát ez nem igaz...nem fog menni...nem tudom megtanulni..."

Ez mind tavaly készült,általában suliidőben,vagy mielőtt lefeküdtem.

Ehhez a bejegyzésemhez teljesen másról szerettem volna írni,de végül közbeszóltak azok az érzéseim,amik már lassan egy hete kínoznak.

Kétségbe vagyok esve,úgy hiszem.

Már októberben járunk,és én eddig még nem nyitottam ki egy könyvet sem 5 percnél hosszabb ideig.Tudom,hogy tanulnom kéne,a gondolat már megvan a fejemben,de mégis,minden eszközt megragadok,csakhogy ne kelljen átvennem egy anyagot.Most is például,holnap felelés föciből,és én tanulás helyett leülök a géphez wowozni.Már így is beszedtem egy csomó hármast (ami végülis nem is olyan rossz...),de ma kaptam az egyik legnagyobb pofont.

Lehet,kívülről nem mutattam,de sikerült olyan mélyen megbántania az ofőmnek,amit csak páran értek el eddig.Annyira rámolvasta az igazságot,hogy egyszerűen alig tudtam megállni matekórán,hogy ne kezdjek el sírni.A szüleim már régóta hajtogatták,hogy bunkó paraszt vagyok,de hogy még egy tanár is hozzámvágjon ilyen szavakat,az egész osztály előtt méghozzá...köszönöm szépen.A szivacsot meg továbbra sem fogom kimosni.Alig várom,hogy kapjak emiatt egy intőt.Mégis mit írna bele?"Nem mosta ki a szivacsot,ezért osztályfőnöki intőben részesítem",vagy mi?Hülye kurva...

Közben nem tudom,mit rontottam el,de én már kedves szót senkitől sem kapok,még a (tudtommal) barátnőimtől sem.Tényleg kezd bántani,hogy ha valamelyikük meglát,akkor úgy kezdi,hogy "Te áruló geci",vagy "Na már megint itt van"...tudom,illetve remélem,hogy csak viccelnek,de én már nem tartom poénosnak.Mindennek van határa,ennek is.

És én már tényleg nem tudok senkihez fordulni a suliban,kivéve Timit,de szerencsétlenre már annyi mostani hülyeségemet zúdítottam rá,nem akarom fárasztani ezekkel...
Meg még ott van Májki is,de vele nem tudok "élőben" beszélgetni.Pedig jó lenne,ma már alig bírtam ki azt az érzést,hogy egyszerűen nem tudok beszélni vele délelőtt...

Nekem kell valaki...aki ott van a közelemben...és megért...és történetesen fiú...szeretnék szeretni valakit mostmár a "valóságban" is...

Az a legbosszantóbb,hogy én reggel elindulok a pozitív energiáimmal,ami addig ki is tart,amíg valaki úgy nem gondolja,most jól megmondja nekem a frankót,és tönkreteszi a napomat...

Szóval...én ezzel csak annyit szerettem volna mondani,hogy akármennyire is furcsa,de még egy ilyen hülyének is,mint én,vannak érzései...ne bántsatok,ha módotok van rá,mert kezdek nagyon magamba süllyedni...

Háhá,rátaláltam a saját blogomra! xD

Na szóval,ma a suliból hazajövetelről fogok írni.Mivel annyira megihletett az izzadságszag és a táskámtól zsibbadó kezem.Nyjajj.

Tehát,végre kicsöngetnek péntek utolsó órájáról,TESIRŐL.Itt mindig felmerül bennem,hogy ki az az állat,aki képes a tesit péntek 6. órára tenni?Illetve ezzel még nem is lenne gond,de miért az ÉN órarendbemben van ilyen?!
Az osztályom betámolyog velem együtt az édes aromákkal teli öltözőbe,és mindenki (jobbik esetben) egymás hegyén-hátán öltözni kezd.Persze én vagyok az utolsó emberek között,aki elhagyná a kis lyukat (elnézést...öltöző),meg időközben a barátnőim is meguntak várni rám,úgyhogy egyedül vágok neki a hosszú és gyötrelmes útnak a ketrec felé.A suli egyik végéból a másikba...és még egy emeletet mászni is kell...brühühű...
Előhalászom a táskám legaljából a kulcsot,majd fél órás szenvedés után sikerül is kinyitnom.Bevágom az egyik sarokba az én egyetlen és hőn szeretett tesicuccomat,majd ha még ott kóvályog pár osztálytársam,elköszönök tőlük.
Kilépve a bejárati ajtón már látom,hogy a villamosra nem kevesen várnak.Magamban elkezdek morogni,de kénytelen-kelletlen én is közéjük állok.Utálom a tömeget.De tényleg.
Röpke negyed óra múlva meg is érkezik kedvenc 3-as villamosunk,amire valahogy feltuszakolja magát az a párszáz ember,aki eddig erre várt.Sajnos én is köztük voltam.
Itt még annyira nem is volt vészes,levegőt tudtam venni.Azonban a következő megállónál felszállt egy nő,aki enyhén átázott az alkoholtól,legalábbis én erre jutottam a szagából ítélve.Hmmm,fincsi.
Egy megállóval hamarabb szálltam le,mint ahogy szoktam,mert nem bírtam tovább azt az állapotot,amibe kerültem.Lecsusszantam az aluljáróba,ahol is a szórólaposztogatók kisebb csoportja letámadott,és különböző méretű és mintájú fecniket próbált rámerőszakolni.Mivel egyik fazon sem volt szimpatikus,hiába próbálkoztak.Átvergődtem magamat rajtuk,kissé űzött arccal fürkészve a többi járókelőt,arra számítva,hogy egyikőjük mindjárt rámveti magát "Feltehetek pár kérdést?" kiáltással.Szerencsére erre nem került sor,úgyhogy senkit sem kellett felrugnom.Elérkeztem a hév peronjához.Az átlagos népesség háromszorosa várt épp arra a hévre,ami csak negyed óra múlva futott volna be.Tök jó,mert addig még szaporodni is fognak.
Beálltam a kávéautomata elé (ez az egyik kedvenc helyem),és enyhén flegmán méregetni kezdtem az embereket.Hátha ettől a átható tekintettől valamelyikőjük meggondolja magát,és úgy dönt,hogy inkább busszal megy...
Eközben hirtelen ott termett mellettem Anita,amin én kifejezetten ledöbbentem,hisz őt csak úgy 3-4 óra múlva kéne errefele sejteni.Na de mindegy,most itt volt,és ez a lényeg.Volt kivel szívni.
Megérkezett a hév,és a tömeg ismét mint a szardíniák,felnyomták magukat a hévre.Valamelyik észlény előző utas egy banánhélyat hagyott az ajtó előtt,gratulálni tudok neki.Amúgy nem estem el rajta.
Szóval,sikerült a banán mellett találnom egy helyet,precíz távolságot tartva attól.Anita meg az ajtónak lett nekinyomva,ami persze minden megállónál kinyílt.Nameg be is csukódott,haha.
Közben barátnőmnek elkezdtem elemezni,hogy angolból megint szereztem egy hármast,töriből még mindig nem tudja anyám azt a két hármast...tök jól kezdtem,satöbbi.Aztán mikor leszállt,akkor vettem észre,hogy édes jó anyám nagyjából 5 méternyire áll tőlem.Ilyen az én formám.Igyekeztem minnél jobban láthatatlanná válni.
Szóval Imre utcánál leszálltam,anyámmal egyetemben,aki elment vásárolni kaját nekünk.Énis maradtam vele,cipelni a zacskókat,viszont mivel van érdekesebb dolog is ezen kívül,ezért egy másik délutánomat írom le innentől.
Ezt most meg kellett osztanom veletek.

Tehát,hazafelé menet három csoporttal találkozhatsz:
-az első,aki szinte azt sem tudja,hol van,és nyugodt szívvel kisétál minden kocsi elé,nagyokat csodálkozva,mikor rádudálnak
-a második,aki előtted megy,és szinte ugyanott lakik,persze ezt nem tudja,és azt hiszi,hogy követed
-a harmadik,aki mögötted megy,fél centire a sarkadtól,de meg nem előzne,viszont az igyekezettől majd' eltaknyol

Az olasz lecke fölött görnyedve kedvet kaptam a blogíráshoz.


Nóri frissen és fürgén kipattant az ágyból,azon gondolkozva,hogy mennyi mindenből maradhatott ki egy hét alatt.Szépen összeszedelőcködött,épp időben volt - ám egy cseppkőbarlangjáró cipő közbeszólt,méghozzá elég erélyesen.A gyönyörű fekete tornacipőn valami gusztustalan,fehér izé volt,ami az előbb említett helyről ragadt rá.Nóri nagyot sóhajtott,és beletörődve,hogy megint le fogja késni a hévet,elkezdte sikálni kedvenc surranóját.Úgy öt perc alatt le is varázsolta róla a mocskot,azonban még mindig szürke volt.Fekete cipőkrém elő,sikasika.Már kezdett attól félni,hogy a következő hévet is le fogja késni,mivel olyan sokáig szórakozott azzal a cipővel.Majd,mikor már gyönyörű feketén ragyogó lábbelijeit felhúzva kiugrott a másodikról (na jó,azért ez nem igaz...de néha túlozni is kell),rájött,hogy kint hideg van.Egy szál pulcsiban indult neki a hosszú öt perces útnak,közben magát győzködte,hogy annyira nincs is hideg.Az,hogy látja a lélegzetét,nem jelent semmit...
Kemény öt perc múlva már látta is a hévmegállót,így újult erővel szaporázta lépteit,hátha mégis eléri kedvenc zöld utazóeszközét.A sínekhez érve bebámult jobb oldalra,hol is tart a hév,ismét majdnem lefejelve.Ahogy visszakapta a fejét,elsuhant mellette,jómaga pedig már-már futva követte.Sikeresen elérte az utolsó vagont,és minden szépet és jót kívánva magában a nagy tömegnek,célba vette a szemben lévő sarkot.Igyekezett a lehető legfeltűnésmentesebben levegő után kapkodni,de egy idő után felhagyott a kísérletezéssel,és nyugodtan lihetett az igazán rokonszenves vén szatyrok nyakába.
A villamoshoz is eltalált még,nem volt olyan rég az Örsön,hogy ne lássa meg a 10 méternyire levő megállót.Volt annyi esze,hogy fel is szállt rá,így végül eljutott a sulijáig.
Elégedetten szállt le,és célbavette azt a nagy és sárga épületet,amire sokan azt mondták,hogy oda járt iskolába,még mielőtt lebetegedett.Elért a földszinti osztálytermükhöz,ledöbbenve látta,hogy egy másik osztály vette az uralma alá.Kihátrált a teremből,majdnem nekimenve egy osztálytársának.
-Nem tudod,hol vagyunk?- kérdezte Kubitól,aki kissé hótkómás arccal nézett vissza rá.
-Mért,hát nem itt leszünk?
-Hát...- mindketten kínos grimaszt vágva elindultak az aulához,ahol is találkoztak mégegy osztálytárssal,méghozzá egy olyannal,aki tudta is,hogy hol lesznek.
-Biosz előadó?!Olyan van a suliban?- döbbent le Nóri,miközben elindultak arrafele.
Odaérve még egy csomó osztálytárssal találkozott,lelkesen integetve mindenkinek,meg puszikat osztogatva.Odacsapódott Anna és Barbi mellé.Aztán beengedték őket a terembe,a biológia előadóba,ahol Nóri kábé kétszer járhatott eddig.
Az órát valahogy túlélte,úgy téve,mintha jegyzetelne,pedig esze ágában sem volt.Minek?
Angol óra következett,és ismét egy olyan helyre vitték,ahol még életében nem volt.Nem is csoda,mivel hideg és büdös volt a teremben.
-Kirsaaay!- ugrott hirtelen egy lány a nyakába nagy lelkesen,méghozzá Timi.
-Öh...hehe,szia...- vigyorodott el az ölelés közben,és valahogy véletlenül mellé ült angolórán.Ártatlan arccal kettőjük közé tette a híres-neves firkafüzetet,és nagyon sokat figyeltek az órán.Mint mindig,ha egymás mellett ültek.Meg akkor is,amikor nem.
A következő órákat is valahogy túlélte,egész nap gyanútlanul levelezve Timivel,legyőzve több padsornyi távolságot köztük.
Aztán az utolsó óra tesi volt.
Unottan,átöltözve,sorban állva,kedvenc tesitanárnője három kör bevezetőre küldte őket az udvarban.Persze nem voltak egyedül,ott voltak még az e-sek és az f-esek is,plusz még azok,akiknek már nem volt órájuk,és kint tették a semmit.
-Réka,futunk együtt?- ragadta meg hirtelen barátnőjét Nóri,aki beleegyezett.Két kört sikerült is együtt futniuk,azonban az utolsó kör elérkeztével bekövetkezett egy apró incidens.Épp a sorban álló két osztály felé tartva,a salak előtt,Nóri sikeresen megbotlott a levegőben,és pofáraesett a betonon.Réka futott tovább,mert miért is ne.
Együttérző kacajok kereszttüzében feltápászkodott,és elindult a tanárnő felé.
-Miért nem mész?Fussál!- kiáltotta oda neki amaz.
-Dehogy futok!
-Mért?Elestél?
-Hát még szép,hogy!- vigyorodott el elégedetten Nóri,odasántikálva a nőhöz.Gatyáján mindkét térde kiszakadt,és kezén is lejött a bőr.
-Na,mutasd a lábadat.- guggolt le Csengődi.Nóri felhúzta a gatyát. -Azta...- nyögte,majd eltessékelte lemosni a sebet.
Nóri már-már sírva a saját magán röhögéstől,elindult zsepiért,aztán meg a csaphoz.Érezte,ahogy valami kellemesen hideg dolog végigcsorog a lábán...
-Nóri!!Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen?!- ordította oda neki Reni,mikor az óra végén meglátta.Nóri csak büszkén rámosolygott.

Na végre itthon vagyok.

Ez a kirándulás NAGYON fárasztó volt.Bár mondjuk tavalyhoz képest egy árnyalattal jobb,legalább nem álltunk meg minden második templomnál.Helyette egész nap a buszon rohadtunk...na de hát ez van,én inkább az utóbbit választom.
Rongyosra hallgattam szerencsétlen mp3-mamat,és ha még pár napig maradunk,tuti megutálom a Toxicot és a Word Upot :D :D Mivel kábé csak azt hallgattam...

Tapasztalatok a kirándulásról:
- Baszki,hogy az a busz milyen kényelmetlenül kicsi volt! xD Örültem,ha egyenesen ülve a térdem nem szorul neki az előttem levő széknek.
- Tehát:nem mindig jó leghátul ülni...
- Ha egy osztálytársad még azt sem bírja elviselni,hogy táplálkozol,akkor két lehetőséged van: vagy kussban maradsz,és a háta mögött a lehető leghatékonyabban teszel keresztbe neki,vagy azonnal leordítod a fejét,miközben kibaszod a buszból (tippeljetek,én melyiket csináltam).
- Ne erőlködj,úgyis lebetegszel.
- Ha tollpárnát vágnak hozzád a szálláson,és még allergiás is vagy rá,akkor minél hamarabb teríts rá valami ruhát (pulcsit vagy törölközőt),különben a kirándulás hátra levő részében folyni fog az orrod.
- Estére vedd le az összes ékszeredet,különben tuti,hogy az egyik hevesebb fordulásnál szétszakad.
- Inkább lakkozd magad a körmödet,és ne lőcsöld másra.
- Ha félsz a pókoktól,akkor biztos,hogy a te ágyad fölött lesz egy.És persze amikor egy önkéntes megpróbálja levadászni,természetesen a te cuccaid közé esik.
- Ha esetleg reggel még álmos lennél (de miért is lennél az?hisz egész este aludtál,nem?),akkor csak bele kell lépned a papucsodba,és biztos,hogy egyből fölébredsz.
- Ne próbálkozz találkozót szervezni senki olyannal,aki a közelben lakik,mert úgysem jön össze.

Najó,ennyi elég is.

Tipikus én - ahelyett,hogy végre összepakolnék normálisan,inkább írok a blogomba.

Holnap megint osztálykirándulás.Három nap.Két éjszaka.Én meg már megint kezdek kipurcanni,úgyhogy jelenleg azért drukkolok,hogy ne betegjek le. :( Nyihaa...kissé szenvedek :D
És!Képzeljétek!!Életemben először eszembejutott egy TÉVÉMŰSOR!!Igaz tíz percet így is késtem róla,de...ez nem semmi tőlem!Tessék megdícsérni! :D
Igazából nem tudom,miről is írjak.Csak mindenképp írni akartam a kirándulás előtt...Az az igazság,hogy kicsit talán félek tőle...erdélyi emlékek...köhöm...bárcsak el tudnám felejteni...

Na de ne elmélkedjünk a múlton.Azon már úgyse lehet változtatni.
Már kábé négy-öt napja csak egy számot hallgatok...páran már tudják,mi az...Blowsight-tól a Toxic...nyamm...érdemes mindenkinek meghallhatnia,aki szereti a metált...én egyszerűen imádom.

Najó,nincs kedvem tovább pötyögni.Majd ha kreatívabb lelkiállapotban leledzek...

Szenvedek.

Itthon épp áll a bál,igazából már nem is tudom,miért,msn-en nincs senki használható fönt Májkin kívül,közben meg percenként kezdek el bőgni épp valami miatt...hát én nem vagyok normális... :D
Ja igen,nem olvastad félre,IGEN,SÍROK.Hogy miért?Csak úgy.Mert az olyan jó.Najó,annyira azért nem,ezért sem sírtam már vagy éve =D

Például szerinted is olyan megható Fergie milliószor látott klipje,mint szerintem? :D Mert nemrég azon bőgtem...lol...
Tök jó,én elvagyok magamnak.
Úgy érzem,ott bent a fejemben valami rosszul működik...nagyon rosszul...Ki tudja helyrerakni?Egy alapos fejbebaszás?Na?Na? :D

Most így visszaolvasva úgy tűnik,mintha épp a megőrülés szélén állnék.Hát,kitudja :D Ja de hoppá,az már rég megtörtént.

Najó,befejeztem.Ma nem vagyok teljesen százas...illetve mégjobban nem,mint általában xD Éééés...mai rész vége! xD

Enyhén elbambult állapotban találtak rá barátai,eleinte észre sem vette,hogy előtte álltak. Csak akkor fogta fel,mikor az egyik – később már rájött,hogy Brige – megbökdöste.

-Abby,élsz még?

-...Hogy? - Pillantott föl gondolatai közül. - Jah,szia. - Egy mosolyt eresztett meg felé,aztán feltápászkodott a betonról. - Úr Isten,többet aztán nem ülök le ide. - Motyogta,miközben porolgatta a ruháját.

-Látom,megint elkalandoztál. - Mondta a lány fejcsóválva. Hosszú,barna haját pajkosan lengette a szél,mélykék szeme érdeklődve csillant barátnője felé. Ő sem öltözött túl,egy póló meg egy rakott szoknya volt rajta,plusz még egy papucs. - Merre jártál?

-Itt-ott-amott. - Vonta meg vállát,majd végignézett a színes társaságon.

Ott volt még Liam,aki eddig a buszmegálló bódéjával foglalatoskodott,ám most felé fordult.

-Hi. - Köszönt tömören neki,miközben közelebb oldalgott. Arcán egy mosolyt is felfedezhetett,amit csakis és kizárólag felé villantott.

Hosszú,fekete haja kissé kócos volt,s nagyjából ugyanilyen színű szem társult ehhez. Hosszú pólót és egy deszkásgatyát húzott magára,mint mindig. Nem sokkal Abby előtt állt meg,kezét természetesen zsebre dugva.

-Neked is szia. - Visszamosolygott rá,miközben még szedegette a dolgait.

-Abby,ha mi nem lennénk,szerintem itt is aludnál. - Vigyorodott el a fiú. - Na gyerünk emberek,jön a busz. - Terelni kezdte a többieket a megálló felé,vörös hajú barátnője hátát még utána is tartva. A lányt különösebben nem zavarta,sőt,leginkább észre sem vette,mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Azért még felületesen végignézett az arcokon,hányan,és kik vannak még itt.

Másik barátnőjének számító személy is velük volt,nevezetesen Lea,aki enyhén gótikus öltözékével kissé elütött a társaságtól kinézetre,ám tudott ő kedves is lenni.

Alex is velük tartott,neki szőke haja volt,ideális kék szemekkel. Szintén deszkás ruhában ácsorgott,egyik oldalzsebébe most rakott el egy követ. Rossz szokásai közé tartozott az is,hogy minden lányra elbűvölően rámosolygott,így most Abbyvel is ugyanezt tette. Neki már fel sem tűnt,hogy a fiú megint kikezdett vele,annyira megszokta már.

Brian a csoport leghátulján lézengett,nem kötődött annyira hozzájuk,Abby először nem is értette,hogy verődött ide,hisz nem barátkoztak egymással aktívabban. Egyszerű,fehér galléros inget,és egy farmert hordott. Amennyire beleolvadt a köznépbe,innen úgy lógott ki a sorból. Barna haja rendezetten állt fején,nem úgy,mint az itteniek zömének. És még a keze se volt zsebre dugva...

A busz nagy zajjal,de megállt egy kicsivel előbb a megállója előtt,ezért gyalogolniuk kellett egy kicsit,hogy elérjék az ajtót.

-És hova megyünk? - Kérdezte Lea,miközben egykedvűen lehuppant egy szakadt helyre. Erre a kérdésre mindenki a vörös felé fordult,aki értetlenül pislogott vissza rájuk.

-...Miért pont én mondjam meg? - Nyavalygott Abby,Brigere pillantva,hátha neki van valami ötlete.

-Jól van hát. - Sóhajtott fel amaz. - Valakinek valamilyen ötlete? - Néma csönd. - Rendben. - Már épp leülni készült,mikor felpillantott. - Alex,nem te mondtad,hogy lesz valamilyen koncert?

-Hogy én? - Meglepetten nézett végig rajtuk,majd széles mosolyra húzta száját. - Hát dehogynem. KC lesz a stadionban. Csak az a baj,hogy holnap.

-Remek. - Morrant föl Liam,aki eddig csöndben firkált az ablakra,most ártatlanul elrakta filcét. - A kis park például az utunkba esik. A deszkáspálya is. Meg egy-két érdekesebb bolt.

-Ma már nem megyünk semmilyen boltba. - Szögezte le a barna lány,leülve barátnője mellé. - Neked nincs semmi szösszeneted? - Nézett rá.

-Az pont elfogyott. Viszont a parkba mehetünk is akár. Vagy boltba is. - Vigyorgott rá Liamre,aki rögtön viszonozta mosolyát.

-Remek,remek. Tehát park. Ellenvetés? - Brige körülpislantott,hátha valamelyik elvetemült képes mondani valamit,de nem tették. Ismerték már eléggé a lányt,hogy tudják a dolgot.

A busz időközben zötykölődve elindult szokásos körútjára,s mint mindig ilyenkor,elég üres volt az utazórész. Egyedül még pár velük hasonló korú ifjú ült hátrébb,meg egy öregember.

Hosszan tartó percek után ledöglött a járművük,épp mielőtt beértek volna a célállomáshoz. Abby már látta,hogy a sofőr hajol előre,mikor megtörtént a katasztrófa.

-Ez is csak velünk történhet meg. - Prüszkölt Alex,miközben pár szitokkal áldotta meg a buszt.

-Mi bajod vele? Már majdnem a parkban voltunk. - Vágott közbe Abby. Nem szerette,amikor valaki így viselkedik. Igazán nem tehetett erről senki,és még szerencsésen meg is úszták.

Válaszként csak odamotyogott a fiú egy „jóvanmá”-t,ezután pedig odasomfordált Lea mellé,aki ugyanolyan fapofával sétált utánuk,mint eddig. Váltottak pár szót,aztán a fiú inkább Liamhez csapódott,aki vigyorogva fogadta.

A parkjuk nem volt valami nagy dolog. Középen egy kikövezett út haladt végig,oldalán néhol egy-egy pad árvállkodott,rendszerint foglaltak voltak,de most csak páron ültek. Abby ezen hosszú ideig gondolkozott,miért is volt ez,de nem jutott sokra. Ismét barátnője zökkentette ki gondolatmenetéből.

-Abby!

-Mi? Hogy? - Pislogott értetlen szemekkel,mire a csoport egyöntetűen elmosolyodott.

-Éppen arról beszéltünk,mi van veled. Ennyire azért nem szoktál bamba lenni. - Vigyorgott arcába a lány.

-Hm,köszönöm. - Egy grimasszal le is zárta részéről ezt a témát,aztán a többiek felé fordult. - Mi jót csináltatok eddig?

-Voltunk boltban. - Jelentette ki Liam büszke kifejezéssel,Brige-re emelve tekintetét. Az csak idegesen megforgatta szemeit.

-Csak nem egy...deszkásboltban? - Kérdezte tettetett csodálkozással a vörös,mintha ez egy igen nagy csoda lenne.

-De bizony!

-Sajnos... - Nyögte Brige,és kezébe temette arcát. - Már látom,hogy fogok meghalni. Egy deszkásbolt előtt,erre – Liam felé bökött. - várva.

Igen,Abby ezt a képet egyszerűen el tudta képzelni,mivel sokszor ő is ott állt a lány mellett. Legemlékezetesebb ilyen alkalmak azok voltak,mikor majdnem halálra fagytak és/vagy megsültek a napon. Mi nem lépünk be több ilyen boltba – határozták el még az ősidők kezdetén,és fogadtak is a fiúval. Azóta még nagyobb előszeretettel tért be oda. Az emlékekre keserű mosoly terült szét arcán.

-Átérzem a fájdalmadat,Brige. - Tette együttérzően a lány vállára kezét.

Még sokáig tárgyalták az ilyen és ezzel kapcsolatos témákat,természetesen egymást piszkálva vele. Időközben áttértek egy boltba is,hogy egyenek valamit,aztán pedig csak rótták a köröket a városban. Brian lassan távozott tőlük,arra hivatkozva,hogy a barátnőjével találkozik. Hosszú idő után Abbynek az jutott az eszébe,hogy talán meg kéne nézni,hány óra is van. Elrágódott ezen a gondolaton,aztán kis idővel utána hanyagul felemelte bal karját.

-Emberek,fél hét van.

-Ez igen,megint ellógtunk egy napot! - Örvendezett Alex.

-A kicsiknek ideje hazamenniük,még a végén büntetést kapnak. - Karolt Brige barátnőjébe,és rákacsintott.

-Bizony,úgy van,ahogy mondod... - Helyeselt Abby,és továbbra is egymásra akaszkodva indultak tovább,enyhén dülöngélve,és a világért sem egyenesen.

-Nekem még...dolgom van. - Mondta halkan Lea,a buszmegálló felé tekintgetve. - Sziasztok,majd még találkozunk. - Intett nekik,észrevéve a vészesen közelgő buszt,és el is suhant afelé. Természetesen a kórusköszönés nem maradt el most sem.

-Látjátok,milyenek vagytok? Mindenkit elijeszetetek. - Csóválta meg fejét a szőke fiú.

-Még hogy mi...! - Csattant fel Brige. - Hallod ezt? - Bámult rá a továbbra is magával rángatott lányra.

-Hallom,méghozzá tisztán. Mindent ránk akar fogni... - Válaszolt sírós hangon.

-Én ezt nem bírom tovább. Sziasztok... - Lépett gyorsan olajra Alex,ő a villamos felé vette az irányt.

-Szia! - Ordította kórusban a maradék,mire a fiú megugrott,és gyorsabbra vette a tempót.

A két lány most Liamre meredt,aki félve hátrébb lépett egyet.

-Most...most mi van?

-Velünk tartasz? - Kérdezte Brige komor hangon. Kis szünet után érkezett csak válasz. Illetve egy bólintás. - Helyes!

Liam már rögtön ott is termett Abby oldala mellett,és egy hirtelen mozdulattal belekarolt. Így hát hárman csinálták most már az előbbit.

Nem sokáig szórakoztak ezután,és mivel egy irányba laktak,együtt indultak hazafelé. Abby szállt le legutoljára a buszról (hisz ő a végállomásnál lakott). Nyugodt léptekkel közeledett a házuk felé,a bejárati ajtóhoz érve elszöszölt kicsit a kulcsokkal. Már megfigyelte,hogy a kulcscsomó valamiért mindig táskája és/vagy a zsebe legaljára kerül,hogy ilyenkor legalább öt percet szenvedjen az előkotorásával. Végre előkaparta,és nagy lendülettel belevágta a kulcslyukba. Tudta,hogy ezt már csak így lehet rábírni,hogy ki is nyíljon.

Egyik lábát hanyagul végighúzta az első lábtörlőn,ami közvetlenül az ajtó után feküdt. Már kiszámolta,hogy innen pont a másik lábára érkezik a következőnél... Ezért nem is aggódott kifejezetten a következményektől. Teljesen belefeledkezett gondolataiba az öt lépés közben,és csak azt érezte,hogy a bal lába nem egy puha dolgon landol. Megtorpant és lenézett,értetlenül tapasztalta,hogy fél lábbal hátrébb van,mint kéne. Visszahátrált,hogy ismét megbizonyosodjon róla,és megint ugyanott lyukadt ki. Megcsóválta fejét,aztán előretolta kicsit,és elégedetten mászott tovább a lépcsőkön.

-Hahó.. - Köszönt be félszegen a nappaliba,cipőjét rugdosva épp le magáról. A szemben lévő órán látta,hogy nyolc óra előtt érkezett kicsivel. Mindenki lustán visszaköszönt neki,így nyugodtan tisztázta,hogy nincs gond otthon. Berobogott szobájába,ahol is először a redőnyt engedte le. Értelmetlen munka volt ez az egész redőnyhúzogatás,hisz nem volt semmi haszna belőle. Na de majd holnap...

Abby elsüllyedt kicsit emlékeiben. Holnap kell valamit csinálnia? Jelenleg semmi sem jutott eszébe,de úgy érezte,mintha mégis lenne holnap valami. Csak kiderül akkorra...

Ezzel meg is nyugtatta magát,és lehuppant íróasztalához,közben benyomta a számítógépet is. Nem akart semmi különösebbet csinálni a gépen,csak kicsit kikapcsolódni. Akárhogy is vesszük,egy napi barátos lógás sokkal fárasztóbb,mint amilyennek tűnik. Szó sincs róla,Abby szeretett velük lenni – de csak addig,amíg sikerült formában tartania magát.

Szinte már automatikusan ráklikkelt az MSN ikonjára bejelentkezés után,és megszokta,hogy ilyenkor általában döglik kicsit a gép. Megszokta,és átállítani sem kedve,sem tudása nem volt. Ahogy nézegette,elvileg a vírusirtónak köszönhette ezt,úgyhogy végképp úgy hagyta,ahogy.

Végre megjelent az ismerős msn-es kis ablak. Szomorúan látta,hogy nincsenek sokan fent. Az viszont érdekes volt,hogy Liam máris ott van. Az igaz,hogy közelebb lakik,de MSN-re nem nagyon jelentkezett föl. De mikor itt volt,mindig jókat beszélgettek. Abby örült is ennek,mert elég sok emberrel csak köszönés-szinten tartott,azután abbamaradt a csevegés. Boldogan nyomta rá egerét Liam nevére (ami itt Rave volt),de a fiú már megelőzte őt. Igen,általában így volt ez; Abby már nem is csodálkozott,hogy ez történik.

Még körülpásztázta a listát,pár emberre rákattintott,aztán a böngészővel kezdett szórakozni. Amíg anyja meg nem jelent ajtajánál,rá sem nézett az órájára,de akkor döbbenten tapasztalta,hogy már 11 óra van. Pattant is,hogy megfürödjön,mert a szülei szobája mellett volt a fürdőszoba,és tudta,hogy nagyon nem szeretik,ha későn teszi meg ezt. Főleg,hogy minimum fél óráig bent szokott lenni.

Fürdés után még visszaült kicsit a géphez,de csak azért,hogy kikapcsolja. Érezte,hogy mindjárt lefejeli az asztalt,úgyhogy inkább célba vette az ágyát. Profi módon haladt szobájában,továbbra is elég szemétdomb-hatású volt az. Csalódottan pillantott körbe,de lefeküdve rögtön el is felejtette.

Tényleg hülye az egész világ,kész.

Amióta elkezdődött a suli,folyamatosan zuhog az eső,és hideg van.Nekem mondjuk a hideggel nincs is annyira gondom,mert imádok rétegesen öltözködni,na de azért...
Talán így akarja részvétét nyilvánítani az időjárás a suli miatt? :D Höhöh...

Pár napja elhatároztam,hogy mivel engem csak depressziós és önsajnáló emberek vesznek körbe (elnézést...nem sértés,tény),ezért én azértis boldog leszek,és örülni fogok az életnek! :D Hát,eddig ment is...
De arra jöttem rá,hogy minél eltökéltebb az ember,a világ annál inkább próbálja tönkrebaszni az egész életét,csak hogy érztesse vele,hogy "igen,hiába erőlködsz,nem rajtad múlik".

Ma megint fél hétkor keltem fel,de engem nem zavart,bár azt sajnáltam,hogy nem gondolkozhattam tovább.Félálomban ugyanis a legjobb,mivel szinte valósággá válik,amit elképzelsz...és olyan jó érzés,ha már az életben nem történik meg velem.
Egyébként ma végre szépet álmodtam...eddig mindig véres csonkításokat láttam álmaimban,és menekülnöm kellett ezek elől az alakok elől...kissé morbid,és nem is tudom,miért álmodtam ilyeneket.
De ma más volt...
Úgyhogy felkeltem,gyorsan beslisszantam a fürdőszobába,mert nem volt kedvem a tesóm barátai előtt (már megint) pizsamában,kócosan és kómásan mutatkozni.Szerencsére mikor kifele cammogtam,már nem voltak ott... :D Köztudott,hogy a kezem általában jéghideg,és amikor öltöztem,ismét tapasztalhattam.Még mindig félkómásan,hozzáért a kezem a combomhoz...hát én azt hittem,ott halok meg.Hogy lehet egy kéz ENNYIRE hideg?!
Aztán fél nyolckor kiléptem az ajtón,és tudtam,hogy le fogom késni a hévet.Mert miért ne késném?Jóslatom beigazolódott,az orrom előtt húzott el az a zöld szar.Kénytelen voltam futni,pedig azt rühellek a legjobban ilyenkor.Aztán végül sikerült elérnem a hévet,és zihálva megálltam az ajtóban,mert egy másik vagonba szoktam lenni,és Anita is oda száll föl.Nincs kedvem részletezni,hogy jutottam ki az örsig,mindenesetre innentől kezde egész simán ment a dolog.Aztán ott elkezdett esni,és én megint eláztam.
De a kedvemet nem lehetett elrontani,nem ám!Örültem,hogy péntek van.
Aztán a suliban kezdésképp másztam két emeletet a rajzteremig.Már akkor azt hittem,hogy ott halok meg,de közben siralmas is volt,hogy két emeletet nem bírok megmászni anélkül,hogy ne fulladjak meg...emellé még kéne az aszthmám is,és megdöglök.
Én továbbra is vidám voltam,örültem az osztálytársaimnak,és a mosolyt az arcomról tesiig le sem lehetett lohasztani,de akkor is csak az óra alatt szünetelt a folyamatos vigyorgás.
Bioszórán el voltam foglalva a gondolataimmal,meg a Deidara-imádatommal,úgyhogy az az óra is gyorsan eltelt.
Igen ám,de föcin elfogyott a firkafüzetemből a lap! :D Úgyhogy kénytelen voltam figyelni...a föcinél nincs is szarabb tantárgy.De nembaj,legalább tudni fogom az anyagot.
Aztán hazaindultam,bár mostmár kisebb mosollyal,mint eddig.Végre vége a sulinak,kezdődik az igazi péntek!
Felültem a hévre,ami szinte üres volt.Két másodperc múlva arra eszméltem,hogy mellettem még hárman ülnek,és én meg alig férek el."Basszátok meg,hogy pont engem kellett kiszúrnotok",mormogtam magamnak,kikászálódtam a helyemről,és átszálltam az első vagonba,ahol ülő hely már nem volt,viszont egy tök jó kis állóhelyet találtam magamnak.
Aztán hazaértem.
Nem volt itthon senki,ez ilyenkor egyet jelentett a megváltással.Élvezettel leültem tévézni (mert rájöttem,hogy én csak akkor szeretek,ha egyedül vagyok a házban),de egy óra múlva megjelent apám,így odamásztam a géphez.
Aztán megjött nagyanyám is.
Kimentünk kajálni sárgadinnyét (aminek mellesleg fűíze volt),és ahogy meglátott apám,anyám és nagyanyám,egyszerre elkezdtek bombázni sértőbbnél sértőbb mondatokkal a hajamat illetően.Ezzel meg már a faszom kivolt,mivel akárhányszor meglát például anyám,az biztos,hogy a hajamról kezd el beszélni,hogy milyen szar.

Szal innentől kezde én úgy döntöttem,hogy az élet nyert,én feladom a pozitív életet,és visszasüppedek a jól megszokott 30%-os létfenntartáshoz.Sokkal egyszerűbb,és nem szakad bele az ember.

Miért van az,hogy ha én elhatározok valamit,abba biztos,hogy belebukok?